Gyorsan változó világunkban rohamosan változik a hagyományos erkölcs és illem megítélése. A mindinkább uralkodó durvaság és agresszió árulkodó jele annak, hogy új értékek nyomultak az évszázadok óta elismertek helyébe.
A pszichológusok mégis azt tanácsolják: térjünk vissza a klasszikus magatartási formákhoz.
A címadó kérdésre gyorsan kész lehet a válasz: kultúremberhez illően és méltóan! Ámde e két nagyon egyszerűnek tűnő fogalomnál érdemes talán kicsit elidőzni. Mégis mit takar a viselkedés fogalma, és mit tartunk kultúremberhez illendőnek?
A másik ember viselkedéséről hajlamosak vagyunk gyorsan ítélkezni, véleményt alkotni, legtöbbször azonban felszínesen, egy-egy külső momentum alapján és általánosítva.
Például ha valaki valamiért magasan tartja a fejét, máris kész az ítélet: „fenn hordja az orrát”, beképzelt, gőgös. Aki görnyedten jár, megkaphatja, hogy alázatos, szolgalélek. Az ilyen és hasonló ítélkezések egyfajta naiv viselkedés-szemléletből származnak. Ezzel szemben a valóságban az emberi viselkedés, magatartás egyike a legösszetettebb megnyilvánulásainknak, amibe beletartozik a cselekvésünk, intézkedésünk, a teljesítményünk, a verbális és egyéb – gyakran öntudatlan – jelzéseink és még más pszichés jelenségek is. Tehát bonyolultabb dologról van szó, mint hinnénk, s nem véletlen, hogy az emberi viselkedés ma már tudományos kutatás tárgya.
A szociálpszichológia egyik önálló területeként jelenik meg a viselkedés kutatása. Hatvan évvel ezelőtt az amerikai Harvard Egyetemen indult az a tudományos diszciplina, amely a pszichológia eredményeire támaszkodik. Nálunk a SOTE Magatartás Tudományi Intézetét hozták létre ugyanebből a célból. Hozzátehetjük, híres magyar tudósok, közöttük: Ferenczi Sándor, Selye János, Szondi Lipót, Bálint Mihály és mások már a múlt század első felében folytattak e tárgykörben kutatásokat, foglalkoztak a viselkedés alakítás fejlesztésével, viselkedésterápiával.
A viselkedés felfogható bizonyos normák rendszereként, melyek az ismeretre, a helyeslésre és a betartásra épülnek. Jelentős részük íratlan szabályokon nyugszik: mi a helyes és mi nem; mit fogad el a környezet és mit utasít el, ám e szabályok nem állandóak, koronként változók lehetnek. A normák változnak, öregszenek, újak jönnek helyükbe, s bár ezek eleinte ellenállásba ütköznek, végül elfogadják őket, olyannyira, hogy újabb korokban már megcsontosodott elveknek számítanak. Csak egy banális példa: a múlt század elején a szoknya alól legfeljebb a hölgy bokája villanhatott elő, ma csupán „haskötőnyi” területet takarnak el, és már mégis ez az elfogadott.
Példakövetés vagy deviancia
A társas emberi kapcsolatokban fontos elem, hogy képesek legyünk felmérni viselkedésünk hatását és következményét, ha el akarjuk fogadtatni magunkat a környezetünkkel.
A megfelelő viselkedéshez útmutatást ad a családi nevelés, később az iskola, de nem utolsósorban a példaképek. Ők lehetnek híres, köztiszteletben álló személyek, nagyhatású alkotók, akiknek életművét, felfogását a tömegkommunikáció révén ismerhetjük meg. Él azonban mindezek ellentéte is: amikor valakire a negatív példa hat. A deviáns személy az adott társadalom írott és íratlan normáit tudatosan megsérti vagy semmibe veszi. Az ilyen ember szociálisan éretlen, a társadalomba való beilleszkedése kárt szenved, ami számára többnyire hátrányossorsot ígér.
Az illemszabályok koronként, társadalmanként, nemzetenként, hagyományonként szintén meglehetősen változók és eltérőek. Az európai kultúrszférákban más a viselkedési norma, mint más földrészeken, vagy bizonyos hagyományok kötöttségében. Ezt olykor még magas állami tisztséget viselők sem veszik eléggé figyelembe. A kulturált kommunikáció azonban mindenütt elvárható. E téren a közéletben sok még a kívánnivaló, a gorombaságok, modortalanságok a társas érintkezésben, de még a közéleti szereplők megnyilvánulásaiban sem ritkák, bár kultúremberhez méltatlan viselkedésről és magatartásról vallanak. A kulturált viselkedésnek, magatartásnak vannak külső elemei és belső mozgatói. Az utóbbiak összefüggnek azzal, hogy tiszteljük a másikban az embert. Ennek kellene kifejezésre jutnia külső megnyilvánulásainkban. Tegyünk hitet amellett, hogy nem alázzuk meg, nem nézzük le, nem becsméreljük embertársainkat, nem válunk durvává, agresszívvé, brutálissá.
