„Én be nem csaplak, / a közhely szavát mondom, / ha érteni csak az segít. / Tél van. Korán esteledik.” Ezen a héten a 115 éve született Zelk Zoltán versét ajánljuk.
Zelk Zoltán és versei neve gyermekkorunktól kezdve egész életünket végigkíséri. Hogy miért ismerjük jobban a gyermekeknek szánt műveit? Erre a költő élete a válasz. Siralmas anyagi helyzet, kitoloncolások, munkaszolgálatok, fogság. Mindez elég lenne több életre is. Bekerített csönd című kötetében így vall magáról Zelk Zoltán:
„1906. december 18-n születtem. Hogy hová való vagyok, nem tudom megmondani: születési helyem Érmihályfalva, gyermek Miskolcon, kamasz Szatmáron voltam, aztán Budapesten a Józsefváros, Zugló és Angyalföld a hazám. Közben összesen öt évig voltam munkaszolgálatos, toloncház- és börtönlakó. Kenyérkereső foglalkozásaim közül is megemlítek néhányat: dodzsemkocsi tologató, segédmunkás, színi bíráló, lektor, gyermeklap szerkesztő. Bőven volt hát részem úgynevezett élményben, talán ezért is, hogy nem »intellektuális«, hanem érzelmi költő vagyok, ahogy azt néhány bírálóm megállapította. Volt, aki azt írta rólam, úgy vagyok költő, ahogy a rigó rigó. Vállalom. Szeretnék még néhány évig fütyülni, de nemcsak tavasztól őszig, ahogyan a rigó – hanem télen is.”
Zelk Zoltán 1906. december 18. született Érmihályfalván és 1981. április 23-án hunyt el Budapesten.
ZELK ZOLTÁN: FIGYELMEZTETLEK
Figyelmeztetlek;
mint a téli reggel,
egemen annyi csak
– ha fölkél is – a nap,
amennyi sugarat
tőled ha kap.
S: vigyázzad lépteid,
ha mellettem, velem,
a percek ónosesője zizeg,
megfagy a köveken.
És: kapaszkodni nincs
se fal, se ág…
Én be nem csaplak,
a közhely szavát mondom,
ha érteni csak az segít.
Tél van. Korán esteledik.
