Lüktető koponya, szédülő fej, elgyötört test és háborgó gyomor – ki ne ismerné a másnaposság egyetemes jeleit.
Macskajaj: A sok víz segít a gondon
Azt illetően, hogy miként lehet enyhíteni a macskajaj következményeit, már eltérőek a szokások és tapasztalatok: az osztrák fiatalok például a vízivásra esküsznek.
Egy felmérés szerint a leghatékonyabb és legnépszerűbb „házi orvosság”, ha valaki az átmulatott szilveszter éjszaka után, de még lefekvés előtt ledönt legalább fél liter vizet. Az ugyanis segít helyreállítani a test folyadékegyensúlyát, és megakadályozhatja a gyomor felkavarodását. Volt, aki saját gyakorlata alapján azt tanácsolta, hogy minden pohár szeszesital után érdemes azonnal felhajtani egy pohár vizet, akár kísérő gyanánt.
A második helyen egyöntetűen a kiadós alvás áll. Egyesek szerint használhat, ha elalvás előtt az ember bevesz egy Aszpirin C-t.
Az ébredéstől kezdődően azonban már eltérnek a vélemények. Vannak, akik azt mondják, hogy a legjobb egész nap ágyban maradni, és alaposan kialudni-kiheverni a másnaposságot. Mások épp ellenkezőleg, a sok, megerőltető mozgást és a friss levegőt ajánlják.
Hasonló megosztottság mutatkozik az evést illetően is. Egyesek szerint macskajaj esetén kímélni kell a gyomrot, tehát keveset kell enni, és lehetőleg zsírmentesen. Mások viszont azt tapasztalták, hogy a kiadós, zsíros ételek segítettek nekik leküzdeni a másnaposságot. És hogy mik az „újévi” kedvencek az osztrák fiatalok körében? A pizza, az ázsiai konyha, a tojásételek és a McDonald’s-készítmények. Sokan az édes, szénsavas italokat is hasznosnak tartják ilyenkor, például a kólát.
Hídvégi Edit táplálkozási tanácsadó szerint az ünnepi ételek és italok bőséges fogyasztása után érdemes citromlevet vagy mustárt fogyasztani, mivel emésztésjavító hatásuk van. A dietetikus úgy véli, hogy az ünnepek idején sokan elvesztik az önkontrollt és többet esznek, mint kellene, ilyenkor emésztésjavítókra van szükség, akár tabletta formájában is. A halban, dióban, mákban, földi mogyoróban lehetnek allergén anyagok, a pezsgő és a káposzta pedig hisztamin-intoleranciát okozhat.
Amitől mindenféleképpen óvakodni kell, az a cigaretta és a kávé.
Egészen másféle módszerek javallottak alkoholmérgezéskor. A tünetek ugyancsak ismertek: tántorgás, akadozó nyelv, a koncentráló- képesség hiánya, erősen hullámzó kedélyállapot, elhomályosuló öntudat, dezorientáltság és hányás. Különösen az utóbbi veszélyes, mert a köhögési reflex időleges ellazulása miatt fulladást okozhat.
Ha valaki már annyit ivott, hogy a reakciói kiszámíthatatlanok, nem érti, amit mondanak neki és a beszéde is felismerhetetlen, először is stabil állapotban, oldalára kell lefektetni. Érdemes betakarni, és figyelni a lélegzését. Nem szabad neki sem enni, sem inni adni – legalábbis ezt tanácsolják az osztrák orvosok. S ami biztos az biztos, ilyenkor nem árt kihívni a mentőket.
