125 éve, 1892. március 26-án hunyt el Walt Whitman amerikai költő, „az univerzum, a kozmosz, a forradalom, az anarchikus szabadság költője”.
WALT WHITMAN: MIKOR A VILÁGGAL ISMERKEDTEM
Mikor a világgal ismerkedtem, már az első lépés nagyon tetszett nekem,
Az öntudat puszta ténye, a formák, a mozgás ereje,
A legkisebb féreg vagy állat, az érzékek, a látás, a szerelem,
Mondom, már az első lépés megborzongatott és annyira tetszett nekem,
Hogy alig mentem tovább és alig kívántam tovább menni,
Csak megállni és folyvást ődöngeni, hogy mindezt elragadtatott dalokban megénekelhessem.
(1867)
(Fordította: Kassák Lajos)
West Hillsben született 1819. május 31-én Walter és Louisa Whitman második gyermekeként, rajta kívül még hét testvére érte meg a felnőttkort. 1824-ben Brooklynba költöztek, ahol apja ácsmester-vállalkozóként dolgozott, a kis Walt itt végezte iskoláit. Jól tanuló és érdeklődő, mindenre fogékony gyerek volt, legfőbb elfoglaltsága – az édesapjának való segédkezés mellett – az olvasás volt. Tizenkét évesen azonban otthagyta az iskolát, s előbb egy ügyvédi irodában, majd egy orvos mellett végzett kisebb-nagyobb munkákat. 1834-ben nyomdász lett, hogy a betűszedést megtanulja. Közben folyamatosan képezte önmagát, a szépirodalom mellett jogi és közigazgatási szakkönyveket is olvasott, s 1838-ban tanítóskodni kezdett Suffolk falusi iskoláiban.
Örökké nyugtalan természete ezúttal sem tarthatta az iskolában, s három év után visszatért a nyomdászathoz, majd újságíró lett. Előbb Huntingtonban, majd Brooklynban szerkesztett lapot, 1848-ban pedig a New Orleans-i The Crescent című újság szerkesztőjeként dolgozott. Kíváncsisága azonban új utakra küldte, s 1848-1850-ben délen és dél-nyugaton utazgatott. Utazásai során bőséges tapasztalatokat szerzett a különböző társadalmi rétegek életéről, szociális helyzetéről, benyomásait, élményeit később verseiben rögzítette. Határozott álláspontja alakult ki a társadalmi feszültséget okozó kérdésekről, helytelenítette a rabszolgaságot, síkra szállt a női egyenjogúság mellett, az egyén szabadságát – mint a fejlődés, a haladás zálogát – dicsőítette. Hegedűs Géza így ír a szabad versíróról:
„Van egy régi mendemonda, amely szerint az amerikai költő úgy jutott el a rímtelen és kötött ritmus nélküli vershez, hogy összebarátkozott Xantus Jánossal, az 1849 végén a császári hadseregből megszökött, s Amerikát felfedező földrajz- és néprajztudóssal. Xantus kitűnően tudott angolul, és kutatásairól abban az újságban adott számot, amelynél Whitman kedvelt publicista volt. Sokat beszélgettek irodalomról, és Xantus többek között Petőfi-verseket fordított neki. Az anekdota szerint az „Őrült”, majd utána a terjedelmes „Apostol” példájából jutott az amerikai újságíró eszébe, hogy ebben a rímtelen-ütemtelen formában angolul is lehetne verset írni.”
Whitman költészete forradalmat jelent a 19. század amerikai irodalmában. A korábbi romantikus szemlélettel szemben a mindennapi élet hétköznapjait szólaltatja meg, a munka ritmusát viszi bele verseibe, a felszabadító harcokat, az új életformát énekli, s ezzel megteremti a modern amerikai lírát. Amerika, az amerikai demokrácia legnagyobb költője, korának leghaladóbb forradalmi törekvéseit fejezi ki rendkívül szuggesztív, eredeti költői tehetségével. Költőink közül többen fordítottak műveiből, néhány válogatott kötete is napvilágot látott magyarul, de egész költői életműve eddig ismeretlen volt a magyar közönség előtt. Pedig felszabadító egyénisége 20. századi költészetünk fejlődésére is hatással volt, különösen a magyar szabadvers, az oldottabb ritmus térhódításába volt jelentős szerepe.
