Egyenrangúság, rutin, játék, tehetség és improvizáció, hitelesség, bizalom egyszerre egy helyen. Létezhet ez? A Cultura szakértő szerzője, Bácskai Juli pszichológus, szabadszóműves tapasztalata szerint igen. A Pszichoszínház maga az élet, csak a színpadon.
A hagyományos színházban a színészé a fény, a néző a sötétből les. Egyenlőtlen küzdelem, egyikük csoportja a rivaldában, másikuké a homályban. Csak a zacskózörgés, köhécselés, óracsipogás jelzi a jelenlétüket (ha nem tetszik az előadás), a végső taps jelzi a tetszés mértékét. Az általam kitalált Pszichoszínházban egyenrangúak szeretnénk lenni. Ezért lehetőleg „szobafényt” kérünk: mi is látni szeretjük a nézőket, örülünk, ha saját hangunkon szólhatunk (mikrofonok nélkül), már a kezdet is más: mi várjuk őket a színpadon.
A rutin. Segít vagy gátol?
A rutinra szüksége van a színésznek. Ha valaha valahol megtalált egy hangot, egy grimaszt, egy mozdulatot, amely sikert hozott, elemi joga és kötelessége megismételni újra és újra. Örül a sikernek, előveszi a jól bevált trükköket, nem azért, mert új nem jut eszébe, hanem, mert biztonságban érzi magát, ha kiszámítható a fogadtatás. A Pszichoszínházban senki nem használhatja a rutinjait. Nem tudja, mikor mit reagál a partner vagy a néző, itt ajándék a rugalmasság, a rutin helyett, pedig a pillanatonként változó saját ötlet.
Őrült szakma, amelyikben minden dolog önmaga ellentéte, íme:
– Játssz úgy, mintha nem is játszanál
– Legyél hiteles, de alázattal hozd a figurát
– Nem rólad szól az egész világ, de világot teremtesz
– Csak része vagy az egésznek, mindenki rád figyel
– A te szereped csak szelete a teljes tortának, de ehetetlen, ha te rossz vagy
– Szolgáld az író akaratát, de légy önálló a szerepalkotásban
– Hidd el a rendezői koncepciót, de légy szuverén
– Engedd játszani a többi színészt, de érezd a saját felelősségedet
– Alkalmazkodj a mindenkori közönség hangulatához, ne add alább, és ne erőlködj följebb
– Hagyd otthon a privát problémáidat, de közben legyél önmagad
– Vesd be magad nyakig a szerepbe, és tartsd is távol
– Meríts önmagad megélt életéből és találd ki, mit akar a hősöd
– A tested a munkaeszközöd, az idegrendszered a hangszered, hát játssz rajta!
A színész ki van szolgáltatva nekem, amikor elvállalja bianco-ra a szereplést. Én meg ki vagyok szolgáltatva neki. Részint az életformája, a személyisége miatt (Pontos ember? Megbízható? Feledékeny? Görcsös? Túl laza, fegyelmezetlen?), részint a pillanatnyi fizikai- és lelki kondíciója okán. A Pszichozínház témáit én magam találom ki, én írom a forgatókönyvet. Vagyis a konfliktusokat, szituációkat, de a szöveget, az aktuális viselkedést a színész improvizálja.
Nem számolhatok előre azzal, hogy az adott téma személyesen érinti (és ezért erősebb előadást produkál), vagy még éppen benne él valami hasonló konfliktusban (és ezért hárítja, hogy igazán átadja magát). Ezért mindig a forgatókönyv minősége dönti el a végeredményt: sikerül-e a szituációkat jól játszhatóvá tenni, a karaktereket és a konfliktusokat pontosan körülírni.
Nem számolhatok azzal sem, hogy a partneréül választott színészben bízik-e vagy sem. Nem tudhatom, (nem is akarom tudni), milyen korábbi munkakapcsolat befolyásolja őket, milyen személyes harag, konfliktus, rivalizálás erősíti az adrenalin-szintet, esetleg korábbi pozitív érzelmek, (haverság, szerelem, kósza szex vagy közös utazás, ivászat, akár közös gyerek, közös filmforgatás) hatnak-e rájuk. Olykor a Pszichoszínházban játszanak először együtt, ilyenkor nagyobb és veszélyesebb lehet a bizonyítási kényszer.
Milyen képességekkel játszik a színész a Pszichoszínházban?
TEHETSÉG – ide is kell!
