„Vagy csak fáradt, / Régi rózsa, / Mely reggelre / Széthull némán, / Föld porával / Elkeverve?” Ezen a héten a 90 éve elhunyt Tóth Árpád gyönyörű versét ajánljuk.
Tóth Árpád költészete élénkebben él a mai olvasóban, mint Szép Ernőé vagy akár mint Kaffka Margité. Ő az a költő, akit az ifjabb nemzedék talán még Adynál is szívesebben forgat, szavalóversenyek darabjaiként is gyakran választják költeményeit, talán éppen a külvilág és a politika harsány zaja elöl visszahúzódni látszó individualizmusa miatt, mely oly szöges ellentéte az iskolában erőltetett kötelező olvasmányoknak. Népszerűségének másik oka, hogy remek műfordító: Baudelaire, Jammes, Mallarmé, Musset, Rimbaud, Byron, Keats, Milton, Poe, Wilde, Rilke verseinek fordításai az ő átköltésében élnek máig.
A Babits által “nagy költőnek” jellemzett Tóth Árpád 1886. április 14-én született és 1928 november 7-én hunyt el.
TÓTH ÁRPÁD: EZ A NAP IS
Ez a nap is,
Mint a többi.
Elmúlt. Vége.
Ez az est is,
Mint a többi.
Eljött. Béke.
Szerény béke,
De hálával
Veszem ezt is,
Jó pihenni,
Ha az ember
Csatát veszt is.
Furcsa béke:
Hallgat, talpig
Feketében,
Mint egy titkos
Esti virág,
Mely az ében
Alkonyatban
Nem egyéb, csak
Néma illat,
Mit az ember
Behunyt szemmel
Mélyre szívhat,
Elmosódva,
Álmosodva
Nem keresve,
Milyen lehet
Az illatnak
Szirom-teste:
Szép virág-e,
Mint az ifjú,
Mint a pőre
Rózsabimbók
Hajnalszínű,
Gyenge bőre,
Vagy csak fáradt,
Régi rózsa,
Mely reggelre
Széthull némán,
Föld porával
Elkeverve?
(1927)