1850-ben visszatért Brooklynba, kiadta a The Freeman című lapot, majd építkezési vállalkozásba kezdett. Jól megalapozott anyagi helyzete lehetővé tette számára, hogy szabadon írhasson. 1855-ben saját kiadásában és a maga tervezte tipográfiával kis verseskötetet jelentetett meg Fűszálak címmel. A kötet kivételes költői képzeletről tanúskodó 12 versével Whitman búcsút mondott a kötött, metrikus formáknak, s csak a gondolatritmus által tagolt szabad verseiben páratlan, lüktető képekben, emelkedett, ám közvetlen hangon szólaltatta meg az élet teljességét, s saját felszabadult, érzéki egyéniségét. A kötet talán visszhangtalan maradt volna, ha a megjelenés után nem sokkal a neves filozófus és költő, Ralph Waldo Emerson a New York Tribune hasábjain nem írt volna dicsérő sorokat Whitman költészetéről: „…a legrendkívülibb, amit ez ideig az amerikai szellem és tudás adott.”
1858-ban a Manly Health & Training (Férfias egészség és edzés) című, tizenhárom részes írássorozatát a The Atlas című kis New York-i lapnak írta álnéven. Ebben a cikksorozatban férfiaknak írt egészségügyi tanácsokat.
WALT WHITMAN: ÉNEK MAGAMRÓL
31
Hiszem, hogy a csillagok müvénél egyetlen fűszál sem kevesebb,
S csakugy tökéletes a hangya, meg a homokszem, s az ökörszem tojása nem kevésbé,
S a varangyban a magasság remekmüvének dicsérete szól,
S a mennyek termeit vadszederinda diszíti fel,
S legkisebb ízem, ujjam porca gépeket gunyol,
S a kérőző tehén lehorgasztott fejével túltesz minden szobrokon,
S a kis egér is akkora csoda, meg kéne hogy rendítsen millió pogányt.
Tudom, a kőzetet, szenet, szálas mohát, gyümölcsöt, gabonát, sőt, édes gyökért is, – mindezt magamban hordozom,
S hogy négylábúak és madarak diszítenek tetőtől talpig,
S hogy jó okom van távolodni mindattól, amit már magam mögött hagytam el,
De visszahívok bármit is, ha megkivánom..
(Fordította: Füst Milán)
Ettől kezdve Whitman az érdeklődés homlokterébe került, ám ebben nem volt mindig köszönet. Igen sokan támadták, érzékiségéért, a felszabadult testiség öröméért erkölcstelennek tartották, a harmadik kiadásba bekerülő Calamus ciklus miatt pedig homoszexualitással is vádolták a költőt. Ezt ő később visszautasította azzal, hogy, noha nem nősült meg soha, hat gyermeket nemzett. A Fűszálakat később új ciklusokkal bővítve időről időre kiadták, a legutolsó, kilencedik kiadás 1891-92-ben látott napvilágot.
Whitman újságíróként továbbra is járta az országot, s minden élmény verssé vált benne. A polgárháború kitörésekor előbb katonai szolgálatra jelentkezett, ám kicsit túlkorosnak találták, de miután egyik, alezredesként szolgáló bátyja megsebesült, beállt szanitécnek, s három éven keresztül katonai kórházakban dolgozott. Háborús tapasztalatait Drum Taps (Dobpergés) című ciklusának verseiben örökítette meg, s itt található egyik rímes verse is, a Lincoln elnök halálára írt O Captain My Captain (Kapitány Kapitányom).
A háború után Washingtonban a belügyminisztérium indián ügyekkel foglalkozó főosztályán dolgozott, de az erkölcstelennek ítélt Fűszálakért elbocsátották állásából. 1873-ban agyvérzést kapott, ami részleges bénulást okozott nála. Orvosai tanácsára hátat fordított a fővárosnak, s a New Jersey-ben található Camdenben telepedett le. A betegség sem vehette el élet- és íráskedvét, folyamatosan dolgozott tovább a Fűszálak újabb kiadásain, kiterjedt levelezést folytatott irodalmár barátaival, 1882-ben pedig Specimen Days címmel megjelentette önéletírását is. 1888-ban November Boughs címmel kis kötete jelent meg prózai és verses műveiből, ezt követően azonban egy újabb szélütés következtében állapota súlyosbodott. Részlegesen felépült ugyan, s még arra is volt ereje, hogy előkészítse a Fűszálak kilencedik kiadását, de szervezete már nem viselte el a különböző betegségeket, s 1892. március 26-án Walt Whitman meghalt.
Jelentős hatása volt a versnyelvet megújító, a konvenciók ellen lázadó modern költészetre, honfitársa, a beatköltő Allan Ginsberg tudatosan választott mintaképei közé tartozott. Magyarországon a 20. század elején jelentkező avantgárd irodalom egyik ihletője volt, a többi között Pásztor Árpád, Kassák Lajos, Kosztolányi fordította le műveit, amelyekből Kassák lapja, A Tett is közreadott néhányat.
