„Mondjam: társad, másod a nyári nap? / Te nyugodtabb vagy s az nem oly üde” Ezen a héten William Shakespeare születésének 452., halálának 400. évfordulója alkalmából a világirodalom legszebb szonettjeiből ajánlunk egyet.
Shakespeare szonettjei szépek, nagyszerűen verselt költemények, melyek becsületére válnának minden költőnek. Ám Shakespeare szonettjeit olvasva ráébredhetünk, milyen keveset is tudunk a személyéről. Bill Bryson így ír: „Ha például csak a vígjátékok maradtak volna fenn, esetleg felszínes embernek gondolnánk. Ha csak a szonettek, szenvedélyes léleknek. Más művei alapján pedig választékos modorúnak, racionálisnak, metafizikusnak, melankolikusnak, machiavellisztikusnak, neurotikusnak, gondtalannak, kedvesnek vagy sok minden másnak tartanánk. Shakespeare természetesen mindez volt – íróként. Nemigen tudjuk, magánemberként milyen lehetett.”
Egy biztos, a szonettekben a költő gazdag fantáziája párosul könnyedén magas szintű technikai megoldásokkal, a kecsesség legteljesebb megtestesülése. Annyi biztos, hogy ezekből származik némely leghíresebb sora, amilyen például a tizennyolcadik szonett nyitó quartinája: „Mondjam: társad, másod a nyári nap? / Te nyugodtabb vagy s az nem oly üde, / Hisz a május méz-bimbaira vad / Szél csap, s túl rövid a nyár bérlete;”
Nem véletlen, hogy Shakespeare a szonettekben a barátságot énekli meg, mely drámai költészetét is, mint lelke mélyéből fakadó hőforrás. Egyedülálló tény, hogy Shakespeare, aki a lehető leggyengédebb és legmeghatóbb jelenetekkel írta tele egyik darabját a másik után.
Ezen a héten William Shakespeare születésének 452., halálának 400. évfordulója (1564. április 23. – 1616. április 23.) alkalmából a világirodalom legszebb szonettjeiből ajánlunk egyet.
WILLIAM SHAKESPEARE: SZONETTEK
XVIII. SZONETT
Mondjam: társad, másod a nyári nap?
Te nyugodtabb vagy s az nem oly üde,
Hisz a május méz-bimbaira vad
Szél csap, s túl rövid a nyár bérlete;
Az ég szeme néha gyújtva ragyog
S arany arca máskor túlfátyolos;
S mind válik a széptől a szép, ahogy
Rútítja rendre vagy vakon a rossz.
De a te örök nyarad nem fakul
S nem veszíti szépséged birtokát;
Ne mondja Halál, hogy rád árnya hull:
Örök dalokban nőssz időkön át.
Míg él ember szeme s lélegzete,
Mindaddig él versem, s élsz benne te.
(Fordítás: Szabó Lőrinc)
