„És amott az ég színei / – minden olyan nekem, / mint azon az áprilisi / szép iker-reggelen.” Ezen a héten a 167 éve elhunyt William Wordsworth fájdalmasan szép tavaszi versét ajánljuk.
Mennyire hat ránk a környezet, a természet, amely körülvesz minket? Miről szólnak az emlékek? Wordsworth az angol romantikus költők első nemzedékének képviselője, aki a klasszicizmus személytelenségét a költői én, az emberi érzelmek és a természet középpontba emelésével helyettesítette. Költeményeiben s költői képeiben kitűnik, hogy meghatározó élményt jelentett számára a természet apró jelenségeinek felfedezése, megfigyelése: „s aznap harmatos réteken / és párolgó vizek / mentén kezdtük jókedvüen / járni a hegyeket.” Természetlátásának gyönyörű megfogalmazása az érzelmek, emlékek és életképek megjelenítése közben is helyet kapnak: „És amott az ég színei / – minden olyan nekem, / mint azon az áprilisi / szép iker-reggelen.”
William Wordsworth angol költő, a romantika egyik legjelentősebb alakja 247 éve, 1770. április 7-én született Cockermouthban és 167 éve, 1850. április 23-án hunyt el Rydal Mountban.
WILLIAM WORDSWORTH: KÉT ÁPRILISI REGGEL
Mentünk Matthew-val; odafenn
vörösen kelt a nap;
ő nézte, megállt, s „Úgy legyen!”,
e sóhajra fakadt.
A falu tanítója volt,
ezüstös-ősz fejű,
mint tavaszi ünnepnapok,
oly víg és egyszerű,
s aznap harmatos réteken
és párolgó vizek
mentén kezdtük jókedvüen
járni a hegyeket.
„Jól indultunk neki, igaz?”
szóltam. „De mondd, mi bánt
e kék ég alatt? Mondd, mi az,
mi úgy sziven talált?”
S Matthew megint megállt, Kelet
felé kémlelve még,
csak nézte, nézte a hegyet,
s hozzám fordult, eképp:
„A bíbor felhőt nézd csak ott,
az égen hogyan áll,
eszembe juttat egy napot,
– van harminc éve már.
És amott az ég színei
– minden olyan nekem,
mint azon az áprilisi
szép iker-reggelen.
Horgászni mentem, s az utam
a temetőbe vitt:
ott, hol a lányom sírja van,
megálltam egy kicsit.
A környék büszkesége volt,
s kilenc éves se lett:
ó, az én Emmám már tudott
pacsirta-éneket.
Ha fedte is hat lábnyi föld,
éreztem, szeretem
még jobban: ahogy azelőtt
nem szerettem sosem.
S amint kifelé indulok,
egy viruló leány
jön velem szembe; ott ragyog
a harmatcsepp haján.
Teli kosarat vitt sima,
hó homloka felett –
öröm bárkinek látnia
ilyen szép gyermeket.
Oly könnyen szökkent, ó, talán
forrás sem oly szabad;
üde és boldog volt, akár
a tengeren a hab.
Sóhajra bírt fájdalmam ott,
nehéz volt rejtenem:
nem, nem kívántam mégse, hogy
ő a lányom legyen.”
Matthew már régesrég halott;
de látom őt magát:
áll, mint akkor, s kezében ott
a vadalmafaág.
(Fordította: Kiss Zsuzsa)