IMPROVIZATÍV KÉSZÉG
Azonnali reakció-készség
Totális koncentrációs készség
Rugalmasság
A másikra figyelés képessége
Bizalom a társakban
Ritmusérzék
A közönség reakciójának állandó észlelése
Jelenlét
HITELESSÉG
Saját személyiségének vállalása/vagy profi elbújtatása
Saját nemiségének, identitásának vállalása
Emberismeret
Gazdag szókincs (nincs előre gyártott szövege!)
Empátia
Kíváncsiság, érdeklődés
Szakmai alázat
A rutin és a manír eldobásához való bátorság
Önbizalom
Ösztönösség/tudatosság arányossága
HUMORÉRZÉK
Bízzál a színészben!
Én választottam, én vállaltam, én kerestem, én kértem fel: érte kell küzdeni – itt mélyvízbe ugrik!
Ismeretlen a terep, akkor is, ha játszott már velünk hasonlót, akkor is, ha jól ismeri a partnerét, a témát, engem, akkor is, ha a saját közönsége előtt játszik a saját színházában.
A Pszichoszínház igazi szépsége/öröme/veszélye, hogy minden előadás megismételhetetlen, egyszeri. Nincs mód a javításra, módosításra, szépítésre.
Mi kell a színésznek? Biztosítókötél és bizalominjekció!
A színész éltető eleme a bizalom: repülve hálálja meg. A néző is érte jön, miatta jön, az onnan érkező pozitív töltés is erőt, ihletet ad. De a néző bizalma a korábbi szerepekkel kiérdemelt szimpátiából fakad, őszinte szeretet és rajongás az alapja. Általában nem billen át a nézői szeretet gyűlöletté vagy közömbösséggé, ha már valaki valaha kiérdemelte. A korábban nem szeretett színészt is képes megszeretni, ha kellemes meglepetés éri. Akár egyetlen egy. Mert a néző szeretni akarja a színészeit, magáénak érzi őket (ebben különbözik a kritikustól, aki a mindenkori teljesítményét elemzi, jó esetben tárgyilagosan). A színész mindig szigorúbb önmagával, mint bárki más vele szemben. A színész elvárja, hogy 100-ból 100×100 ponton teljesítsen. A színésznek az a dolga, hogy illúziót keltsen, ha úgy tetszik, becsapjon, manipuláljon, szerepet játsszon, hazudjon, és akkor „szerepel” jól, ha ez sikerül neki.
Sose bízzál a színészben!
A színész bárkit be tud csapni, profi módon akár – egy kivétellel. Önmagát csak látszólag csapja be: ő tudja magáról a legjobban, hogy ma este pocsék volt vagy közepes, jó vagy szenzációs! Néha szívesen el is bújna, ha érdemtelenül kap a sikerből, neki a kiérdemelt siker kell. Ha képzeletben megveregeti a saját vállát – jól van, elégedett voltam veled! -, akkor a kisebb taps ellenére is boldog, mert ő tudja, mit hozott ki magából aznap, néha saját maga számára is valami újat.
A néző elbújhat?
A Pszichoszínházban nem kukkol a néző, mégis beleshet a legintimebb kapcsolatokba. Megmaradhat nézőnek, de beszélgetünk is vele, ha ő akarja. Nincs terápiás helyzet, nincs erőszak. A mottónk: „Nem a te életedet boncolgatjuk, de beletrafálhatunk. Nem a miénket teregetjük, de nagyon ott leszünk!”
Siker és kudarc a Pszichoszínházban
Van, aki félti önmagát, fél, hogy túl mélyre megyünk vagy túl személyesen róla szól az előadás. Személyesen is felelősnek érzem magam ezért, s úgy gondolom, jobb, ha ő nem száll be a beszélgetésbe, legalábbis nem provokálok ilyet soha. Végül a néző nagyon hálás, ha a színész is véleményt formál. Kudarcélmény számomra, ha nem tudom jól átadni a színésznek, mit is képzeltem.
Ha jól sül el, az az ő sikere, ha rosszul, az az én kudarcom. Nem szeretek kísérletezni! Főleg nem élő embereken, színészeken, nézőkön. Magát a pszichológiát se szeretem, amikor bölcselkedik, osztja az igazságot, és főképp, ha kísérletezik. Tudom, hogy erre is szükség van. Ez a műfaj, amit létrehoztam új és előzmények nélküli, nem utánzat és nem műveli senki más, de ez nem ment fel engem: minden előadás minden percében szeretnék jót mutatni.
Bácskai Juli pszichológus, „szabadszóműves”
