„Esténként a körtefa alatt / még egy nótára marasztalta, / hadd tudja meg a falu, / köszvény ide vagy oda, áll itt a bál.” Ezen a héten Szente B. Levente Móricz Zsigmond és Bözödi György emlékére írt versét ajánljuk.
Móricz Zsigmond prózáját mindenki ismeri, költeményeit már talán kevésbé. A lírikus alkatú Móricz Zsigmondot prózai munkáiból is ismerhetjük, ám versei jóformán ismeretlenek a nagyközönség előtt. Mennyire ismertek a Móricz Zsigmondról írt költemények?
Móricz sosem állt be a gyönyörködő-gyönyörködtető írók sorában; ötvenegy évesen Kenyéren és vízen című publicisztikai gyűjteményében így vallott: a kor irodalmának feladata „többé nem az, hogy hasonlítson az irodalmi mű az élethez, nem az, hogy magasabb szférákba emelje az írás a lelkeket. Nem az, hogy a szellem virágaival szórakoztasson vagy gyönyörködtessen. Hanem az, hogy vállalja a keresést és a kijelentést… az egész… vergődő, lelki kétségekben gyötrődő emberiség nevében”*.
Köszönjük a vers közlési lehetőségét Szente B. Levente romániai magyar költő-újságírónak.
SZENTE B. LEVENTE: A RÉGI KERTBEN
Móricz Zsigmond és Bözödi György emlékére
Úgy hittem, Bözödön
csak a szalmakalapja maradt –
Amit később ismeretlenek elloptak.
Emléke, hogy Jolánt, Mózsit, Bágyi bát,
s még sorolhatnám –
Esténként a körtefa alatt
még egy nótára marasztalta,
hadd tudja meg a falu,
köszvény ide vagy oda, áll itt a bál.
Sokáig nézte, vajon a növekvő holdat
azon a szép estén hány kutya ugatja?
S hogy a nóta,
a vers
és egy-egy történet
a régi kertből kihajt-e majd valaha újra?
Hányszor elmondta:
– Gyurka, te:
„Tietek a világ legszebb gyalogútja!”
Újfalu és Bözöd között,
a régi ösvény fölött,
ha megálltak egy szusszanásra,
ők látták azt, amit mi nem:
talpuk alatt, ott van a világ minden csodája.
