Márai, Kipling és Edgar Allan Poe rajongója, John Irving is oktatta az egyetemen, mielőtt regényeket kezdett írni titkosszolgálattal kapcsolatos munkákat végzett a CIA-nek. Egy különleges nővel, Alma Katsu-val beszélgettünk a történelem szépségeiről, a regényírás nehézségeiről és a nálunk napokban megjelent Halhatatlan című regényéről. – Exkluzív interjú
A Halhatatlan (The Taker) című történet egy olyan viszonzatlan szerelemről azól, ami nem csak megerősíti és nagy tettekre sarkallja az embert, de el is vakítja és akár a teljes pusztulásba is vezetheti. „Az egyik legnehezebb volt, hogy az 1800-as évekbeli történethez eltaláljam a helyes hangot és a helyes szintű előadásmódot. Ha úgy írtam volna, ahogy akkor beszéltek, aligha érintette volna meg a modern olvasót. Ugyanakkor szerettem volna a történet által azt elérni, hogy az olvasó gondolatban az akkori időkben érezze magát” – mesélte a Cultura magazinnak Alma Katsu írónő, aki nem bízta a véletlenre első regénye megszületését.
Annak, aki még nem hallott róla, hogyan mutatná be a Halhatatlan című regényét?
A történet Lanore-ról szól, aki az 1800-as évekbeli Maine-ben, egy Isten háta mögötti faluban éli mindennapjait, és beleszeret Jonathanbe. A fiatalember azon kívül, hogy a városban mindent tulajdonló, tehetős család legidősebb sarja, éteri szépségű és ellenállhatatlan is. Lanore hiába tudja pontosan, hogy ha odaadja magát neki, akkor a férfi csak összetöri a szívét – nem tud ellenállni neki. Amikor várandós lesz, a családja Bostonba küldi, hogy a legnagyobb titokban ott adjon életet a babának, Lenore azonban megszökik, majd felkarolja egy titokzatos férfi: a természetfeletti képességekkel felruházott Adair. Ennek a férfinak hatalmában áll örök élettel felruházni a halandókat, csakhogy annak ára van. Lanore örökké élhet, ám az életét ahhoz a személyhez láncolva kell élnie, aki halhatatlanná tette, és egyedül ő az, aki feloldozhatja az átok alól. Csak az vethet véget az életének, akitől a halhatatlanságot kapta.
Adair varázslatának rabságában Lanore eltökélten igyekszik kapott hatalmát arra használni, hogy Jonathant örökre maga mellett tartsa, mindaddig, míg rá nem ébred, hogy valójában mindketten Adairhez vannak láncolva, akiről mindinkább kiderül, hogy nehezebb, mintsem azt Lanore valaha képzelte volna, mert veszélyes az öröklét fogsága. A nő ráébred, hogy csak rajta múlik, sikerül-e Jonathant önmagával együtt az örök időkig való kínzatás átka alól megszabadítani.
A Halhatatalanban váltakozva csöppenünk múltból jelenbe és vissza, valamint felváltva élhetjük át a történteket egyes szám első személyben, illetve harmadik személy által elmesélve.
Azt szerettem volna, hogy Lanore maga mesélje el, visszatekintve elképesztően hosszú életútját, de arra is ki kellett valamit találnom, hogy megkönnyítsem az olvasó dolgát, hogy az időbeli ugrásokat követni tudja. Ezért a ma játszódó eseményeket harmadik személyben, jelen időben írtam, míg Lanore története saját elmesélése által, múlt időben elmondva bontakozik ki. Úgy vélem, ez a két féle típusú leírás jól elkülönül egymástól, és csak csekély számú olvasótól kaptam olyan visszajelzést, hogy nem tudta követni a történetet.
A sorozat több különböző történelmi korszakon is átível, az írás megkezdése előtt biztos átfogó kutatásokat kellett végezni.
Igen, így van. A sztori egy része a korai 1800-as években játszódik, méghozzá az amerikai Massachussetts-ben és Maine-ben. Azáltal, hogy Massachusetts történelmi negyedében nőttem fel, sok történetet, információt magamba szívtam a korabeli életről, mivel az építészet és a történelem majdnem hogy korhű volt. Jóval több munkát jelentett az kor ismeretlen oldalainak utánajárni, különösen ami Maine-t illeti, ahol akkoriban vidéki élet folyt, és a történelmét kevésbé tárták még fel, mint Massachusetts történelemét. Például az 1300-as években játszódó résznél fel tudtam használni egy korábbi írásomhoz kapcsolódóan már kikeresett, középkori várakról és középkori életről folytatott kutatásaim anyagát. Bevallom, a magyar történelemben például nem vagyok jártas, és csak remélni tudom, hogy az olvasók kegyesen megbocsátják esetleges tévedéseimet.
