A gonosz láthatatlan, és mindenütt jelen van. Nem hiába vallja Stephen Kin, hogy Alma Katsu regénye „Mélyen felkavaró, nehezen letehető regény. Nem ajánlott éjjel olvasni.”
A CIA-s múlttal rendelkező Alma Katsu a 2010-es évek elején a Halhatatlan-trilógiával debütált, és vált nagyon gyorsan nemzetközi bestseller-szerzővé. A természetfeletti elemekkel kevert romantikus thrillerek jogait közel 20 országba eladták, és úgy tűnt, hogy Katsu a továbbiakban a műfaj egyik meghatározó nevévé válhat… ám ő másképp döntött, és közel öt év szünetet követően idén az Éhség című történelmi horrorral tért vissza.
A kötettel ismét előkelő helyeket szerzett magának az eladási toplistákon, lenyűgözte a kritikusokat és olyan szerzők írtak ajánlásokat a könyvhöz, mint Sarah Pinborough, Stephen King és Joanne Harris. Nemrég épp a Bostoni Könyvvásár horror panelbeszélgetésére hívták meg Dacre Stoker és J.D. Barker, a hivatalos Drakula-előzménykönyv szerzőinek társaságában:
Az Éhség a Donner-társaságként elhíresült szekérkaraván 1846-os Kaliforniába tartó útját meséli el, a történelmi hitelességre törekedés mellett azonban fantasztikus elemek is megjelennek. A gonosz láthatatlan, és mindenütt jelen van. Ez az egyetlen magyarázat arra a sorozatos balszerencsére, amely a szekérkaravánt sújtja.
Egy kisfiú különös halála az őrület határára sodorja az elszigetelt utazókat. Kifogyóban lévő készletek, kétségbeesett viták és egy kisfiú különös halála az őrület határára sodorja az elszigetelt utazókat. Annak ellenére, hogy arról ábrándoznak, hogy mi várja őket nyugaton, régen eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és a karaván tagjai között feszülő nézeteltérések gyilkossághoz és káoszhoz vezetnek. Úgy tűnik, hogy képtelenek elkerülni a tragédiát… és képtelenek megszabadulni attól az érzéstől, hogy valaki – vagy valami – követi őket, és vadászik rájuk. Talán a gyönyörű, de elátkozott Tamsen Donner miatt (akit néhányan boszorkánynak tartanak), talán azért, mert meggondolatlanul azt az útvonalat választják, amely egy addig ismeretlen terepen vezet keresztül, vagy talán egyszerűen azért, mert elpártol tőlük a szerencse.
A kilencven férfiból, nőből és gyermekből álló Donner-társaság egyenesen a western-korabeli amerikai történelem egyik legszörnyűbb és legtragikusabb kalandja felé igyekszik. Amikor a karaván tagjai egymás után nyomtalanul eltűnnek, a túlélőket egyre inkább hatalmába keríti az érzés, hogy talán valóban valami nyugtalanító és éhes vár rájuk a hegyek között… vagy talán az a gonosz, amely testet öltött körülöttük, és kezdettől fogva bennük növekedett.
Katsu beleszövi a természetfelettit a szerencsétlenül járt Donner-társaság brilliánsan újraírt történetébe. Akiknek tetszett Dan Simmons Terror című könyve, azok ismerős és hasonlóan jóleső borzongásra számíthatnak. Megjelent november 8-án.
A címre kattintva beleolvashatsz a könyvbe:
Alma Katsu: Éhség
(részlet a regényből)
Napok óta sík terepen haladtak, a végtelen horizontot magas prérifű és bozótok szegélyezték. Az út két oldalán arany- és korallszínű homokbuckák hullámoztak. Némelyik olyan göcsörtös volt, mint egy emberi kéz, amelynek az ujjai egyenesen az ég felé mutattak. Stanton leguggolt, és kihúzott a földből néhány fűcsomót. A fűszálak rövidek voltak, legfeljebb harminc centi hosszúak, és fakó, zöldesbarna színük volt.
– Valószínűleg szárazság lehetett errefelé mostanában – mondta Stanton.
Felállt, lesöpörte a tenyeréről a koszt, és a távolban húzódó, elmosódott, lilás hegyvonulat felé nézett. Úgy tűnt, hogy a pusztaság sohasem akar véget érni.
– És még csak most vágtunk neki a síkságnak – jegyezte meg Bryant.
Egyértelmű volt, hová akar kilyukadni: lehet, hogy az ökrök és a többi jószág nem tud majd elég füvet legelni. Pedig a szekérkaravánnak három dologra volt szüksége: fűre, vízre és fára.
Alma Katsu: Éhség, Fordító: Bosnyák Edit, Agave Könyvek, 2018
