„Egy pillantás ki tudja hova vész. / Ki tudja milyen hosszu egy sohaj. / Ki tudja hogy a szív milyen nehéz.” Ezen a héten a 135 éve született Szép Ernő megrázóan szép versét ajánljuk.
Szép Ernő a Nyugat, majd Az Est című lapok munkatársaként vált ismertté. A nyilasok által meghurcolt író és költő nehezen viselte a változásokat, a boldog békeidők embere volt, aki a pesti utcákat rótta, koccintott Karinthyval és Nagy Endrével, őszintén hitt az igazságban és a szerelemben, majd hitetlenkedve élte meg a megaláztatást, a szegénységet.
„Amilyen a verse, olyan a prózája is, mert Szép tulajdonképpen mindig költeményeket ír, sebtén írt kis ujságcikkei is azok – írja 1916-ban Lengyel Menyhért a Nyugatban. – Példátlan jó író, a kifejezés tisztasága, ötletessége, képszerűsége, a szavak zenei hangzata s csak költő által meglátható színek és rajzok pontos visszaadásában senki sem versenyezhet vele. Sohasem sablonos, inkább modoros egy kicsit, ha a saját hangot s egyéni látást – az író kifejezési módját, mely legnagyobb erőssége s mely által különbözik minden többitől, modornak lehet nevezni. Úgy játszik hangszerén, mint a legnagyobb hegedűművész, akinek vonója soha félre nem csúszik.”
Szép Ernő 1884. június 30-án született Huszton és 1953. október 2-án hunyt el Budapesten.
SZÉP ERNŐ: KI TUDJA?
Ki tudja fáj vagy inkább jól esik
A falevélnek hogyha meghajol,
Mikor egy nagy csepp eső ráesik.
Ki tudja hogy ezüst-e vagy smaragd,
Gyémánt, arany, parázs vagy tán fehér
A csillag mely fönn az egen ragad.
Egy pillantás ki tudja hova vész.
Ki tudja milyen hosszu egy sohaj.
Ki tudja hogy a szív milyen nehéz.
Ki tudja az árnyék miből lehet.
Ki tudja mért repült fel a madár.
Ki tudja mit mondott a lehelet.
Ki tudja az őszi barack szaga
Honnan van? Mi az az íz, hogy van az?
Mitől édes könny, ajk és malaga?
Ki tudja merre mennek a halak.
Ki tudja hol lopózik a halál
A tengerben meg minden víz alatt?
