„Meg volt győződve róla, hogy jogában áll milliókat pusztulásra ítélni.” Lenin, Sztálin és Hitler neve örökre egybeforrt a 20. század első felének tragikus történelmével.
A szociológia klasszikusai a diktatúrákat a liberális demokráciákkal szemben álló politikai rendszerekként határozzák meg. Az általánosítás azon alapul, hogy a diktatúrák mindegyik törvénytelen, rendellenes, kivételes erőszak révén keletkezik és működik. Néhányuk kezdetben haladó színben tünteti fel magát, mivel monarchiákat, önkényuralmakat, illetve a valóságban monopolista, nagybirtokpárti, a gyarmati elnyomást palástoló látszatdemokráciákat dönt meg. A diktatúrák mindig társadalmi válsághelyzetekből keletkeznek: vagy elsöprik a fennálló társadalmi rendet, mint ahogy Oroszországban történt Lenin és Kubában Fidel Castro vezetésével, vagy éppen ellenkezőleg, egy forradalmi mozgalmat fékeznek meg, mint ahogy ezt tette például Franco Spanyolországban vagy Pinochet Chilében. Ami közös bennük, hogy a korábban fennálló törvényeket mindig figyelmen kívül hagyják.
Lenin, Sztálin és Hitler
Robert Gellately az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent könyve, a Lenin, Sztálin és Hitler sok mindent új megvilágításba helyez abból, amit a 20. századi diktatúrákról eddig tudtunk. Az egyik legfontosabb ezek közül az, ahogyan Leninről ír. Keleten és Nyugaton is emberarcúbbnak gondolták az ő rendszerét, mint a sztálini rezsimet. Ezzel végképp szakít ez a kötet. S még egyébbel is.
Nevük egybeforrt a 20. század tragikus európai történelmével. A könyv bemutatja a kommunisták és a nácik világuralomért folytatott harcát, dokumentálja a két diktatúra közötti hasonlóságokat és különbségeket. A szerző – szavai szerint – eredetileg nem akart Leninnel részletesen foglalkozni, de kutatásai során nyilvánvalóvá vált számára, hogy a bajok forrása a gyökereknél, a szovjet diktatúra kezdeteinél található.
„A szovjet és náci diktátorok az első világháborút követő nagy strukturális változások termékei voltak. 1914-et megelőzően a társadalom peremén éltek, és nem is remélhették, hogy valaha a politikai élet szereplőivé válnak. Csak álmaikban képzelhették magukat a nagyhatalmak vezetőinek. Ám miután a »háborúszörnyet« 1914-ben szabadjára engedte a világ, az Európán átsöprő társadalmi és politikai válság teljesen új lehetőségeket teremtett a radikálisok és utópisták számára.”
1870. április 22-én született Vlagyimir Iljics Uljanov, mozgalmi nevén Lenin orosz kommunista forradalmár, az 1917. októberi forradalom vezetője. A leninizmus hozta létre a Szovjetuniót, a 20. század első totalitárius államát, majd a II. világháború után évtizedekre meghatározta a szovjet érdekszféra többi országának sorsát is. A kényszermunkatábor-rendszer, vagyis a koncentrációs táborok alapjait Lenin irányításával fektették le. Amikor hatalmon volt, Lenin szenvedélyesen üldözött mindenkit, aki nem illeszkedett új rezsimjébe, vagy ellenezte azt. Ő és követői olyan féktelen vérontást rendeztek, ami hőseiket a velük való összehasonlításban visszafogottak és vonakodónak tünteti fel.
Lenin halála után Sztálin diadalmaskodott. Hivatalos adatok szerint 1879. december 21-én (más források szerint 1878. december 18-án) született a grúziai Goriban Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, azaz Sztálin, 1924-től haláláig a Szovjetunió vezetője. Az általa létrehozott és irányított, a világ első „szocialista” államában tobzódott a terror, párosulva „a népek bölcs vezérének” személyi kultuszával. Sztálin a mentorától, Lenintől nyert ihletet, és később túlzottan is elbűvölte az a gondolat, hogy a legkönyörtelenebb cár hírében álló Rettegett Iván nyomdokában halad. A gyötrelem milliók számára nem ért véget a II. világháború befejeztével, különösen nem a szovjet hadifoglyok és azon nők, férfiak és gyermekek számára, akiket összegyűjtöttek és elszállítottak, hogy rabszolgaként a Harmadik Birodalomban dolgozzanak.
1938. március 12-én szállták meg a náci Németország csapatai a szomszédos Ausztriát, majd másnap kihirdették Ausztria és a Németország „újraegyesítését”. A „csatlakozás”, az Anschluss után Ausztria elvesztette önálló államiságát, amely csak a második világháború után, jogilag pedig az 1955-ös államszerződés révén állt helyre. Adolf Hitler a német hadsereg 30 éves veteránjaként az első világháború lezárása után tíz hónappal már megírta kétoldalas levelét, amely a majdani „führer” első politikai nyilatkozata. Így kezdődött… Hitler a nacionalizmus, az antiszemitizmus, az antibolsevizmus és a keleti élettérre irányuló vágyból elegyítette ideológiáját. Míg Lenin a szovjet „paradicsomot” az egész világra ki akarta terjeszteni, addig a náci utópia kizárólag a németeknek szólt. A terv szerint a jövőben bizonyos kiválasztott nyugat-európaiak – például a norvégok, dánok, hollandok – lehetőséget kapnának, a többség azonban kívül rekedne, sőt halálra ítéltetne.
A tömeggyilkos diktatúrák eredete
„…könyörtelen, végtelenül bizalmatlan és kizárólag az erőszakot istenítő személyiségnek, aki meg volt győződve róla, hogy jogában áll milliókat pusztulásra ítélni.”
Ez a rendkívül nagy ívű és sok helyen vitára ösztönző könyv annak a tragikus időszaknak a történetét mondja el, mely 1914 és 1945 között sújtotta Európát. A társadalmat ebben az időszakban két világháború, az orosz forradalom, a holokauszt, valamint a Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása formálta.
Robert Gellately, a 20. századi európai történelem elismert szakértője amellett foglal állást, hogy e tragédiák szövevényes kapcsolatban állnak egymással, és egymástól független eseménynek tekintve nem érthetjük meg őket. Az események középpontjában három személy: Lenin, Sztálin és Hitler áll, és Gellately világos gondolatmenetű, olvasmányos elemzéssel mutatja be, hogy e diktátorok utópisztikus – és borzasztóan hamis – eszméinek hajszolása vezetett a rémálomszerű társadalmi katasztrófához.
„E könyv kísérletet tesz bemutatni a szovjet kommunizmus és a német nacionalizmus gonoszságait, és megérteni, miként történhetett, hogy külön-külön és együtt a két rendszer oly sok szenvedélyt és pusztulást okozott a világnak.”
Gellately szerint a szovjet és náci diktatúrákról szóló tanulmányok többségének alapvető problémája, hogy szerzőik figyelmen kívül hagyják Lenin kulcsfontosságú szerepét a kibontakozó drámában. A nemrégiben megnyílt orosz és német forrásokat is felhasználva elutasítja a „jó” Lenin mítoszát, és meggyőző társadalmi-történelmi beszámolóval szolgál mindhárom diktatúráról, mélyrehatóan bemutatva azok hasonlóságait és különbségeit. Bemutatja, hogy a Sztálin és Hitler közötti ádáz rivalizálás miként vezetett elkerülhetetlenül megsemmisítő és népirtó háborúhoz, végül pedig arra is figyelmeztet, hogy e rettenetes küzdelem hatása még napjainkban is érzékelhető.
