„Kézzel, eszközzel, ésszel, akarattal / hálóba fogunk mindent, amit látunk.” Mi az, ami mérhető, mivel mérhetünk és meddig mehetünk el a mérhetőségért? Ezen a héten Szabó T. Anna Kerített tér című kötetéből A mérhető című verset ajánljuk.
,,Ne kérdezz rá szünetlen, mi lakik túl a testen, /csak engedd, hadd beszéljen, hogy vágyjon, szüljön, éljen.”
Kerített tér: ellentmondás. A teret felosztani lehet, de ténylegesen elkeríteni nem. Az ember tereket hasít magának, otthonokat és kerteket választ le a világnagy térből, de sosem zárhatja ki az életéből a fentet és a lentet, a kintet és a bentet, az égtájakat, a levegőt: a mindenséget.
A szerző a zárt tér kettősségét, örömét és félelmét, a kint-bent összefüggését figyeli, kert-verseiben pedig a kis tér otthonosságának képtelenségét, a szerves és szervetlen lét megismerhetetlenségét, a fent és a lent bejárhatatlanságát mutatja meg. A kinti tér figyelmes tekintetet, a nagy lélegzetet megtartó gondolati váz viszont zárt szobát és csukott szemet követel – de az elme tükör-terében könnyen megkeveredik a kint meg a bent.
Szabó T. Anna filmes kameramozgások és vágások módszerével, szinte forgatókönyvszerűen veszi számba életünk behatárolt, de korántsem korlátolt, lehetőségeikben inkább végtelen tereit.
SZABÓ T. ANNA: A MÉRHETŐ
Térképeinkkel és eszközeinkkel
hálóba fogjuk a csillagokat,
megnevezéssel birtokoljuk őket,
mintha mindezzel bármit is elérnénk.
Puszta eszünkkel, csupasz szavainkkal
hálóba fogjuk a fogalmakat,
kijelentjük és körülírjuk őket,
mintha mindezzel bármit is tehetnénk.
Kézzel, eszközzel, ésszel, akarattal
hálóba fogunk mindent, amit látunk.
Rögzít, rendszerez. Nem. Recseg-ropog.
Egy pillanat, és beszakad alattunk.
