„Jöjj hát, teljes szivemből kívánlak, ki / vagy: messze cél, ismerhetetlen mágnes, / ki vágyam vesztett útjait magadban vonod össze / s tudod bukásaim, robotom érdemét. Jöjj,” Keresztury Dezső gyönyörű versével ünnepeljük advent második vasárnapját.
A vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. Ebben a lélekemelő időszakban, már hagyományosan minden vasárnap egy-egy gyönyörű verssel ünneplünk.
KERESZTURY DEZSŐ: KARÁCSONY ELŐTT
Fáim rügyeztek, vajúdó erőkből
friss virág fakadt, izes, ért gyümölcsök
ígérete remegett a kertben. Nézd, most
vad víz dúlja, mi kedves volt s iszappal
mosott el mindent. A fel s elbukó
napok szétmorzsolódnak habjain, sebes
szél kavarja örvényeit. Dermesztő
homályban állok, Ínséges magány árt,
sért, s hangtalan köd áll lest szivemben
mind nappal s éjjel. Elborult
csillagaimjeges messzibe vesznek,
szótlanságában porhoz ragadt lelkem
s alig hogy feltetszik a Betlehemi Csillag.
Jöjj hát, teljes szivemből kívánlak, ki
vagy: messze cél, ismerhetetlen mágnes,
ki vágyam vesztett útjait magadban vonod össze
s tudod bukásaim, robotom érdemét. Jöjj,
lépj házamba s ülj le asztalomhoz.
Nézd itt áll kamrám mindene rajt. Szegény
asztal, de kincs szegénynek a kevés is.
Mind, ami van, vedd s élj vele; visszaadom csak. Jöjj hát
s légy nálam; hadd lássam e könnyes asztal
mellett tiszta mozdulatod. Ó, áldd meg házam, szítsd fel
tűzhelyemen a lángot s törd meg ez ínség
mozdulatlan magányát, égi vendég: Testtévált Ige!
Köd száll s süket csend. A borús ég alatt
fegyver villan s kézből kézbe csúsznak
a bombák. Szólj hát s taníts meg, hogyan
éljek majd társak, szép növények s állatok
nélkül s hogyan nyomjam reménytelen
ásóm a puszta kert földjébe ? Egykoron
jártál a vizeken, intésedre elült
a szél, szavad csendet teremtett. Adj hát mostan is
békét, meleget, fényt, sugárt és csillagot,
lépj puszta udvaromra, adj jelt s adj reményt,
hogy ismét nőhet fű, levél és érhet
sarjadzó fáimon, virágjuk hulltán,
olajos mag, s husos, leves gyümölcs.
(1929)
