Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Ady Endre és Szabó Magda – Mit látunk bennük? című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Szubkultúra

Ady Endre és Szabó Magda – Mit látunk bennük?

Szerző: / 2019. november 30. szombat / Szubkultúra, Könyvvilág   

A magyar irodalom két halhatatlan alakjának, Ady Endrének és Szabó Magdának éppen annyira érvényesek a művei napjainkban, mint amikor először megjelentek.

A Libri az elmúlt években minden karácsonykor díszkötetbe rendezte egy-egy nemzetközi klasszikus történeteit. Idén nem egy, hanem két karácsonyi kötetet mutat be a könyvkereskedelmi cég. Olyan magyar írók műveire koncentrálnak, akik ugyan már nincsenek velünk, szavaik azonban ma is ugyanolyan frissen hatnak, mint megjelenésük pillanatában.

Az Élő Ady – Ady-antológia kortárs költők válogatásában című kötetben szereplő Ady-verseket kortárs költők választották ki, a költemények között pedig megjelennek személyes reflexióik is, amik kifejezetten ennek a könyvnek a kedvéért születtek. Ezekből kiderül, hogy a mai költők miben látják Ady Endre életművének vonzó- vagy épp taszító erejét, amitől száz év múltán is érvényesek gondolatai. A kötetet a Scolar Kiadóval együttműködve állította össze a Libri.

A Daloljanak itt angyalok című kötet Szabó Magda, az egyik legnépszerűbb magyar szépíró karácsonyi témájú írásainak gyűjteménye. Esszék, cikkek, visszaemlékezések, novellák és versek, amelyek mindegyike tükrözi az írónő bensőséges kapcsolatát az ünneppel. A kötet elkészítésében a Jaffa Kiadóval működött együtt a könyvkereskedelmi cég.

Szabó Magda és Ady Endre írásai napjainkban is frissen hatnak. Melyek azok a jellemzők, amelyek Ady Endre és Szabó Magda műveivel és személyiségével kapcsolatban a mai olvasó is könnyen azonosulhat, illetve új oldalról is megismerheti a szerzőket általuk? Adyt legtöbben mélyérzelmű verseiről ismerik, de kevesebben tudják, hogy emellett korának egyik legkiemelkedőbb politikai gondolkodója is volt. Szabó Magda pedig sokaknak oktatóként van az emlékezetében, és nem tudják, hogy az írónő bizonyos életszakaszaiban az egyik legrebellisebb magyar művész volt. A kötetek felhívják a figyelmet arra, hogy a szerzőkre ne csak irodalmi tételekként emlékezzünk, hanem mint hazánk kultúráját erősen meghatározó gondolkodókra.

Az idézetek 20-30 másodperces rövidfilmekben is megjelennek. A filmek rámutatnak, hogy mennyire aktuálisak a szerzők gondolatai ma is, és mennyire el tudnak varázsolni minket olvasás közben. A spotokban Lovas Rozi, Pálmai Anna, Mészáros Blanka, Trill Zsolt és Nagy Zsolt szerepel.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek