„Száz év várakozás nem túlságos gyötrelem annak, aki számítása szerint megéri az örökkévalóságot.” José Saramago, a négy éve, június 18-án elhunyt Nobel-díjas portugál író történelmi regényében mese és valóság keveredik.
Számos „mágikus realista” regény egyik jelző elvárásainak sem felel meg, ám José Saramago először 1982-ben — nálunk tíz évvel később az Európa Kiadó gondozásában Lukács Laura fordításával — megjelent A kolostor regénye (Memorial do Convento) című műve sikeresen teremti meg azt a képzeletbeli világot, amelyben a legvadabb fantáziák mindennapi valóságnak tűnnek, miközben a valódi történelmi események a mesék vagy a rémálmok birodalmába emelkednek. Az író nem hiába mondta: „Arra kérem az olvasót, menjen bele egy játékba. Még ha abszurd is az ötlet, a történet maga ésszerű és logikus.”
Saramagót 1998-ban tüntették ki az irodalmi Nobel-díjjal. Első regényét 25 évesen írta, de csak jóval később, ötvenes éveiben vált elismert íróvá. Leghíresebb regénye, a Vakság 1995-ben jelent meg. A könyv egy olyan országról szól, ahol mindenki elveszíti a látását, kivéve egy asszonyt. 2008-ban elkészült a regény filmváltozata, Julianne Moore főszereplésével.
Három regény és több verseskötet volt már a háta mögött, mikor Saramago hatvanévesen, A kolostor regénye című művével berobbant az irodalmi közéletbe. A regény barokk történelmi díszletek között játszódó szerelmes történet, amely egyben érzékletes képet fest a világhódító portugál birodalom utolsó dicsőséges időszakáról is. Ez a mű hozta meg számára a nemzetközi sikert. Ezután Saramago folyamatosan jelentette meg regényeit, összesen tizenötöt. A svéd Akadémia az író „képzelet, együttérzés és irónia fűtötte paraboláit” emelte ki méltatásában az 1998-as irodalmi Nobel-díj odaítélésekor.
A regény Portugáliában, a XVIII. század elején játszódik. Az abszolút monarchia könyörtelenül kizsákmányolja az inkvizíció terrorja alatt nyögő, elszegényedett népet. Baltazár katona, a király egyik háborújában veszítette el a bal kezét, a varázserővel bíró Blimunda örömteli és független élete pedig éles ellentétben áll a királyi család nőtagjainak kegyetlenül korlátozott létével. A pár viszonyának ábrázolása az erotikus szerelem mesteri megjelenítése.
„Be kellene érni ennyivel, megmondani, hogyan hívnak valakit, aztán egy életen át várni, hátha rájövünk, ki is ő voltaképpen, ha ugyan rájövünk valaha is, hiszen nem azok vagyunk, akik voltunk, és nem azok voltunk, akik leszünk, de a szokás mást parancsol, kik voltak szülei, hol született, mennyi idős, és ezzel aztán azt hisszük, többet tudunk róla, vagy talán mindent.”
A regény szerkezetét két történelmi szál alkotja. Az egyik a hatalmas mafrai kolostor — ma híres turistalátványosság — építése. Saramago a király által elrendelt építkezést, amelyen szinte rabszolgasorban dolgoztak több ezren, az elnyomás jelképeként értelmezi. A másik szál a jezsuita fantaszta szerzetesnek, Bartolomeu Lorenco de Gusmaónak kísérlete az ember levegőbe emelkedésére, a repülésre, ami szintén történelmi tény.
Miközben az Inkvizíció máglyára küld mindenkit, akire az eretnekség gyanújának akár csak az árnyéka is vetül, ez a három ember keresztény lelkekre vadászik, hogy a segítségükkel emeljék levegőbe a brazil szerzetes repülő szerkezetét. Földi és légi kalandjaik során bejárják egész Portugáliát, amelyet egyetlen hatalmas építőműhellyé változtatott a nagyravágyó uralkodó, V. János, aki a spanyol Escorialnál és a római Szent Péter-bazilikánál is nagyobb építménnyel szerette volna beírni nevét a történelembe. A portugál író víziójában megelevenedik előttünk a XVIII. századi Portugália, a fénykorát elő, de már hanyatló világbirodalom központja, ahová még mesés kincsek érkeznek, de léte már éppolyan anakronisztikus a boszorkányüldözéssel és megcsökött hagyományaival a felvilágosodás Európájában, mint az egész országot kiszipolyozó építkezés a talmi csillogás ellenére koldusszegény országban.
Végül a főszereplők egyike számára nincs menekvés a történelmi realitás elől. A szerelmesek körülményeik áldozatai lesznek. Saramago, a baloldali humanista nem hagy bennünk kétséget afelől, hogy bukásuk ellenére is érdemes volt élniük.
