„Úgy halok meg, hogy imádom Istent, szeretem a barátaimat, megbocsátok ellenségeimnek, de gyűlölök minden üldöztetést.” Voltaire utolsó szavai egész életét lefedték, ezzel az ironikus humorral és filozofikus kritikával szemlélte és élte világát.
„Azután azt kérdezték: ‘Ha kapod, nem köszönöd meg; ha élvezed, nem tudod, hogyan; akkor adod másnak, amikor magad sem tudod, hányadán állsz vele, s úgy veszted el, hogy magad se veszed észre; mi az?’ Mindenki elmondta a magáét, egyedül Zadig találta ki, hogy ez az élet.” (Voltaire: A találós kérdések)
Kalandokkal, anekdotákkal tarkított hatalmas életművét és a világirodalom egyik legjobb, legszebb és legfontosabb regényét, a Candide-ot hagyta ránk. Voltaire francia író, történetíró és filozófus 235 éve, 1778. május 30-án halt meg Párizsban.
Humor, kritika és optimizmus mindenek felett
1694. november 21-én született Párizsban Franciois-Marie Arouet néven. Polgári családból származott, anyját korán elvesztette. A jezsuiták párizsi kollégiumában tanult, majd a libertinusok Temple körébe járt. Epés humora közkedveltté vált, de amikor kigúnyolta a züllött orleans-i herceget, egy évre a Bastille-ba zárták.
1718-ban nagy sikerrel mutatták be Oidipusz című tragédiáját, majd eposzt írt a vallásháborúknak véget vető IV. Henrikről. Sikerei nyomán a régens évjáradékot utalt ki számára – Voltaire kis híján udvari költő lett. Miután összeveszett egy főnemessel, ismét a Bastille-ba került, majd 1726-ban kitoloncolták Franciaországból.
Ezután Angliába ment. Shakespeare drámái hatottak rá, 1729. évi hazatérte után írt tragédiáival (Brutus, Eriphyle) kis sikerrel utánozta őt. 1731-ben készült a XII. Károly svéd király története, amiben elítélte a király háborúit, míg Péter cárt a civilizáció terjesztőjének vélte. Filozófiai leveleiben (1734) az angliai viszonyokat dicsérte, a vallási türelmet, Locke ismeretelméletét és Newton fizikáját. Ezt a könyvét betiltották és elégették. Madame du Chatelet – aki az élettársa lett – Cirey-i kastélyában keresett menedéket. Itt írta 1738-ban a Newton filozófiájának alapelemei című művét, történelemmel és bibliai szövegmagyarázatokkal foglalkozott. Levelezett a porosz trónörökössel, a későbbi II. Frigyessel, az osztrák örökösödési háború idején titkos diplomáciai utat tett Berlinbe.
Elnyerte Pompadour márkiné, XV. Lajos kegyencnője bizalmát, udvari történetíró és kamarás, 1746-ban az Akadémia tagja lett. 1742-ben bemutatták Mahomet című darabját, amelyet nagy sikere dacára katolikusellenes éle miatt csakhamar betiltottak. A király nem kedvelte, a katolikus klikk ellenségének tartotta.
Konfliktusai miatt ismét elhagyta az udvart. Ekkor írta filozofikus meséit, a Micromégas, a Vision de Babouc és a Memnon az ember kicsinységével, s a filozófiai optimizmus cáfolatával foglalkozik. 1749-ben elvesztette társát, Mme du Chatelet-t. Ekkor írt darabjai, a Nanine és a Semiramis megbuktak. Voltaire elszigetelődött, s 1750-ben elfogadta Frigyes berlini meghívását. Itt eleinte jól érezte magát, de Mapertuis csillagász, az akadémia elnöke ellen írt pamfletje miatt 1753-ban távoznia kellett. Hazafelé, Frankfurtban lefogták, majd, mivel XV. Lajos kitiltatta Párizsból, Colmarban, később Genfben telepedett le.
Ekkor írta könyvét XIV. Lajosról. Nagyléptékű műve az Esszé a nemzetek erkölcséről és szelleméről, amelyben a római birodalom bukásától követte az eseményeket. Későbbi műveiben Nagy Péter és XV. Lajos korát elemezte.
„…mert hát van-e butább dolog, egyre hordanunk azt a terhet, amelyet bármikor eldobnánk; borzadozunk létünktől, s mégis ragaszkodunk a léthez; egyszóval simogatjuk azt a kígyót, amelyik egyre mar bennünket, mígnem aztán egy szép napon a szívünket is megeszi?” (Voltaire: Candide vagy az optimizmus, Az öregasszony, 12.)
„Micsoda világ a miénk?„
„– De hát akkor – mondta Candide – mi végből teremtették a világot?
– Hogy legyen min mérgelődnünk.” (Voltaire: Candide vagy az optimizmus)
Svájcban eleinte a tolerancia bajnokaként fogadták, de később Genfben betiltották darabjainak házi előadásait is. A svájciak elfordultak tőle, nem kis részben az Enciklopédia Genfről szóló cikke miatt, amit d’Alambert Voltaire hatására írt. 1758-ban birtokot vett Ferney-ben, amelynek egy része akkoriban Franciaországban, egy része Svájcban, egy része pedig Németországban terült el, így ha zaklatták a hatóságok, átsétált birtoka másik országhoz tartozó részébe. Ekkor írta a Candide-ot, legnépszerűbb művét, amely cáfolja Leibniz tételét, hogy ez a lehetséges világok legjobbika, s a boldogságot a „műveljük meg kertjeinket” elv alapján véli elérni.
Birtokán modern módon gazdálkodott, a helyi ügyekben a parasztok érdekeit védte. Ekkor már világhírű volt, arisztokraták, uralkodók, írók, filozófusok leveleztek vele. (2006-ban rekord összegért, 583,2 ezer euróért, vagyis 153,3 millió forintnak megfelelő összegért cserélt gazdát egy londoni árverésen Voltaire 25 levele, amelyeket Nagy Katalin orosz cárnőnek írt.)
1764-ben írta meg saját enciklopédiáját, a Filozófiai ábécét. Ekkor írt darabjait – A kínai árva, Tankréd – egzotikus témákkal és erőszakos jelenetekkel színezte, ezzel utat nyitott a romantika felé. 1778-ban, 28 év után visszatért Párizsba, Iréne című darabjának próbáira. Rajongók hada fogadta, de az izgalmakba 1778. május 30-án belehalt. Az egyházi tilalom érkezése előtt Scellieres-ben gyorsan eltemették.
Voltaire élete is műalkotás, és a 19. század vége óta mintha életvitelét könyveinél is fontosabbnak tartanák: „Élete volt a legnagyobb alkotása, és ez akkor is megmaradna, ha írásai elkallódnának” – mondta róla a századforduló egyik legtekintélyesebb francia kritikusa.
Ferney városát, ahol élete utolsó 20 évét töltötte, ma Ferney-Voltaire-nek hívják, egykori kastélyában múzeum működik. Könyvtára épen és sértetlenül megtekinthető az Orosz Nemzeti Könyvtárban, Szentpéterváron.
