„Ez itt az élet, hámor és kohó – / világ költői, ide jőjjetek, / testvéri szemmel, örökös merészek, / nézzétek itt az ősi lényeget.” Kosztolányi Dezső versével ünnepeljük a költészet világnapját.
A költészet világnapjának bevezetését a marokkói kormányzat kezdeményezte 1998-ban, Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO) intézett levelében javasolta egy nemzetközi költészeti nap kijelölését.
A végrehajtó tanács ajánlása alapján 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját nyilvánította a Költészet Világnapjává, melyet minden ország a saját eszközeivel, a nem-kormányzati szervek aktív részvételével, a nyilvános és civil szervezetek bevonásával ünnepelhet meg.
A fő cél az, hogy a költői kifejezésmódok révén támogassák a nyelvi különbségeket, esélyt adva a veszélyeztetett nyelveknek, hogy azok saját közösségükön belül a hangjukat hallathassák.
Magyarországon április 11-én, József Attila születésnapján (1905) ünnepeljük a költészet napját.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: INDULÓ A KÖLTŐKHÖZ
Ez itt az élet, hámor és kohó –
világ költői, ide jőjjetek,
testvéri szemmel, örökös merészek,
nézzétek itt az ősi lényeget.
Látjátok-e, a zöld asztal szövetjén,
ott ugrik a véletlen, mint a nyúl
és kavarognak a szinek veszetten,
mint álmainkba, határtalanul.
Rémítve jönnek szörnyű figurák,
a feketék, a dörgő pirosak.
Ez itt az élet karneváli tánca,
borzongató és édes iszonyat,
költőszivünk sok kendőzött alakja,
a képzeletünk lángoló salakja
olvadva, sisteregve, feketén.
Ó, élet, élet, roppant költemény,
most láthatunk mezítlenül, ragyogva – –
Mi kéj.
Mi őrjítő, mi szédítő – –
Mi mély.
