Giulietta Masina férje, Federico Fellini olasz filmrendező filmjeinek állandó szereplője volt. Fellini megfogalmazása szerint feleségében „az elveszett ártatlanság fölötti sajnálkozás, vagy az elárult ártatlanság érzése” hatotta meg leginkább, ő képezte számára a „tökéletes erkölcs iránti nosztalgiát”.
Giulietta Masina (eredetileg Giulia Anna Masina) 1921. február 22-én született a Bologna melletti San Giorgio di Pianóban. A római egyetem bölcsészkarán tanult filozófiát, s 1943-ban doktorátust is szerzett. A színészettel az egyetemi diáktársulatnál kezdett foglalkozni, majd egy kis hivatásos színházban egyszerre volt balerina, zenész, énekes és színész. 1943-ban egy rádiós hangjáték főszereplőjeként ismerkedett meg a szerzővel, Federico Fellinivel, akivel 13 nappal később szerény körülmények közepette összeházasodtak; nászútjuk abból állt, hogy megnézték barátjuk, Alberto Sordi egyik előadását.
Masina a háború utáni olasz neorealista filmek egész sorában játszott főszerepet, de igazi sikereit férje irányítása alatt aratta. Először 1946-ban Roberto Rossellini Paisájában tűnt fel a filmvásznon, igaz csak statisztaként. A figyelmet két évvel később a Nincs irgalom című film esetlen kis prostituáltjaként hívta fel magára, alakításáért megkapta az Ezüst Szalag-díjat. Ezt követte A varieté fényei, Lattuada és Fellini filmgyártó vállalkozásának első és egyben utolsó filmje (1950), amelyben a Masina által alakított segédszínésznő személyében először tűnik fel az önzetlen szeretet, mint a magány lehetséges orvoslása. 1952-ben szerepelt férje első önálló – és nem túl sikeres – rendezésében (A fehér sejk).
A Csalók (1953) kisebb szerepe után a világsikert az Országúton (1954) hozta meg, Fellininek rendezőként, neki főszereplőként: a tragikomikus, kiszolgáltatott sorsú, szánni valóan esendő, mégis költőien tiszta Gelsominát eleven arcjátékkal, pantomimikus mozgással formálta meg. A film megkapta a velencei filmfesztivál Ezüst Oroszlán-díját, és a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat is. Következő kiemelkedő alakítása az utolsó fekete-fehér – szintén Oscar-díjas – Fellini film, a Cabiria éjszakái címszerepe volt 1957-ben, a jövőben állandóan bizakodó egyszerű, tiszta lelkű római utcalányért a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat.
A hatvanas évek közepéig játszott Eduardo De Filippo Fortunella (1957), Renato Castellani Pokol a városban című filmjében (1958) Anna Magnani partnereként, illetve a Jons és Erdme (1959) című német, valamint A műselyemlány (1960) olasz-francia-német filmekben, különösebb visszhang nélkül.
1965-ben az első egész estét betöltő színes Fellini-moziban, a Júlia és a szellemekben megint főszereplő lett. A polgári házasság kritikája a fantázia világába visz, egy férjes asszony felszabadulásának története, és arra próbál meg válaszolni, jut-e valamire az ember, ha értelmesen akar élni.
A házaspár csak húsz év múlva forgatott ismét együtt, mert Masina 1970-ben visszavonult és csak a tévében vállalt föllépést. 1985-ben eljátszotta egy német-szlovák koprodukcióban készült mesefilm, a Holle anyó címszerepét, majd ugyanebben az évben férje Ginger és Fred című alkotásában búcsúzott a közönségtől. Marcello Mastroiannival egy megkopott, tragikomikus táncospárt formáltak meg, a film tükrözi a rendezőnek a társadalomról vallott lesújtó véleményét is. Masina utoljára 1991-ben szerepelt a vásznon, Louis Bertucelli kevéssé ismert Talán ma című filmjében.
A színésznő kerek arca, kifejező gombszemei szinte pillanatról pillanatra képesek voltak csodálkozást vagy szomorúságot kifejezni. Fellini fogalmazta ezt meg legképletesebben, feleségében „az elveszett ártatlanság fölötti sajnálkozás, vagy az elárult ártatlanság érzése” hatotta meg leginkább, ő képezte számára a „tökéletes erkölcs iránti nosztalgiát”.
Masina hitelesen formálta meg az alázatos és szomorú nőket, e karakter végigkísérte egész pályafutását. Elbűvölő mosolya, világra csodálkozó tekintete, bohócos arca, törékeny alakja, alakításaiból tükröződő erkölcsi tisztasága anélkül érzékeltette a figura elesettségét és emberségét, hogy érzelgős lett volna. Mindig sajátja volt a nagy clownok lényegre tapintó játékos egyszerűsége.
Fellini és Giulietta Masina öt évtizedet éltek boldog házasságban. A nagy szemű, vékony Giulietta Masinát gyakran nevezik Federico Fellini múzsájának. Minden bizonnyal ő volt a rendező művészi univerzumának a horgonya. Utolsó közös fellépésük 1993-ban Los Angelesben volt, amikor Fellini 1993-ban életművéért átvehette a tiszteletbeli Oscart. A rendező akkor azt vallotta, mindent feleségének köszönhet. Csak egyetlen nevet mondott – és ugyanabban a lélegzetben megtiltotta a sírást: Köszönöm, Giulietta – és kérlek, hagyd abba a sírást!
Fellini néhány hónappal később, éppen házassági évfordulójukon meghalt, a veszteségen magát túltenni nem tudó Masina alig öt hónappal élte túl: 1994. március 23-án, 73 éves korában hunyt el Rómában.
