A francia romantika legnagyobb alakja, Victor Hugo költő, regény- és drámaíró, politikus és akadémikus kétszáztíz évvel ezelőtt született.
Victor-Marie Hugo – később már kizárólag a rövidített Victor Hugo nevet használta – Besanconban született 1802. február 26-án. Édesapja, gróf Joseph Leopold Sigisbert Hugo (1773–1828) Napóleon seregében szolgált, a tábornoki rangot szerezte meg. Ősei lotharingiai földművesek és iparosok voltak. Fiatalon az irodalom felé fordult, párizsi diákként minden energiáját az írásnak szentelte, tizenöt éves korában a Francia Akadémia kitüntette egy verses darabját. A három Hugo fivér 1819-ben létrehozta a Le Conservateur Littéraire (Az irodalom védelmében) nevű irodalmi lapot. Victor is tevékenyen részt vett a szerkesztésben
Ódák és közszereplés
1822-ben feleségül vette régi szerelmét, Adéle Froucher-t s megjelentette első verseskötetét Ódák és vegyes költemények címmel, a mű királypárti hangvételéért évi ezer frank királyi kegydíjat kapott. Ettől kezdve egész életét az irodalomnak és a közéleti szereplésnek szentelte. Irodalmi összejövetelekre kezdett járni, a bálokon, estélyeken olyan ismert művészekkel (Alfred de Vigny, Alfred de Musset, Id. Alexandre Dumas és Eugène Delacroix), akik nagy hatással voltak a fejlődésére. Viszont ifjú feleségét megszeppentette férje növekvő sikere, és nem akart részt venni Hugo intenzív intellektuális életében. Hugo számos verset írt hozzá, amelyek az 1822 és 1835 között megjelent lírai kötetekben szerepelnek
1823-ban kiadták első regényét Izlandi Han címmel, tagja lett a Charles Nodier vezetésével működő, Párizs legismertebb úri társaságának, a Cénacle irodalmi körnek, s elkötelezte magát a romantika mellett. A romantikus dráma harcos manifesztuma az 1826-ban írt hatezer soros (egyébként előadhatatlan) Cromwell című darabja, amelyben esztétikai nézeteit is kifejtette. Egy évvel később megalakította saját irodalmi körét a Notre-Dame-des Champs utcai lakásán. Hugo csoportjához Honoré de Balzac is csatlakozott.
Cenzúra és közéleti demonstrálás
1829-ben írt Marion de Lorme című színművét zsarnokellenes hangvétele miatt a cenzúra betiltotta. Válaszképpen született az Hernani, amelynek nevezetes 1830. február 25-i bemutatója és színházi „csatája” a romantika győzelmét hozta a klasszicizmussal szemben. Az 1830-as júliusi forradalmat, amely hatalomra juttatta Lajos Fülöpöt, a polgárkirályt, lelkesen üdvözölte. 1831-ben megjelent A párizsi Notre-Dame című történelmi regénye, a torz külsejű, ám nemes lelkű Quasimodo és a szépséges Esmeralda megható történetéből azóta is számos feldolgozás, film és rajzfilm is készült.
Az 1830-as fordulat után verseskötetei sorra követték egymást, és új drámákat is alkotott. A király mulat című alkotását ugyan betiltották, de 1851-ben mint Verdi Rigolettójának szövegkönyve mégiscsak színpadra került. Legköltőibb drámáját, a Ruy Blas-t Magyarországon A királyasszony lovagja címmel játszották.
Legkisebb lánya halála után elhidegült feleségétől, Adéle-től, mindketten diszkréten, szemet hunyva folytattak viszonyt másokkal. Juliette Drouet színésznőt 1833-ban ismerte meg Hugo, ő játszotta Negroni hercegnő szerepét a Lukrécia Borgiában. Az asszony egész életét Hugónak szentelte.
1841-ben – többszöri próbálkozás után – a Francia Akadémia tagjává választotta, ám előtt háromszor akadályozta meg tagságát egy maroknyi akadémikus Étienne de Jouy-jal az élen, mert a romantika ellenségei voltak. Hugo az első akadémikus lett, aki a 19. században született, néhány év múlva, 1845-ben pedig az Akadémia igazgatója lett. Támogatta Alfred de Vigny, Honoré de Balzac, Id. Alexandre Dumas, Alfred de Musset akadémiai tagságát.1845-ben Franciaország pairjévé nevezték ki. Közéleti tevékenysége (a börtönök emberségesebbé tételéért, a halálbüntetés és a gyermekmunka eltörlésért folytatott harca) egy időre háttérbe szorította alkotó géniuszát.
