„Mert angyal suhant, ingével súrolva a sziket, / a torsot, kutyák kaptak utána álmélkodva,” Csukás István gyönyörű versével ünnepeljük advent negyedik vasárnapját.
A vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. Ebben a lélekemelő időszakban, már hagyományosan minden vasárnap egy-egy gyönyörű verssel ünneplünk.
CSUKÁS ISTVÁN: KARÁCSONYI ÉNEK A PÁSZTOROKNAK
Mert angyal suhant, ingével súrolva a sziket,
a torsot, kutyák kaptak utána álmélkodva,
a gubancos szamár elsavanyodott ínnyel rémüldözött;
mert a fekete ég alatt angyal suhant, hófoszlány,
isten megfagyott lehellete, dérlepte nádas ringása,
tündöklő nyári szárnycsapások, ölyv, csíz fehér árnya,
sírós őszi ködök, gödörmély köhögések visszhangja;
mert együgyű álmotokon, jámbor hortyogásotokon át
angyal suhant, pendelyes gyerekkor emléke, kemencesutok
melege, bögre tej, kenyér jóreggeltje, szalmakazal alkonyok,
kifakult kék kötények illata, torokfájás, rozsdás szög
ma is eleven sajgása, ó, milyen hamar elveszített éden;
mert a sistergő csillag világnyi huzatában angyal suhant,
templomablak foszforeszkálása, dörejlő orgonaakkord,
miseruhák aranyférce, püspökcsibuk füstkarika glóriája,
plébániák hízott libája, szentképek meztelen nőteste,
aranytól, gyémánttól roskadó, lassúdó mélyrepülés,
– fölriadva a puszta földön, kapkodva megsüvegeltétek
