„Egy jó mondatnak azonban szerintem önálló létezése van. Valószínűnek tartom mégis, hogy a legjobbak magányban születnek.” 140 éve született Virginia Woolf, a modern irodalom ikonja, aki legalább olyan fontos szerző, mint James Joyce.
Virginia Woolf, a múlt századi angol irodalom meghatározó alakja sok mindenről híres. Híres természetesen a regényeiről – arról, hogy a tudatfolyam stílusában színes érzékletességgel és közvetlenséggel ír Londonról , az életről, a szerelemről és a veszteségről. Az idő állandóságáról és múlásáról. Híres szabadságszeretetéről; egyedi világlátásáról; a nők jogaiért való harcáról.
„Az élet keskeny járdacsík a szakadék felett”
Adeline Virginia Stephen néven 1882. január 25-én született egy viktoriánus felső-középosztálybeli, magas kulturális szellemiséget képviselő családban. Iskolába soha nem járt, mégis kitűnő nevelést kapott, műveltségét apja hatalmas könyvtárában alapozta meg. Kilencévesen családi lapot alapított, s ettől kezdve élete végéig megszakítás nélkül írt.
Alexandra Harris szerint „arra vágyott, hogy olvassák; szeretett némi pénzhez jutni; és azt akarta, hogy szabadon azt írhassa, amit csak gondol. Ez volt számára a fontos, és elkerülte mindazokat a csapdákat, amelyeket a hírnév állított neki.”
„Mi az élet értelme? Ennyi volt az egész – oly egyszerű kérdés; csak ahogy múlnak az évek, mind inkább körülkeríti az embert. A nagy felismerés nem jött el eddig soha. A nagy felismerés nem is jön el talán soha már. Helyette mindennapi, kis csodák adódnak, megvilágosodások, váratlanul gyufaláng villan a sötétben: íme, mint most ez.” (Virginia Woolf: A világítótorony)
Első publikációi 1905-től jelentek meg, s hamarosan körülötte kezdett csoportosulni az a baráti társaság, amely Bloomsbury Group néven a harmincas évek közepéig a radikális értelmiségi elit legnagyobb hatású írócsoportjának számított. Virginia 1912-ben házasságot kötött Leonard Woolffal, mély érzelmi kapcsolat életesorán azonban végig nőkhöz kötötte. 1917-ben férjével, mindössze egy kézi nyomdagép tulajdonosaként könyvkiadót alapítottak, amely Woolf művein kívül Angliában még ismeretlen külföldi írók és az elfogadott irodalmi normáktól elrugaszkodó fiatalok – többek között Gorkij, Rilke, Freud, T.S. Eliot – alkotásait jelentette meg.
„Mérhetetlen kár volna, ha a nők úgy írnának, mint a férfiak, úgy élnének, mint a férfiak, úgy néznének ki, mint a férfiak, hiszen a világ roppant terjedelméhez és változatosságához mérve még két nem is kevésnek tűnik, hogy lehetnénk meg akkor egyetleneggyel? Nem az volna a nevelés dolga, hogy inkább a különbségeket emelje ki és erősítse, mintsem a hasonlóságokat?” (Virginia Woolf: Saját szoba)
Az írónő novelláiban kezdte kikísérletezni az úgynevezett „tudatáram” írástechnikát, amely az emberi személyiséget a tér és az idő viszonylagosságában fellépő tudatállapotok segítségével ragadja meg. Egyik legjelentősebb regénye, a Mrs. Dalloway (1925) az elbeszélő technika átalakulását és az író világképének alapvető problémáit példázza, párhuzamba állítva egy úrinő érzéketlen, a külsőségeket előtérbe helyező életét egy egyszerű munkásember érző életével. Mrs. Dalloway alakja évekig izgatja; de vajon mit keres ebben az üresfejű, külsőségekben csillogó, társasági szép asszonyban, akit maga sem szeret: egyetlen negatív főhősében? Hogy bízhatja erre a kirakatszemélyiségre az egész regényt, melynek (most is) egy életigenlő, pozitív teljességet kell létrehoznia? Hiszen Clarissa Dalloway alakja kritikára ingerel.
Talán legjelentősebb alkotása az 1928-ban keletkezett Orlando, melynek hősét egy barátnőjéről mintázta. A mű az emberi létezés személyes és kollektív meghatározottságának kérdéseit boncolgatja, Orlando négyszáz évig él, s előbb férfiként, majd nőként tapasztalja meg a világot.
Szépírói tevékenységét az írói alkotás műhelytitkait boncolgató esszék kísérték, 1927-ben adták ki naplóját. Korszakos jelentőségű A világítótorony című regénye: ennek cselekménye szinte nincs is, a skóciai ház története az élet gyors múlását állítja szembe a keretként használt tárgyak látszólagos állandóságával, egyben a szülő-gyermek kapcsolat analízisét adja.
1931-ben látott napvilágot a próza és a költészet határán egyensúlyozó Hullámok, amely az egyéniség végtelen nyitottságának és végleges zártságának dilemmáit tárja fel. 1937-ben született az Évek című antifasiszta szellemű, esszéisztikus családregény. Utolsó regénye, a Felvonások között című összegző művészregény már csak halála után látott napvilágot.
„A halál – dacos szembeszegülés.
A halál – kísérlet, az önkifejezés, az eggyé válás kísérlete, mikor az ember úgy érzi már: lehetetlen elérnie valami visszahúzódó, tőle titokzatosan egyre távolibb középpontot; amikor a közelségből elválás lenne csak; az öröm oda; magányosak vagyunk, örökre. A halálban pedig valamiféle ölelés vár.” (Virginia Woolf: Mrs. Dalloway)
Az írónő egyébként is gyenge idegrendszere már nem bírta a II. világháború borzalmait; amikor 1941 tavaszán londoni lakásukat és vidéki házuk kertjét is bombatalálat érte, március 28-án kövekkel töltötte meg zsebét és az Ouse folyóba ölte magát.
Az utókor eleinte csupán a formaművészt, később már a tudatregény mesterét, az újregény előfutárát látta benne. Ma már az angol nyelv egyik legnagyobb újítójaként tartják számon, A világítótorony című műve az ezredfordulón rendezett brit szavazáson bekerült a huszadik század száz legjobb regénye közé.
Élete és Mrs. Dalloway című műve inspirálta Michael Cunningham 1999-ben megjelent Pulitzer-díjas könyvét, Az órákat, amelyből néhány évvel később film is készült. Orlando című művét Sally Potter angol rendező vitte filmre Tilda Swinton főszereplésével.
Színezett fotók forrása: George Charles Beresford/Dana Keller/Facebook; Gisèle Freund/Estage G/Facebook
