„Most kél a hold. / Álmodd, idejött és mögötted nevet, / hogy incselgőn befogja a szemed.” A 48 éve elhunyt Tersánszky Józsi Jenő versét ajánljuk.
„Tersánszky Józsi Jenő a Háború folytán formát változtatott s „élmény”-ei mintha szentimentálissá tették volna ezt a régibb, ifjú kíméletlent. Erre gondolhat mindenki, aki új regényét olvassa s aki pláne még, miként én, többre nem gondol ennél is. Én például e regény első, sőt második elolvasása után is szimbólumot, allegóriát s ilyenféléket véltem találni vagy fölfedezni a legújabb, az író-katona Tersánszkyban” – írta Ady Endre 1916-ban.
Egy évvel később az örök optimista Tersánszky még mindig szentimentális, a háború emlékeivel, a halál gondolatával és elfogadásával foglalkozik.: „Halál szörnyű lármája / harsogott itten máma. / Most kél a hold. / Halálnál mintha babonásbat súgna, / de nem értettem s ő nem súgja újra.”
Ezen a héten a 129 éve, 1888. szeptember 12-én született és 48 éve, 1969. június 12-én elhunyt Tersánszky Józsi Jenőre emlékezünk.
TERSÁNSZKY J. JENŐ: MOST KÉL A HOLD
A verőfényen itt ma
ízre fröccsent a szikla.
Most kél a hold.
A bércek violán ködlenek át,
zöld égen ing fekete-bogas ág.
A verőfényen itt ma
borzalom járt visítva.
Most kél a hold.
Mélán zengnek a sáros, véres, átkos
árkok kövein a csákánycsapások.
Pokolfüst gonosz piszka
fojtott a fényen itt ma.
Most kél a hold.
A völgyön illatos szellő repdes,
illata téged hoz eszembe kedves.
Halál szörnyű lármája
harsogott itten máma.
Most kél a hold.
Halálnál mintha babonásbat súgna,
de nem értettem s ő nem súgja újra.
Ne töprengj szívem rajta,
álmodd, mily puha ajka.
Most kél a hold.
Álmodd, idejött és mögötted nevet,
hogy incselgőn befogja a szemed.
(Sveta Maria di Tolmino, 1917)
