„Zöld koponyáján kiüt a csíra / És azt álmodja, hogy él. / Szegény. Béke hangjaira!” Ezen a héten a munkaszolgálat alatt, 75 éve elhunyt Rejtő Jenőre emlékezünk.
1943. január 1-jén halt meg az ukrajnai Jevdokovóban a munkaszolgálatra hurcolt Rejtő Jenő, alias P. Howard, a magyar szórakoztató irodalom egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakja.
A kötöttségeket nem tűrő Rejtő Ady iránti rajongását a versírásban találta meg, ám még ő maga is borzalmasnak tartotta őket. Rejtő Jenő ars poeticájában így ír: „Én költő vagyok – költő, mint Leonardo, de nekem talán Mona Lisám se lesz, Utolsó vacsorám sem lesz, pedig én is csak olyan költő vagyok, mint Leonardo, akinek a feje meg volt mérgezve számokkal és mértani haladványokkal. Nagyon szeretem Leonardót. Ha nézek egy hajót, ahogy este végigmegy a Dunán, és a legszebb hangulatban az jut eszembe, hogy Einstein szerint én másképp látom… Komplikált koordinátarendszerek összekeverednek a kis hajólámpákkal, ilyenkor nagyon szeretem Leonardót, aki az Apokalipszis végtelen óceánján úszó tetemeknél vigyázott, hogy a beesési szög egyenlő legyen a visszaverődési szöggel… A logikának és az intuíciónak ez a különös kontrasztja nagyon kevés emberben van meg, és többnyire azok nagyon érzékenyek és nagyon szerencsétlenek… Igyekeztem, hogy a humoron és a drámán felül az életből is adjak valamit, nem sokat, csak annyit, amennyit egy operettlibrettóban mint csempészárut elhelyezhet a szerző… Az élet egy különös színpad, amelynek meglehetősen zavaros célja és furcsa repertoárja van. Mi a leghőbb vágyam? Az, amit a költő kíván: Egyszer életemben végre jól kialudjam magamat…”
REJTŐ JENŐ: SÍR (A) FELÍRAT
Ki itt nyugtalankodik csendesen,
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt harminchat évig, élt néhány napot,
S ha gondolkozott, csak álmodott
Néhány lapot. S mikor kinevették:
Azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt fekszik e nehéz
Temetői hant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csíra
És azt álmodja, hogy él.
Szegény. Béke hangjaira!
