„Nem véletlen, hogy többnyire gondot okoz nekik a múltjuk.” Kazuo Ishiguro nagy sikert megélt Napok romjai műve az elveszett ügyek és az elvesztegetett szerelem, a megbánás álomszerűen szép és gazdag regénye.
Stevens harmincnégy éve komornyik Darlington Hallban, a brit osztálytársadalom végvonaglásának utolsó várában. Pontos, merev, soha nem ragadtatja el magát annyiira, hogy az érzéseiről említést tegyen. Apja, aki szintén komornyik volt, megtanította, hogy az igazi nagyság kulcsa a méltóság. Csírájában elfojt minden érzést, és rosszall minden lazaságot, ami megzavarná azt a fagyos precizitást, amellyel a házat vezeti. Négy évvel Darlington halála után Stevens elutaik, hogy rábeszélje a volt házvezetőnőt, Miss Ketont, térjen vissza, és dolgozzék az új uraságnál, egy Farraday nevű gazdag amerikainál. Farraday éppolyan faragatlan és laza, mint amennyire kimért és merev Stevens, aki ki ne állhatja a „fecsegést”. Miss Kenton nem kevésbé lelkiismeretes, mint Stevens, de ellentétben annak szigorúságával, melegszívű teremtés. Apró zsörtölődéseik, sejtetni engedik, hogy valaha vonzódtak egymáshoz. A férfit mélyen megrázza, bár továbbra is hallgat, amikor a nő elmondja, menyivel jobb lett volna az élete, ha hozzámegy feleségül. Ez az elszalasztott lehetőség nemhogy nem válik valóra, de még csak nem is beszélnek róla.
„…nem volna szabad ennyit foglalkozni a múlttal, pozitívabb életszemléletet kellene kialakítani, és megpróbálni minél jobban kihasználni azt, ami számomra még hátravan a napból, építeni valamit a romjaiból. Hisz’ végeredményben miféle haszonnal járhat egyáltalán, ha az ember örökösen a múltba néz, és szemrehányásokat tesz magának, amiért az élete nem egészen úgy alakult, ahogy talán szerette volna?
(…) Mi értelme azon rágódni, hogy mit tehetett vagy mit nem tehetett volna az ember, hogy ura legyen a saját sorsának? Kétségtelenül az is elég, ha az ilyen emberek, mint önök meg én, legalább megpróbálják a maguk kis hozzájárulását valamely igaz és nemes ügy szolgálatába állítani.”
Amikor Stevens elutazik Miss Kentonhoz, rátörnek az emlékek. Vágyakozva gondol a fényűző időkre, és lemondóan veszi tudomásul, hogy az a világ, amelyben ő tudta, hol a helye, már elmúlt. Merő anakronizmus lett, elavult hagyomány. Végül szembe kell néznie azzal is, hogy Lord Darlington, a tökéletes úriember a nácikat támogatta. Stevens a vakságig lojális volt hozzá, és kissé megkésett megvilágosodása mélységesen lesújtja. Rájön, hogy egész életében nem bízott és nem azt szerette, akiben és akit kellett volna. Végül is későn, de rájön, hogy a méltóság ott van, ahol korábban nem vett róla tudomást. Miss Kenton őszinteségében.
A Napok romjai az elveszett ügyek és az elvesztegetett szerelem, a megbánás álomszerűen szép és gazdag regénye. Stevens komikus sutasága és reménytelen tehetetlensége Ishiguro keze nyomán varázslatos egységbe olvad, és a fájdalmas múltat még maga előtt is titkoló személyiség, valamint a kor és a környezet páratlan tanulmányává válik. Olyan fájdalmasan megindító és őszinte mű ez, amely sokáig kísért az olvasó emlékezetében. Ishiguro könyörtelen véleménnyel van a brit társadalomról, de tele van iránta szeretettel.
A Nagaszakiban született, ám hatéves korától Angliában élő Kazuo Ishiguro származása dacára az egyik legjelentősebb és legelismertebb kortárs angol prózaíró napjainkban. Népszerűségét megalapozó remekművéről, a Napok romjairól így nyilatkozott egy interjúban: „A főszereplők voltaképp tudják, mit kell elkerülniük, és ez meghatározza útjukat az emlékezet és a múlt labirintusában. Nem véletlen, hogy többnyire gondot okoz nekik a múltjuk. Azért aggodalmaskodnak miatta, mert érzékelik, hogy a múltban valami nincs egészen rendben. De persze az emlékezet borzasztó ingoványos terep, ahol az emlékek bizonytalansága bőségesen táplálja az önáltatást.”
Kazuo Ishiguro: Napok romjai, (The Remains of the Day), Fordította: Kada Júlia, Európa, Budapest, 1989
