Ma a mindennapi higiéniánk része a szájöblítés, fogmosás. A „szájvíz király” Karl August Lingner 1892-ben alapította birodalmát, és lett az Odol márka által harmincszoros milliomos.
Reggel-este: Odol
A név, Odol a görög odontos (fog) és a latin oleum (olaj) házasításából született és fénye a mai napig sem kopott meg. A márka nemzetközi sikere nemcsak könnyű kimondhatóságának köszönhető, hanem annak is, hogy a kezdeti jó minőség nem romlott az idők folyamán. Aki ma veszi, ugyanazt kapja, mint egy évszázada: gyulladásgátló anyagok és finom illóolajok rafináltan összedolgozott, ízesített alkoholos oldatát.
Az Odol márka története a 19. század végén kezdődött Drezdában. 1892-ben egy drezdai székhelyű vállalkozó és filantróp, Karl-Heinrich Lingner kezdte el gyártani az Odol szájvizet, amely az illóolajok hozzáadásával elsőként nyújtott antiszeptikumot tartalmazó kozmetikai és orvosi hatásokat. A szájvíz feltalálója Richard Seifert professzor volt. 1895. március 5-én az Odol márkát „fog- és szájápoló tisztítóként” jegyezték be a német védjegylajstromba. A frissítő és tisztító hatással bíró mentolos ízű szájvíz gyorsan népszerű lett a fogyasztók körében: az 1930-as évek végén az Odolt több mint húsz országban gyártották.
1913-ban már öt kontinens hatvan országában öblögetett vele a felső tízezer. Igaz, Lingner úr akkori mércével mérve rendkívül sokat költött reklámra: több, mint egymillió márkát áldozott például arra, hogy a világ összes jelentősebb lapjában ugyanazon a napon jelenjék meg az Odol hirdetés. Az Odol-image megteremtésében a Jugendstil egyik neves képviselője, Franz von Stuck festő is közreműködött.
A szokatlanul nagy reklámköltségek idején a cég képes volt hírneves művészeket is megnyerni reklámjaihoz, köztük példáula Franz von Stuck német szecessziós festőt és Giacomo Puccini olasz zeneszerzőt, aki megírta a L’ode all „Odol”, az „Odol Ode” című dalt.
1912-től a Lingner Művek már részvénytársaságként működött, azonban az alapító halála után a történelem jóvoltából viharos időszak köszöntött a gyárra, amely 1931-ben ismét hírnevéhez méltó címet kapott: „a német gazdaság mintaüzeme” lett.
1945-ben a Drezda elleni bombatámadások az üzemet vele együtt a gyógynövény-ültetvényeket is teljesen romba döntötték. Így az Odol öt évig hiányzott is a piacról, gyártása 1950-ben indult meg újra. A hetvenes évek tulajdonosváltásai után, 1990-ben az Odol-West és az egykori NDK-beli VEB Elbe-Chemie Dresden által előállított Odol-Ost ismét eggyé vált – domináns nyugati ízzel.
Az 1970-es és 1980-as években az Odol márkát a Lingner & Fischer gyártotta, amely 1989-ben egyesült a SmithKline Beecham csoporttal, és 2000 óta a GlaxoSmithKline-hez tartozik. Ma az Odol szájvíz kizárólag Herrenbergben készül. Évente átlagosan mintegy 25-30 millió Odol-üvegcse talál gazdára, annak ellenére, hogy az ár a száz évvel ezelőttihez képest több mint háromszorosára nőtt: míg 1883-ban egy üveg Odol csak 1,50 márkába került, addig a mai vásárló kereken 3 eurót fizet, ha kitart kedvenc német szájvize mellett.
