„Költő vagyok és senkinek se kellek, / akkor se, hogyha szótlan dünnyögök: / ◡ – ◡ – ◡ – sebaj, hisz énekelnek / helyettem kandi ördögök.” Ezen a héten a 113 éve született Radnóti Miklós versét ajánljuk.
Radnóti Miklós nem mindig volt elégedett költészetével, kereste az utat gondolatainak, érzelmeinek pontos, tökéletes megfogalmazásához. A Meredek út egyik példányára című verse maga az irodalomtörténet egyik csodálatos pillanata, amikor nemcsak a költői én, a költői lét kérdéseibe tekinthetünk be, hanem a költő sérelmeibe, dilemmáiba és a külső véleményekbe.
Radnóti Miklós 1939. augusztus 31-jén így említi verse sorsát:
„(…) Éjjel. Vas Pista mutatja a Szabadságban a Ny. szeptemberi számát. „A »Meredek út« egyik példányára” c. versem van benne. – tönkretéve! Az utolsó sor: Mert maga még sosem ölt – helyett: Mert maga sosem ölt. Rettenetes ez, nem érdemes verset kiadni. Hétfőn délelőtt jártam benn a nyomdában, „már kikorrigáltam”, – fogad Gellért. Hát így! És ugyanaznap d.u. egy jelentéktelen bírálatomat adja ide, hogy korrigáljam! S közben a sor ritmikai ellenpontja a Mert az igazra tanú – sornak!
Néhány nappal később, 1939. szeptember 4-én erről számol be:
„(…) D.u. a Nyugat-asztalnál. Cs. Szabó és Halász G. dicsérik a verset, Cs. Sz.-nek csak a szöszöske szó idegen.
Igen, – mondom, szép vers, kár, hogy az utolsó sorral tönkretették, (Gellért figyelni kezd) egy szó kiesett: mert maga még sosem ölt. – Érdekes, nem vettem észre, – mondja zavartan Cs. Sz. Pedig így tönkre van téve a daktilusz.
Nem volt sajtóhiba – jegyzi meg mosolyogva Gellért, – csak elfelejtettem szólni neked.
– Nem volt sajtóhiba?
Nem. Mihállyal megbeszéltük, így jobb. Súlyosabban esik és a még különben is zavart. Ma még nem, de esetleg holnap igen? Nem ezt akartad mondani!
Általános helyeslés, hogy így jobb, Bálint Gyuri is helyesel, csak Vas Pista ül mozdulatlanul, mi ketten nem hisszük, hogy így jobb.
De tönkretettétek a daktiluszt!
Ördögbe a daktilusszal, így szebb a vers! – kiáltják csaknem azonos szavakkal és egyszerre Cs. Sz. és Halász Gábor. (Milyen jellemző ez a harag, a formai kérdésektől irtóznak, mint kritikusok is!) De ez dühösít és elgondolkoztat is. Jobb lenne így?”
Ferencz Győző irodalomtörténész Radnóti Miklós című monográfiájában megjegyzi, hogy „Vas István A boldog költő – Jegyzetek Radnóti Miklósról című, kiadatlan tanulmányában azt írja, hogy még a Meredek út után is érezni olykor a versek hangjában bizonyos irodalmiasságot. „S azok a játékos, keresett és pepecselő jelzők, melyek gyakran a legkomolyabb szakaszok hatását semmivé teszik, például: »és a pipacs szöszöske szára zöld« hogy lerontja a megdöbbentő befejezést: »Olyan, kit végül is megölnek, / mert maga sosem ölt« […] Azért érdemes ezt is megemlíteni, hogy észrevegyük, hogy észrevegyük majd az utolsó versekben azt is, mivé váltak ezek a szervetlen különc jelzők.””
Vers a hétre – az 1909. május 5-én született és 1944. november 9-én meghalt Radnóti Miklós költő-műfordítóra emlékezve.
RADNÓTI MIKLÓS: A „MEREDEK ÚT” EGYIK PÉLDÁNYÁRA
Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
◡ – ◡ – ◡ – sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.
S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanu!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tanu.
Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöske szára zöld.
Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.
(1939. jún. 1)
