>>És most megy… mindég… mindég távolabb / Egyhangu uton busan csendesen. / Amig lassan… lassan… magamra hagy / „Az életem.”<< Ezen a héten Rejtő Jenő vallomását ajánljuk.
Első irodalmi próbálkozásait egy kis kötetre való vers szemlélteti a hagyatékban, alattuk az aláírás: Reich Jenő. Vagyis Rejtő eredeti neve. Szokásos kamaszkori versek ezek, leginkább szenvelgő Ady-utánérzést keltenek. Szerencsénkre nem maradt meg harmadrangú költőnek, akik tömegével nyüzsögtek akkoriban. Mégis… Halálának tragikus körülményei tudatában ezek a nem is annyira zseniális versek értékessé válnak. Minden érzelem, gondolat, leírt szó többlettartalommal bír.
Rejtő feledett, eddig ki nem adott írásait a Szépmíves Könyveknek (is) köszönhetően most megismerhetjük, és ezeket olvasva cseppet sem csalódhatunk abban a Rejtőben, aki generációkat szerettetett meg az olvasással, aki ráérzett valamire, ami soha nem megy ki a divatból.
1905. március 29-én született Budapesten és 1943. január 1-én halt meg Szovjetunióban.
REJTŐ JENŐ: MOST MEGY… MEGY…
És most megy mindég… mindég távolabb
Egyhangu uton… busan… csendesen…
Amig lassan… lassan… magamra hagy
Észrevéttelen.
Mi egymástól nagyon messze voltunk
Én jajgattam és ő csak kacagott
Együtt mi ketten sohasem daloltunk
És most megy… megy… ott.
Járt a fényben melj engem körülvett
Járt a mosoljgott vigan, boldogan
Mig én magamban sirtam könnyeket
Némán hangtalan.
És most megy… mindég… mindég távolabb
Egyhangu uton busan csendesen.
Amig lassan… lassan… magamra hagy
„Az életem.”
