Imádta a sakkfeladványokat, a szójátékokat és a betűrímeket, legendás lepkegyűjtő volt. 40 éve, 1977. július 2-án hunyt el Vladimir Nabokov orosz származású amerikai író, a Lolita szerzője.
Életrajza is regényes, országok, kultúrák és nyelvek keverednek benne. Szentpétervárott született, saját állítása szerint 1899. április 23-án, tatár eredetű orosz nemesi családban. Apja liberális politikus és író, a kadet-párt egyik alapítója és vezetője volt. A nyelvtudás és a széles körű műveltség éppoly fontos volt a családban, mint a testedzés, így az ifjú Nabokov már igen korán angolul és franciául is folyékonyan beszélt, klasszikusokat olvasott, kiválóan teniszezett és futballozott.
„Milyen különös az élet! Hogy sietünk elidegeníteni magunktól azon sorsokat, melyeket eredetileg elnyerni igyekeztünk.”
15 évesen költeményeket írt, s hamarosan két verseskötetet is kiadott. 1917-ben elvégezte a kereskedelmi iskolát, ugyanekkor hatalmas vagyont örökölt egy rokonától, ám a jólétet nem sokáig élvezhette, 1919-ben családjával emigrálnia kellett. Anglia és a cambridge-i Trinity College következett, ahol zoológiát, majd francia és orosz irodalmat hallgatott, s 1922-ben kiváló eredménnyel lediplomázott. Berlinbe költöztek, ahol apját egy merénylet során lelőtték.
1922 és 1940 között Berlinben és Párizsban élt, az emigráció évei boldogan, de folyamatos pénzzavarban teltek. Dolgozott fordítóként, nyelvtanárként és teniszoktatóként, időnként jelentéktelen filmekben statisztált, s folyamatosan írt, verseket, drámákat, néha forgatókönyveket. Vlagyimir Szirin álnéven nyolc orosz nyelvű regényt is megjelentetett, amelyek közül a Végzetes végjáték, a Meghívás kivégzésre és a Kétségbeesés vált igazán ismertté. Az őrült sakkzseni Luzsin történetét feldolgozó Végzetes végjátékot 2000-ben filmre is vitték.
1925-ben feleségül vette a szintén emigráns, zsidó származású Vera Slonimot, házasságukból egy fiú született. Az asszony hatását, közreműködését és segítségét lehetetlen felbecsülni, hiszen egészen Nabokov haláláig fáradhatatlanul dolgozott, mint az író titkár- és gépírónője, szerkesztője, korrektora, fordítója, életrajzírója, ügynöke, menedzsere, jogi tanácsadója, sofőrje, tudományos segédmunkatársa, tanársegédje és helyettesítő oktatója.
Életük viszonylagos nyugalma a nácizmus előretörésével elveszni látszott, s amikor 1937-ben Németországban kiengedték a börtönből apja gyilkosát, jobbnak látták távozni. Párizsba, majd a háború elől 1940-ben Szergej Rahmanyinov anyagi támogatásával az Egyesült Államokba költöztek. Ez a lépés újabb kultúra- és újabb nyelvváltást jelentett Nabokov számára, aki ettől kezdve angolul írta műveit.
1941-ben jelent meg első angol nyelvű regénye, a Sebastian Knight igazi élete. Amerikában előbb a Stanford, majd 1948-tól a Cornell Egyetemen írói mesterséget és orosz irodalmat tanított. Életében három igazi szenvedély volt, az írás, a sakkfeladványok készítése és a lepkegyűjtés, s ez utóbbinak köszönhetően 1941 és 1948 között a Harvardon, a Komparatív zoológiai múzeum részmunkaidős kutatója is volt. Rendszerezett, tanulmányokat írt, expedíciókat szervezett, s bár a tudósok eleinte gyanakodva szemlélték szakmai előképzetlensége miatt, végül megbékéltek vele, s egy perui pillangófajt regényhőse után Madeleinea lolitának neveztek el.
