Zseni, provokátor, színész, rendező, mágus – Orson Welles neve egyet jelent a modern filmművészet forradalmával. De tudod, hogyan lett egy csodagyerekből a Világok harca rádiós pánikjának okozója és az Aranypolgár halhatatlan rendezője? A 110 éve született Welles életútja maga a mozi legendája.
„Szeretném, ha a közönség és a film között lehetővé válnék az eszmék és információk cseréje. Természetesen egy művelt világban lesznek vagy kétszázmillióan, akiket halálra fognak untatni a mi mai „legnehezebb” filmjeink, de ahogy a dolgok állnak, kevesen fogják hallgatni Mozart zenéjét is. Korlátozott az ilyen közönség. Attól növekszik, amit nyújtanak neki. Táplálni kell az ilyen közönséget, és ezt nem lehet megtenni tizenhatmilliméteres avantgarde filmekkel, mert az ilyesmi túl messze esik a nagyközönségtől. Mindig szintézisre törekszem: csak egyfajta munka iránt érzek szenvedélyt, mert kötelességemnek tartom, hogy őszinte legyek ahhoz az emberhez, aki vagyok: a kísérletező emberhez. Bármilyen mű csak annyiban jó, amennyiben az azt megalkotó embert fejezi ki.”
Egy csodagyerek születése
Orson Welles 1915. május 6-án született a wisconsini Kenoshában. Édesanyja koncertzongorista, édesapja tehetős feltaláló volt. Már kisgyermekként zongorázott, hegedült, festett, színészkedett és verseket írt. Tizenegy évesen már rendezett – és nem is akárhogyan: Shakespeare-darabokat állított színpadra modern formában, ami tanárai és társai elismerését is kivívta.
Bár útja nyitva állt a Harvard felé, ő a kalandot választotta. 1931-ben szamárháton járta be Írországot, majd a dublini Gate Theatre társulatához szerződött. Innen már csak egy ugrás volt London, majd New York, ahol újságíróként és színházi emberként egyaránt kipróbálta magát.
1938-ban Welles a CBS rádióban készítette el H. G. Wells Világok harca című regényének rádióváltozatát. A történetet a saját korába, az akkori Amerikába helyezte, és olyan hiteles híradós stílusban adta elő, hogy a hallgatók valódinak hitték a marslakók invázióját. Az országban pánik tört ki – autókkal menekültek az emberek, a rendőrséget elárasztották a segélykérések.
Welles azt hitte, ezzel vége a karrierjének. De épp ellenkezőleg történt: Hollywood felfigyelt rá.
Az Aranypolgár – egy 26 éves zseni remekműve
Az RKO Pictures stúdió exkluzív szerződést kínált neki, teljes művészi szabadsággal. Így született meg 1941-ben az Aranypolgár (Citizen Kane), amelyet Welles írt, rendezett és főszerepelt is benne. A film egy sajtómágnás hatalomra jutását és erkölcsi bukását meséli el – nem titkoltan William Randolph Hearst médiacézárról mintázva.
Bár ma minden idők egyik legnagyobb filmjének tartják, bemutatásakor botrányt okozott: Hearst mindent megtett, hogy eltüntesse a mozikból. Az Aranypolgár így kezdetben megbukott – de később a filmtörténet egyik legfontosabb alkotásaként született újjá.
Európai évek és a „Falstaffi” önarckép
A negyvenes évek végén Welles elhagyta Amerikát. Európában forgatott, színházat rendezett, és Shakespeare-adaptációkat vitt vászonra. Velencében, Marokkóban és Rómában készült el 1948-ban az Othello, majd 1966-ban a Falstaff, amelyet sokan önarcképnek tartanak: egy öregedő művész tragikomikus vallomásának.
Welles pályáját mindig a szabadság és a kompromisszumok elleni küzdelem határozta meg. A stúdiók gyakran kivették kezéből a filmjeit, ő pedig inkább önálló, gyakran finanszírozatlan alkotásokat készített – akár saját pénzéből.
Díjak, elismerések és egy befejezetlen életmű
Welles 1970-ben életmű-Oscart, 1975-ben az Amerikai Filmintézet életműdíját is megkapta. Mégis sokan úgy vélik, tehetsége sosem tudott teljesen kibontakozni. Egész életében foglalkoztatta a bűntudat, a megváltás és az erkölcsi döntések kérdése – motívumok, amelyek műveiben is újra és újra visszatérnek.
Magánélete visszafogott volt, noha nem mondott nemet a kalandoknak: három házasságából – Paola Mori (házasság 1955–1985), Rita Hayworth (házasság 1943–1947), Virginia Nicolson (házasság 1934–1940) – három gyermeke született. Egykor szívtipróként ünnepelték, de élete végére Falstaff alakjához hasonlóan testes, bölcs, de magányos emberré vált. Az 1980-as évek elején Orson Welles megosztotta idejét Las Vegas-i otthona és Los Angeles-i rezidenciája között. A nevadai házban feleségével, Morival és közös lányukkal élt, míg Los Angelesben Oja Kodarral, egy horvát színésznővel töltötte idejét, akivel az 1960-as években kezdődött, hol megszakadó, hol újra fellángoló kapcsolat fűzte össze. 1984-ben, amikor Mori tudomást szerzett Kodar létezéséről, Wellesnek el kellett hagynia közös Las Vegas-i otthonukat. Élete utolsó évében sem Mori, sem lányuk, Beatrice Welles nem találkoztak vele személyesen, bár a kapcsolatot telefonon továbbra is rendszeresen tartották.
Orson Welles 1985. október 10-én halt meg szívrohamban. Halálával a mozi egyik legnagyobb újítója távozott – egy olyan alkotó, aki a valóság és a fikció határait éppoly könnyedén mosta össze, mint a rádióhullámokat és a filmvásznat.
Orson Welles nemcsak filmeket rendezett – ő új nyelvet adott a mozinak. Egy olyan művész volt, aki hitt abban, hogy az igazság néha csak akkor válik láthatóvá, ha elég merészen eltorzítjuk a valóságot.
