„Mert csakis az irodalomban lehetséges, hogy az emberi lélek történetének képtelen és többszörösen ellentmondó eseményeit művészileg összevetve hitelessé és igazzá forrasszuk.” 120 éve született William Faulkner Nobel-díjas író.
William Faulkner 1897. szeptember 25-én született a Mississipi állambeli New Albanyban. Jellegzetes déli polgárcsaládból származott. Szüleit Falknernek hívták a nagyapja után, az u betű beillesztésével az író visszavette az eredeti névváltozatot. A család igen büszke volt déli származására, különösen az író dédapjára, aki kitüntette magát a polgárháborúban. 1902-ben Oxford városkába költöztek, ahol Faulkner élete javát töltötte.
Faulkner nem szeretett tanulni, ám sokat olvasott, angolul és franciául is. 1918-ban jelentkezett a kanadai légierőbe, de mire kiképzése végetért, az I. világháború is befejeződött. Oxfordba visszatérve, beiratkozott a Mississippi-egyetemre, amit hamarosan otthagyott, és különféle munkával próbálta megkeresni a „papírra, dohányra, ételre és whiskyre valót”. Három évig „a világ legnyavalyásabb postamestere” volt – írta róla Philip Stone, aki első műveinek megjelenését támogatta. 1925-ben New Orleansban élt, ez volt élete egyetlen szakasza, amikor irodalmi társaságokba járt.
Később Olaszországba, majd Párizsba ment, itt értesült első regényének (A katona zsoldja) elfogadásáról. Az előlegből visszahajózott Amerikába. Továbbra is alkalmi munkákból élt: volt szobafestő és hivatásos golfjátékos, matróz és rumcsempész a Mississippi deltájában. Éjszakáit lázas írással töltötte. Második regénye, a Szúnyogok a New Orleans-i irodalmi körök szatírikus ábrázolása.
Az emberektől való idegenkedése miatt életműve javát teljes elszigeteltségben alkotta. Novelláit nem fogadták el a folyóiratok, s úgy vélte, hogy többé egyetlen műve sem fog megjelenni. „Most már írhatok” – mondta, és a saját ízlése szerint nekiállt A hang és a téboly kidolgozásához. Ez az első remekmű Faulkner pályáján. Egy arisztokrata család hanyatlását négy különböző nézőpontból mutatja be, nagy lélektani érzékkel. Közben elfogadták Sartoris című regényét, amely az elképzelt Yoknapatawpha megyében, számos későbbi művének színhelyén játszódik.
1929-ben ifjúkori szerelme, Estelle Oldham, házasságának kudarca után hazatért Kínából és Faulkner felesége lett. Kapcsolatuk hamarosan megromlott, az író alkoholista lett és anyagi gondokkal küzdött. Ekkor írta Szentély című regényét, „a legszörnyűbb mesét, amit csak el tudtam képzelni”, s melyre kiadója ezt válaszolta: „Ezt nem adhatom ki Mindkettőnket lecsuknának érte.” Ez a könyv lett Faulkner egyetlen nagy közönségsikere, amely tele van gengszter- és bordélyromantikával. A hang és a téboly, bár anyagilag nem volt sikeres, elismerő kritikákat kapott. Ezután novellái is megjelentek.
Első érett műve a Míg fekszem kiterítve, amelyben egy fehér család tűzön-vízen át jut el Jeffersonba, Yoknapatawpha megye székhelyére, hogy ott temessék el anyjukat. Humoros hangú, mégis drámai könyv, fő mondandója: az ember képes minden nehézségen diadalmaskodni. A Megszületik augusztusban egy leányanya hányattatásainak története, amelyből kicsendül: le kell számolni a Dél egész múltjával, a fanatizmussal, a bigottsággal és a fajüldözéssel. A Fiam, Absolon a régi Dél világában játszódó tragikus biblai példázat, egyik legjobb írása, mégis elmarasztalta a kritika. Regényeiből nem tudott megélni, így filmek írásával próbálkozott, de fő anyagi bázisa oxfordi tehenészete volt. Nagy trilógiája, A falu, A város és A palota a szegénységből felemelkedő, törtető Snopes családról szól. A sírgyalázók központi problémája a négerkérdés, az író reménykedését fejezi ki, hogy egyszer létrejön az igazán demokratikus Amerika.
„Ész dolgában az első helyen szerintem természetesen a patkány áll. Egy házban lakik az emberrel, de nem segít neki sem megvásárolni, sem fölépíteni, sem tatarozni a házat, sem az adót kifizetni; ugyanazt eszi, amit az ember, de az élelmet sem termelni, sem megvásárolni, sem házhoz szállítani nem segít; nem lehet megszabadulni tőle, ha nem enné meg a saját fajtáját, már réges-régen a patkány lenne az úr a földön.” (William Faulkner: Zsiványok)
1949-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, hazájában csak ezután kezdték becsülni. A Rekviem egy apácáért kérdése: megtisztulhat-e az elkárhozott lélek, kiszabadulhat-e az erkölcstelenség és hazugság mocsarából. Faulkner válasza: az emberiség fennmaradásának biztosítéka az áldozatos szenvedés. Utolsó műve, a Zsiványok egész életművének szintézise, felidézi a múlt emberségét és a fiatalságba vetett hitét.
Faulkner művészete a Dél világában gyökeredzik. Nosztalgiával nézi a hagyományos, ültetvényes világ pusztulását, nem tudja elfogadni az iparosodó társadalmat, hősei lázadoznak a feudális szokások, az egyenlőtlenség ellen. Stílusa eltér az amerikai írók szikár hangvételétől, körmondatokban fogalmaz, otthonos a rémregények világában és a naturalizmusban. Epikus hömpölygése, áradó belső monológjai erősen hatnak az olvasóra, bár néha a művek kompozíciója hevenyészettnek tűnik. Keveset törődik az irodalmi normákkal, váratlan fordulatok, hatáskeltő tablók, a szadizmus és a pornográfia határát súroló részek között a tudattalan szabad áramlását találjuk, gondolati, politikai elmefuttatásokkal tarkítva.
Az amerikai átlagolvasóhoz a meghökkentés, az izgalom és a humor eszközeivel próbált eljutni. Idős korára közéleti személyiség lett, diplomáciai küldetéseket teljesített, oktatott a Virginiai Egyetemen, és nagy vitát kavart kijelentésével: a Délnek északi segítség nélkül kell megoldania a feketék társadalmi integrációját. 1962. július 6-án szívroham vitte el Oxfordban, és halálával (egyévvel Hemingway után) eltávozott a modernek nagy nemzedéke, akik új utakra terelték az amerikai regényirodalmat.
