„Hát itt a husvét, alleluja! / És ilyenkor öntözködni szokás, / S az ezüstbokás / Verőfény táncol az emberek szivében,” Ezen a héten Tóth Árpád vidám húsvéti versét ajánljuk.
„Játék és látvány: ezekből szövődik a költészete. Milyen fantasztikus jelenség lehet ez az élet annak, aki így félig-meddig kívülről nézi azt! Mint egy különös, exotikus ország; bennélni szenny és keserv, átutazni gyönyör és nosztalgia.
S a szelíd néző és utas képzelete vonzódik a fantasztikumhoz és exotikumhoz, mint a nagy diákoké gyakran. Ez vonja különös világításba verseit, melyeknek formai tökéletessége, biztos, hibátlan kompozíciója, nyelvi és verselésbeli virtuózitása, másrészt a játszó, sakkozó okos ész csalhatatlan kontroljára vall” – írja Babits Mihály a Nyugatban Tóth Árpádról. Ez a játékos magányosság jelentkezik a Húsvéti versikében is: egyszerre ünnepel, búcsúztat és köszönt – mondanivalójának komolyságából és sajátos játékosságából mit sem veszítve: „Jégcsapot csapol a tavaszi szél, / Jaj bizony, / A tavasznak kámpec! / Fordított világ ez, / Baj s iszony, / Kámpec a húsvétnak”
TÓTH ÁRPÁD: HÚSVÉTI VERSIKE
Alászolgája!
A Ludas Matyi-pálya,
Isten bizony nehéz e’ –
Erre nézve
Nem lehet senkinek aggálya,
A legaggabb gáncsolók agg mája
Se irigyelheti eztet
A szomorú keresztet.
Például kérem,
Most is meg kell őrizni
A hidegvérem,
Mikor e szép áprilisi télbe
Arra vagyok itélve,
Hogy ahelyett, hogy korcsolyát öltve
Kisiklanék a nagyerdei zöldbe,
Hogy részint gyöngyvirágot szedjek ottan,
S részint ott maradjak megfagyottan,
Mint az ismeretes megfagyott gyermek,
Ahelyett a sors azzal ver meg,
Hogy húsvéti verseket ontsak,
Holott jó alkalmi verset,
Zápot s fanyarat s nyerset
Gyan Thula versírója ont csak.
Hát itt a husvét, alleluja!
És ilyenkor öntözködni szokás,
S az ezüstbokás
Verőfény táncol az emberek szivében,
S a tavaszi veréb dudolász a fákon,
Mint valami kis szárnyas furulya,
S a télikabátot zálogba vágom,
S randevúra hívom az ideálom
– És a többi, satöbbi, satöbbi,
Amit már nem szokás
Senkinek az orrára kötni.
Persze, persze,
Így kéne tenni,
Jaj, de így tenni
Kinek van mersze?
Az ember akárhová gukkerez föl,
Az égen viharfelhő feketél,
És minden házereszből
Jégcsapot csapol a tavaszi szél,
Jaj bizony,
A tavasznak kámpec!
Fordított világ ez,
Baj s iszony,
Kámpec a húsvétnak
És a randevúnak,
Szívünket albérletbe
Ki kell adni
A randa búnak.
