„Mert szomjat fakasztok benned a jóra, / Mert éhet támasztok benned a jóra: / Mert hiába hívtak téged a jóra.” Ezen a héten a 111 éve született Weöres Sándor költeményét ajánljuk.
„Sokszínű új – vagyis századunk (20. század – a szerk.) közepe óta magát közlő – költészetünkben Weöres Sándor alighanem a legegyedibb képlet. Ennek legfőbb oka, hogy szellemi előzményei erősen különböznek utóbbi évtizedeink irodalmának egészétől. Habár a materializmus valójában viszonylag kis részét alapozta íróink-költőink tudatvilágának, de irodalmi kultúránk egészét a XVIII. század óta meghatározta az észszerűség, az okozatiság, a logika – vagyis a racionalizmus igénye. Az idealizmus, mint bölcseleti alap, gyakorta a kifejezett tételes vallásosság akkor is meghatározhatta az érzelmeket és magyarázatokat, ha alanya politikai okokból vagy józan önvédelemből a világ előtt tagadta. De a lét misztikus szemlélete, a jelenségek irracionális magyarázata, távoli korok egzotikus bölcseleteinek alkalmazása kívül esett íróink átélőképességén, befogadóigényén és leggyakrabban kultúrfilozófiai műveltségén. És minthogy ennek még a lehetősége is veszedelmesnek tűnt egy materializmust erőltető kultúrpolitikának, még az ilyesmiről író filozofikusokak, kultúrfilozofikus oknak és kultúrtörténészeknek a hírét is igyekeztek elzárni a köztudattól vagy éppen az oktatástól” – foglalta össze Hegedüs Géza a csodagyermekként induló Weöres Sándor művészetét.
S hogy néhány szóval hogyan jellemeznénk különleges képességeit? Talán ennyi elég: „Formai virtuozitása, költői képeinek tiszta rajza, gáncstalan kompozíciója és egyéniségének nyílt érdeklődése a világ iránt azonnal szembetűnt.”
Weöres Sándor Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító, irodalomtudós 1913. június 22-én született Szombathelyen és 1989. január 22-én hunyt el Budapesten.
WEÖRES SÁNDOR: NEM SZÁNDÉKOM
Nem szándékom, hogy kérjelek a jóra.
Perzselő szomjat kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy hívjalak a jóra.
Korgó éhet kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy kérjelek és hívjalak.
Ha nem iszol meg engem: torkod lángot vet.
Beled összefacsarodik, ha nem eszel meg engem.
Nem kérdem: akarsz-e követni.
Választhatsz köztem és kínod között,
S a kínt választani gyáva vagy – igen gyáva.
Nem tervem, hogy vonjalak a jóra.
Lépést sem teszek érted.
Nem tervem, hogy várjalak a jóra.
Magad kívánsz jönni hozzám.
Hogy vonjalak és várjalak: nincs oly jelem.
Kicsiny vagyok, mint a porszem.
Szolgád vagyok, de meggörnyedsz előttem.
Királyom vagy, de meg kell görnyedned előttem
Mert ostobán bántál hatalmaddal – igen ostobán.
Kicsiny vagyok, mint a porszem,
S az Atya megnevez engem,
S az Anya karján visz engem,
Mert szomjat fakasztok benned a jóra,
Mert éhet támasztok benned a jóra:
Mert hiába hívtak téged a jóra.
