„A kacagás az a nap, amely elkergeti az ember arcáról a télies borulást.” A hosszú évekig száműzetésben élő Victor Hugo francia költő, író, regény- és drámaíró 130 éve halt meg.
Victor Hugo francia költő, író, regény- és drámaíró, 130 éve, 1885. május 22-én halt meg. 1802. február 26-án született Besanconban. Apja tábornokként szolgált Napóleon hadseregében, a szülők válása után anyja nevelte. Már párizsi diákként minden energiáját az írásnak szentelte, tizenöt éves korában a Francia Akadémia kitüntette egy verses darabját.
1822-ben feleségül vette régi szerelmét, Adèle Fouchert, az első fiúgyermekük 1823-ban született meg, de nem élte túl a csecsemőkort. Többi gyerekük Leopoldine (1824), Charles (1826), Francois-Victor (1828) és Adéle (1830). Házasságának évében megjelentette első verseskötetét Ódák és vegyes költemények címmel. A mű királypárti hangvételéért évi ezer frank királyi kegydíjat kapott. Ettől kezdve egész életét az irodalomnak és a közéleti szereplésnek szentelte. 1823-ban kiadták első regényét Izlandi Han címmel, tagja lett a Charles Nodier író vezetésével működő Cénacle irodalmi körnek, s elkötelezte magát a romantika mellett. A romantikus dráma harcos kiáltványa 1826-ban írott, hatezer soros (előadhatatlan) Cromwell című darabja, amelyben esztétikai nézeteit sem rejtette véka alá.
„Egy léleknek, amely még nem ismeri magát, ez az első tekintete olyan, mint a hajnal feltűnése az égen. Valami sugárzó és ismeretlen dolognak az ébredése ez. Nincs szó, amely kifejezné ennek a váratlan fényességnek veszedelmes bűbáját, amely hirtelen halványan beragyogja az imádatos sötétségeket, és amelyben egybevegyül a jelen minden ártatlansága a jövendő minden szenvedélyével. Valami tétova gyöngédség ez, amely találomra megtárul és vár. Csapda, amelyet az ártatlanság állít öntudatlanul, és amelyben szíveket fog, anélkül, hogy akarná, anélkül, hogy tudná. Ez a szűz, aki úgy néz, mint egy asszony. Ritka eset, hogy ne fakadna mélységes ábrándozás ott, ahová egy-egy ilyen tekintet esik. Minden tisztaság és minden lángolás összesűrűsödik ebben a mennyei és végzetes sugárban, amelynek a kacér nő leggyakorlottabb kacsingatásainál is jobban megvan az a bűvös hatalma, hogy hirtelen kipattantja valamely léleknek a mélyén azt a sötét virágot, amely csupa illat és csupa méreg, és amelynek a neve szerelem.” (Victor Hugo: A nyomorultak)
1829-ben írt Marion de Lorme című színművét zsarnokellenes hangvétele miatt a cenzúra betiltotta. Válaszképpen született az Hernani, amelynek nevezetes 1830. február 25-i bemutatója és színházi „csatája” a romantika győzelmét hozta a klasszicizmussal szemben. Lelkesen üdvözölte az 1830-as júliusi forradalmat, amely hatalomra juttatta Lajos Fülöpöt, a polgárkirályt. 1831-ben jelent meg A párizsi Notre-Dame című történelmi regénye, a torz külsejű, de nemes lelkű Quasimodo és a szépséges Esmeralda megható történetéből azóta is számos feldolgozás, film és rajzfilm készült.
Az 1830-as fordulat után sorra követték egymást verseskötetei, és új drámákat is alkotott. A király mulat című alkotását ugyan betiltották, de 1851-ben Verdi Rigolettójának szövegkönyveként mégiscsak színpadra került. Legköltőibb drámáját, a Ruy Blas-t Magyarországon A királyasszony lovagja címmel játszották.
1841-ben – többszöri próbálkozás után – a Francia Akadémia tagjává választotta, 1845-ben pedig Franciaország pairjévé nevezték ki. Közéleti tevékenysége (a börtönök emberségesebbé tételéért, a halálbüntetés és a gyermekmunka eltörlésért folytatott harca) egy időre háttérbe szorította az írást.
Száműzetésben
Az 1848-as forradalmat reménykedve üdvözölte, Párizs képviselője lett az alkotmányozó, majd a törvényhozó gyűlésben. Az 1851-es államcsíny és III. Napóleon császárrá koronázása után száműzetésbe kényszerült, csak 1870-ben térhetett vissza. Noha Napóleon 1859-ben általános amnesztiát hirdetett, Hugo továbbra is vállalta az elvonulást mindaddig míg III. Napóleont megfosztották hatalmától a francia-porosz háború eredményeképpen. A csaknem húszéves száműzetés pályájának legtermékenyebb időszaka volt. Egy ideig először Jersey majd Guernesey szigetén élt, „gyönyörű tengeri kerteknek” nevezte el a szigeteket. Homokos strandjaival és festői szikláival valamint történelmi emlékeivel izgalmas turistalátványosságként kínálkozik.
Verseit három terjedelmes kötetben foglalta össze, A tenger munkásai és A nevető ember mellett megírta a világirodalom egyik legismertebb és legnépszerűbb regényét, A nyomorultakat. Jean Valjean történetét számos nyelvre lefordították, több sztárparádét felvonultató film, rajzfilm és musical is készült belőle. Felesége berzenkedése ellenére megvásárolta a ma Hauteville House-ként ismert kúriát, itt élt 1855-1870 között és itt írta A nyomorultakat, a ház berendezése ma is olyan, mint az író száműzetése idején. Kevéssel később, a feleségét és hosszú évtizedekig mellette kitartó barátnőjét soha el nem hagyó, ám szoknyabolond író barátnője, Juliette Drouet szomszédos házvásárlásába is besegített.
Hugo minden szempontból teljességre törekedett A nyomorultak írásakor, és a 19. század első fele enciklopédiájának is szánta. A kor nevezetes eseményeit – Waterlootól egészen a forradalom barikádjaiig – szinte leltárszerű pontossággal írja le. Eközben sort kerít arra, hogy beszámoljon e fél évszázad szinte valamennyi filozófiai eszményéről és társadalmi problémájáról. Elmondja véleményét az anyaságról, ráirányítja a figyelmet a gyerekek szenvedéseire, tiltakozik a nyomor, a kizsákmányolás, a prostitúció, a részrehajló jogalkotás és az embertelen börtönviszonyok ellen. S mindezt hol csodálatos freskókban, hol hosszú eszmefuttatásokban, de mindig egy hatalmas epikus áramlás sodrában.
Hugo 1878-ban agyérgörcsöt kapott, ettől kezdve egészen 1885. május 22-én bekövetkezett haláláig viaskodott a betegséggel. Holttestét a Diadalív alatt ravatalozták fel, majd – végakaratához híven – a szegények halottaskocsiján szállították a Panthéonba, hatalmas tömeg kíséretében.
Victor Hugo összesen 9 regényt írt; az elsőt 16, az utolsót 72 évesen. Élete során több mint 4000 rajzot készített, életét fotók sora mutatja be. Nevét számos európai országban, hazánkban is utca őrzi, regényeit újra meg újra kiadják.