Amerikában is sokat fordított oroszból, a többi között Puskin Anyeginjét és Lermontov Korunk hősét, emellett új felfogású, ám kissé tiszteletlen Gogol monográfiát is megjelentetett. Bár hűvösen távolságtartó stílusú, szokatlan hangvételű regényeinek volt egy biztos olvasóbázisa, a világhírre 1955-ig várnia kellett. Ekkor jelent meg a francia Olympia Press Kiadó gondozásában – a magyarul Békés Pál fordításában olvasható – Lolita, amely az 1958-as amerikai kiadás után valóságos bestseller lett. Sokféle pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitá-t. E nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e. A félreértések legfőbb forrása a regény eseménytörténete. Több támadás érte, mint az elragadtatás, mert a középkorú irodalomtörténész Humbert Humbert és 12 éves mostohalánya végzetes szerelmét feldolgozó, irodalmi utalásokkal teletűzdelt, igazi művészregény pornográfnak minősíttetett, s sokan a pedofília jelképének tekintették.
A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga – Humbertnél nem kevésbé perverz – vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását.
Ez a hihetetlenül gazdag, irodalmi allúziókkal, utalásokkal, már-már rejtvényekkel átszőtt mű azonban sokkal több egy szerelmi-szexuális kapcsolat taglalásánál: ízig-vérig művészregény, amely metaforikus áttétellel művészet és élet, alkotói képzelet és nyers életanyag, művész és polgár viszonyát, azaz egy jellegzetesen huszadik századi témát dolgoz fel egy esztétikai életszemlélet jegyében. A műből 1962-ben Stanley Kubrick rendezett nagy sikerű filmet, majd negyedszázaddal később Adrian Lyne újra vászonra vitte a botrányos történetet.
A Lolita sikere anyagilag is kedvező helyzetbe hozta Nabokovot, aki feladta tanári állását, s ettől kezdve csak az írásnak élt. Sorra jelentek meg angol nyelvű regényei, amelyek közül az Ada, az önéletrajzi Szólj, emlékezet, a Sápadt tűz és a Pnyin professzor aratott jelentős sikert.
Hetényi Zsuzsa Nabokov regényösvényein című, 2015-ben megjelent életrajzában így ír: „Ahogy szaporodtak a póslosztyi [kb. közönségesség] fogalmát illető nyilatkoztok Nabokov életművében, úgy kompromittálódott is, hiszen mindenféle didaktikus tartalmú deklarálás eleve póslosztyi, és ettől a nézet-diktátor írónak sarkos, egyszemélyes esztétikája fokozatosan elveszti hitelességét. Nabokov maró iróniával csoportosította az ál-kultúra divatos szerzőit a valódiakkal szemben. Minden, amiben nem volt valami termékeny újítás vagy gyökeresen új szemlélet, az hamisnak hatott számára, illetve ahol politikum, előítélet, deklarált ideológia, közvetlen üzenet, szenvelgés vagy nagy eszme jelent meg célzatosan, ebbe a kategóriába került. Faust és Freud, Dosztojevszkij, Csernisevszkij és Turgenyev, Camus, Sartre, Thomas Mann (a „Halál Velencében” csakúgy, mint a Varázshegy), és sok más művész és mű. Ljov (sic!) Tolsztoj esetében a Feltámadás és a „Kreuzer-szonáta” kihullanak a rostán, míg az Anna Karenina és az Ivan Iljics halála igazi mesterművek. Hemingway életműve is két részre oszlik számára, mint ez sejthető, az Akiért a harang szól nem nyer bebocsátást az első vonalba, az csak kamasz fiúknak szóló játék (a book for boys about bells, balls and bulls). Edgar Poe is veszít értékéből idővel:ifjúkorában sokkal fontosabb volt (amint az látható a Lolitában, Humbert H. ironikus Poe-idézeteiben). A mindvégig piedesztálon maradt írók nincsenek sokan, Puskin, Shakespeare, Joyce (de csak az Ulysses-szel), Kafka Átváltozása, Andrej Belij Pétervárja és Proust (de csak Az eltűnt idő nyomában első fele). Nabokov mind esztétikai, mind etikai ízlésben arisztokratikus, elitista nézeteket vallott, és szigorú hierarchiába rendezte értékeit.”
Az emigráns életmód, az országból országba vándorlás miatt Nabokovnak soha nem volt saját lakása, bérleményekben élt, s bár megtehette volna, 1959-ben, amikor Montreux-be költözött, inkább szállodai lakosztályt bérelt. Itt dolgozott Original of Laura című regényén, amikor 1977-ben váratlanul meghalt. Sírja a Montreux melletti Clarensben található.