Hugót gyakran nevezték „politikába keveredett költőnek”. Rossz szónoknak tartották, mert a kor szokásával – az improvizálással – ellentétben, előre megtanulta a szöveget. Sokan köpönyegforgatónak tartották, amikor az egykori királypárti költőből és a főrendi ház tagjából republikánus képviselő lett. Valójában Hugo igazi szónoki tehetség volt, felszólalásait gyakran szakították félbe közbeszólásokkal.
Nyomorultak a száműzetésben
Az 1848-as forradalmat reménykedve üdvözölte, Párizs képviselője lett az alkotmányozó, majd a törvényhozó gyűlésben. Az 1851-es államcsíny és III. Napóleon császárrá koronázása után száműzetésbe kényszerült, s csak 1870-ben tért vissza, noha1859-ben amnesztiát hirdetett III. Napóleon. Hugo azonban azon néhány száműzött közé tartozott, akik nem akartak élni vele. A kirekesztés nehéz évei alatt született meg a Szemlélődések verseskötetét (1856), Az évszázadok legendáját (1859), valamint A nyomorultakat (1862).
A nyomorultak, amelyet ma is a világirodalom egyik legmonumentálisabb regényeként tartanak számon. Sokan kifogásolták a A nyomorultak lélektanát, jellemeinek és helyzeteinek túlzottságait is, néha még a szerkesztés zegzugosságát is. De minden olvasójára erős hatással volt. És az is eleve kétségtelen volt, hogy a társadalmi valóság ábrázolásában ez a legromantikusabb társadalmi regény átlépett a nagyrealizmusba is. Sőt egyben-másban előkészítette a nyomor felé forduló naturalizmust is. Jean Valjean történetét számos nyelvre lefordították, ebből is készült több sztárparádét felvonultató film, rajzfilm és musical is.
1877-ben adta ki az emigrációban írt könyvét, Egy politikai gaztett történetét, mert az 1851-es eseményekkel rendkívüli hasonlóságot mutató politikai helyzet állt elő Franciaországban. A kétkötetes mű hatalmas sikert aratott, és természetesen egymástól élesen elütő politikai véleményeket generált.
Író, rajzművész, fotóművész
Sokak számára nem ismert, hogy Hugo majdnem olyan képzett volt a vizuális művészetekben, mint az irodalomban – több mint 4000 rajzot készített élete során. Tussal szeretett dolgozni, amelynek „feketesége fényt áraszt”. Igazi autodidaktaként szeretett kísérletezni. Feketekávét, szénport, kormot kevert a tintához és gyufaszállal vagy lúdtollal rajzolt. A Rorschach-teszthez hasonlóan bort, szilvalevet sőt néhány csepp vért is szétkent a papírlapokon, majd a foltokban „meglátott dolgok” köré rajzolt. Képei általában kisméretűek, A tenger munkásait illusztrálta velük illetve barátainak ajándékozta újévkor vagy egyéb alkalmakkor.
Hugo rajztehetségét kortársai is felfedezték. Charles Baudelaire így írt ezzel kapcsolatban 1859-ben: „Hiába kerestem a párizsi Salon résztvevőinél azt a csodálatos képzelőerőt, ami Victor Hugo rajzaiból árad. A kínai tussal készültekre gondolok, mert annyira nyilvánvaló, hogy Hugo a tájképfestők királya a költészetben”
Hugo kilenc regényt írt. Az elsőt 16, az utolsót 72 évesen. A romantika műfaja végigkísérte életét. Hugo mindig megtalálta olvasóközönségét, és soha nem követte a divat szeszélyeit. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy még életében klasszikussá vált. Regényei nem szórakoztató írások, szinte mindig eszmék szolgálatában állnak. A hősköltemény, a természet erőivel, a társadalommal, a fatalizmussal való küzdelem mindig közel állt Hugóhoz.
Victor Hugo 1878-ban agyérgörcsöt kapott, s ettől kezdve egészen 1885. május 22-én bekövetkezett haláláig viaskodott a betegséggel. Holttestét a Diadalív alatt ravatalozták fel, majd – végakaratához híven – a szegények halottaskocsiján szállították a Panthéonba, hatalmas tömeg kíséretében.
