„Az emberek imádják, ha veszélybe kerülnek és én megajándékozom őket ezzel a folytonos örömmel” – vallotta a 120 éve született Alfred Hitchcock filmrendező, a thriller valaha élt legnagyobb mestere, aki hazájában és az Egyesült Államokban ötvennél is több filmet forgatott.
Alfred Joseph Hitchcock Londonban született 1899. augusztus 13-án. Egy zöldségkereskedő harmadik gyermeke volt, ő azonban nem kereskedéssel kívánt foglalkozni, hanem mérnöknek tanult. A filmmel feliratok tervezése kapcsán került kapcsolatba. Idővel megtanult vágni, forgatókönyveket írt és asszisztensként is dolgozott. Első filmjét 1925-ben angol-német koprodukcióban készítette. Gyorsan rátalált a borzongató, a feszültség fokozásán alapuló, többnyire bűnügyi témájú thriller műfajára, ihletszerzés céljából sűrűn látogatta a bíróságon a gyilkossági ügyek tárgyalásait. 1929-ben ő készítette az első sikeres angol hangosfilmet, majd olyan klasszikus darabokat forgatott, mint a Gyilkos, Az ember, aki túl sokat tudott, a 39 lépcsőfok, a Londoni randevú.
Nagy színészek (Cary Grant, Ingrid Bergman, James Stewart) és nagy filmek (Londoni randevú, Forgószél, A Manderley-ház asszonya, A gyanú árnyékában, Idegenek a vonaton, Psycho, Madarak…).
1939-ben Hollywoodba költözött, az amerikai állampolgárságot 1955-ben kapta meg. Legelső tengerentúli munkája, A Manderley-ház asszonya 1940-ben elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.
Hitchcock több mint 50 filmet rendezett. Három fő témája: egy ártatlan embert tévesen bűnügy elkövetésével vádolnak, és neki kell megtalálnia a valódi tettest (A titokzatos lakó, 39 lépcsőfok, Idegenek a vonaton, Őrület, Észak-északnyugat). A második: a férfi főszereplőt egy bűnös asszony elcsábítja, majd tönkreteszi vagy megmenti (Zsarolás, A Manderley-ház asszonya, Szédület). A harmadikban a gyakran pszichopata gyilkos személyére csak a cselekmény kibontakozása során, lassan derül fény (A gyanú árnyékában, Hátsó ablak, Psycho). A sorból kilóg a Madarak, amelynek témája – az állatok ismeretlen okból az emberek ellen fordulnak – számos utóda fantáziáját ihlette meg.
Hitchkock ismert volt nőkkel szembeni „kemény” viselkedéséről. Gyakran mondogatta, hogy „semmi sem okoz nagyobb gyönyörűséget, mint kiölni egy kóristalányból a páváskodást!” A női főszerepre előszeretettel választott szőke színésznőket, főként Madeleine Carrollt, Grace Kellyt és Tippi Hedrent, mert úgy tartotta: „a szőkék a legjobb áldozatok, olyanok, mint a frissen hullott hó, amelyben látszanak a véres lábnyomok”.
A feszültség fenntartása céljából újszerű látószögeket és kameramozgásokat talált ki, bonyolult vágásokat, sejtelmes filmzenét és meglepő hanghatásokat alkalmazott. A negyvenes évektől minden filmjében feltűnt egy pillanatra, a bennfentesek sokszor csak azután tudtak a cselekményre figyelni, hogy „kiszúrták” jellegzetes alakját járókelőként, újságcímlapon, postásként.
1962-ben Alfred Hitchcock és François Truffaut egy hétig Hollywoodba tartózkodott, hogy a moziról, annak fejlődéséről és rendezési elvekről beszélgessenek. A tapasztalt Hitchcock és az új hullámot követő Truffaut sok kérdésre választ talált, amelyeket tovább kívántak adni a kollégáknak. A találkozó eredeti felvételeiről figyelemre méltó dokumentumfilm készült, ami ma egy filmkészítési mesterkurzus alapja. A Hitchcock és Truffaut közötti beszélgetés olyan vezető kortárs filmkészítőket inspirált már mint Wes Anderson, Peter Bogdanovich, David Fincher, Richard Linklater, Paul Schrader vagy Martin Scorsese.
A rendkívüli étvágyáról is ismert rendező gyakran szerepeltette feleségét, Alma Reville-t és Patricia lányát. Kedvenc története arról a rendezőről szólt, aki mindig panaszkodott, hogy legjobb ötletei éjszaka támadnak. Egyszer aztán papírt és ceruzát készített az ágyhoz, s reggel azt találta felírva: „Fiú beleszeret a lányba”.
„A szadizmus történetében a reklám az egyetlen példa, melynek feltalálója, az ember, megalkotván a kínzóeszközt, biztosította az áldozat számára a menekülés útját is. Különös, hogy mennyire kevesen élnek ezzel a lehetőséggel.”
Alfred Hitchcock jóval több, mint a „késleltetés mestere”: ma már vitathatatlanul a filmtörténet legnagyobb rendezői közé tartozik. A népszerű „Hitch” öt jelölést kapott az Oscar-díjra, de mindannyiszor üres kézzel távozott, az Amerikai Filmakadémia végül 1968-ban az Irving G. Thalbergről elnevezett produceri életműdíjjal „vigasztalta meg”. 1980-ban II. Erzsébet angol királynő lovaggá ütötte, nem sokkal később, április 29-én halt meg.
