Voltaire francia író, történetíró és filozófus 330 éve, 1694. november 21-én született. Voltaire kereken ötven színművet írt, és egyéb munkáival párhuzamosan mindig egy-egy drámán is lázas hévvel dolgozott.
„Az ember állapota: állhatatlanság, unalom, nyugtalanság… Az embereket titokzatos ösztön űzi, hogy a világban keressenek szórakozást és elfoglaltságot, s ennek a forrása örökös nyomorúságuk nem szűnő érzete; ám él bennük ősi természetünk nagyszerűségének emlékeként egy másik, rejtett ösztön is, amely azt súgja nekik, hogy igazi boldogságot csupán a nyugalom nyújthat, nem pedig a tülekedés; e két ellentétes ösztönből alakul aztán ki bennük egy lelkük mélyén láthatatlanul megbúvó, zavaros szándék, amely arra serkenti őket, hogy izgalmak árán hajszolják a nyugalmat, s abban a hitben ringatja őket, hogy a hiányzó kielégüléshez úgy juthatnak el, ha legyőzve a néhány számításba vett akadályt, megnyithatják a nyugalomhoz vezető kaput. És így múlik el az egész élet. Akadályokkal küzdve keressük a nyugalmat; s amikor végre legyőztük őket, elviselhetetlenné válik a nyugalom; mert vagy meglevő bajainkra gondolunk, vagy azokra, amelyek ránk szakadhatnak. De még ha mindenfelől eléggé védve éreznénk is magunkat, a gond a maga erejéből akkor is hamarosan ránk törne szívünk mélyéből, ahol természeténél fogva gyökerezik, és megmérgezné lelkünket.” (Pődör László fordítása.)
Voltaire 1694. november 21-én született Párizsban Franciois-Marie Arouet néven. Polgári családból származott, anyját korán elvesztette. A jezsuiták párizsi kollégiumában tanult, majd a libertinusok Temple körébe járt. Epés humora közkedveltté vált, de amikor kigúnyolta a züllött orleans-i herceget, egy évre a Bastille-ba zárták.
1718-ban nagy sikerrel mutatták be Oidipusz című tragédiáját, majd eposzt írt a vallásháborúknak véget vető IV. Henrikről. Sikerei nyomán a régens évjáradékot utalt ki számára – Voltaire kis híján udvari költő lett. Miután összeveszett egy főnemessel, ismét a Bastille-ba került, majd 1726-ban kitoloncolták Franciaországból.
Ezután Angliába ment, ahol találkozott kortársaival, Jonathan Swifttel és Alexander Pope-pal, és tanulmányozta John Locke filozófiáját és Isaac Newton fizikáját. Shakespeare drámái hatottak rá, 1729. évi hazatérte után írt tragédiáival (Brutus, Eriphyle) kis sikerrel utánozta őt. 1731-ben készült a XII. Károly svéd király története, amiben elítélte a király háborúit, míg Péter cárt a civilizáció terjesztőjének vélte. Filozófiai leveleiben (1734) az angliai viszonyokat dicsérte, a vallási türelmet, Locke ismeretelméletét és Newton fizikáját. Ezt a könyvét betiltották és elégették.
Madame du Chatelet – aki az élettársa lett – Cirey-i kastélyában keresett menedéket. Itt írta 1738-ban a Newton filozófiájának alapelemei című művét, történelemmel és bibliai szövegmagyarázatokkal foglalkozott. Levelezett a porosz trónörökössel, a későbbi II. Frigyessel, az osztrák örökösödési háború idején titkos diplomáciai utat tett Berlinbe. Elnyerte Pompadour márkiné, XV. Lajos kegyencnője bizalmát, udvari történetíró és kamarás, 1746-ban az Akadémia tagja lett. 1742-ben bemutatták Mahomet című darabját, amelyet nagy sikere dacára katolikusellenes éle miatt csakhamar betiltottak. A király nem kedvelte, a katolikus klikk ellenségének tartotta. Konfliktusai miatt ismét elhagyta az udvart.
Filozofikus meséinek megjelenése egyfajta válasz volt tőle. A Micromégas, a Vision de Babouc és a Memnon az ember kicsinységével, s a filozófiai optimizmus cáfolatával foglalkozik. 1749-ben elvesztette társát, Mme du Chatelet-t. Ekkor írt darabjai, a Nanine és a Semiramis megbuktak.
Voltaire elszigetelődött, s 1750-ben elfogadta Frigyes berlini meghívását. Frigyes udvarában eleinte jól érezte magát, de Mapertuis csillagász, az akadémia elnöke ellen írt pamfletje miatt 1753-ban távoznia kellett. Hazafelé, Frankfurtban lefogták, majd, mivel XV. Lajos kitiltatta Párizsból, Colmarban, később Genfben telepedett le. Ez alatt az idő alatt készült az Tanulmány az erkölcsökről és a XIV. Lajos százada című történelmi munkái nagy része.
Nagyléptékű műve az Esszé a nemzetek erkölcséről és szelleméről, amelyben a római birodalom bukásától követte az eseményeket. Későbbi műveiben Nagy Péter és XV. Lajos korát elemezte. Svájcban eleinte a tolerancia bajnokaként fogadták, de később Genfben betiltották darabjainak házi előadásait is. A svájciak elfordultak tőle, nem kis részben az Enciklopédia Genfről szóló cikke miatt, amit d’Alambert Voltaire hatására írt.
1758-ban birtokot vett Ferney-ben, amelynek egy része akkoriban Franciaországban, egy része Svájcban, egy része pedig Németországban terült el, így ha zaklatták a hatóságok, átsétált birtoka másik országhoz tartozó részébe. Ekkor írta a Candide-ot, legnépszerűbb művét, amely cáfolja Leibniz tételét, hogy ez a lehetséges világok legjobbika, s a boldogságot a „műveljük meg kertjeinket” elv alapján véli elérni.
Birtokán modern módon gazdálkodott, a helyi ügyekben a parasztok érdekeit védte. Ekkor már világhírű volt, arisztokraták, uralkodók, írók, filozófusok leveleztek vele. (2006-ban rekord összegért, 583,2 ezer euróért, vagyis 153,3 millió forintnak megfelelő összegért cserélt gazdát egy londoni árverésen Voltaire 25 levele, amelyeket Nagy Katalin orosz cárnőnek írt.)
1764-ben írta meg saját enciklopédiáját, a Filozófiai ábécét. Ekkor írt darabjait – A kínai árva, Tankréd – egzotikus témákkal és erőszakos jelenetekkel színezte, ezzel utat nyitott a romantika felé.
1778-ban, 28 év után visszatért Párizsba, Iréne című darabjának próbáira. Rajongók hada fogadta, de az izgalmakba 1778. május 30-án belehalt. Az egyházi tilalom érkezése előtt Scellieres-ben gyorsan eltemették. Ferney városát, ahol élete utolsó 20 évét töltötte, ma Ferney-Voltaire-nek hívják, egykori kastélyában múzeum működik. Könyvtára épen és sértetlenül megtekinthető az Orosz Nemzeti Könyvtárban, Szentpéterváron.