Melyik időszakról volt a legkényelmesebb írnia, és melyik volt az, ami a legnagyobb nehézséget okozta?
Az egyik legnehezebb volt, hogy az 1800-as évekbeli történethez eltaláljam a helyes hangot és a helyes szintű előadásmódot. Ha úgy írtam volna, ahogy akkor beszéltek, aligha érintette volna meg a modern olvasót. Ugyanakkor szerettem volna a történet által azt elérni, hogy az olvasó gondolatban az akkori időkben érezze magát. Sokszor kényszerültem átfogalmazni az írásomat, hogy elkapjam a megfelelő nyelvezetet, és ne legyen túl merev vagy hivatalos, ám túl modern és a korhoz nem illő sem.
Furcsa módon Adair történetét volt a legkönnyebb írni, mely az 1300-as években játszódik. Azt hiszem azért is, mert az a rész szinte teljes egészében a fantáziám szüleménye. A férfi mágiába és alkémiába bevezetését meséli el, valamint a megpróbáltatásairól szól, és nem kellett az elejétől a végéig aggódnom a „tényszerűség”’ miatt.
A Locus Magazin-ban jelent meg következő szép dicséret: „Egy műfaj születik újjá a Halhatatlan által… és teszi azt újfent meghitté.” A Halhatatlannak sikerült a paranormális regények hadából kitörni, mit gondol, az olvasók miért fogadták őt ilyen könnyen a szívükbe?
Szerintem, Lanore-t azért kedvelik, mert amellett, hogy különleges dolgok történnek vele, azért ő mégis igazi, valóságos nő. Fiatal lányként nagy hibát követ el – ahogy a lányból a felnőtt nővé válás útjára lép –, aztán minden tőle telhetőt elkövet, hogy magát és Jonathant is megmentse. Valamint egyetlen vágya, hogy szeressék, csakúgy, mint mi magunknak is, ha jobban belegondolunk. A trilógia végére eléri, amiért küzd, szeretik, méghozzá igazán különleges módon, de nem minden alakul úgy, mint ahogyan elképzelte.
A Halhatatlan sötét varázslattal és még sötétebb mozgatóerőkkel bír. Hogyan boldogult a történet mágikus atmoszférájának megteremtésével?
Nyilván természetemből adódóan vonzódom a sötét sztorikhoz. A gonosz, misztikus hangvétel a Halhatatlanban abból ered, hogy eleve rajongok minden középkori, misztikus dologért. Fiatalkoromban lenyűgözött az okkultizmus, minden varázslásról szóló könyvet elolvastam, amit csak találtam. Annyi bűbájt ismertem, hogy akár a Roxfortba is mehettem volna (A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola – J. K. Rowling: Harry Potter – a szerk.) A középkori irodalom és a kort feldolgozó filmek nagyon divatosak voltak gyerekkoromban – a Sötét Árnyak generációjának tagja vagyok (Dark Shadows horror vígjátéksorozat, USA, 1966-1971 – a szerk.) – azt hiszem, ezek mind évtizedekig dolgoztak, összeértek bennem, míg a Halhatatlanban felszínre nem törtek.
Meglehetősen szokatlan út vezetett az íróvá válásához. Szépíró mesterszakon szerzett diplomája ellenére nem rögtön írással kezdett foglalkozni. Vezető hírszerzési elemzőként tevékenykedett több amerikai (kormányzati) ügynökségnél, illetve újságíróként is dolgozott. Mi indította arra, hogy váltson és kizárólag az írással foglalkozzon?
Mindig is regényíró szerettem volna lenni. Még egészen kiskoromban kezdtem történeteket írni, és a főiskola alatt végig újságíróként dolgoztam, mert egyedül ezzel a szakmával tudtam írással eltartani magam. Mikor lehetőségem adódott a hírszerzésnek dolgozni, úgy döntöttem, belevágok, mert arra gondoltam, érdekes tapasztalatokat szerezhetek, és úgyis csak egy pár évig maradok. Nos, végül ott álltam majd 30 év munka és egy fantasztikus karrierút végén. Még dolgoztam, mikor elhatároztam, hogy visszatérek a regényíráshoz, látni akartam, megy-e olyan jól az írás, hogy kiadható könyv születhessen belőle. Hatalmas szerencsém volt a Halhatatlan kiadásával, és most Amerikában és Angliában a második kötettel, a The Reckoninggel (Leszámolás) is.
Milyen annyi év kihagyás után elkezdeni írni?
Sok író állítja, hogy a legnehezebb elkezdeni az írást, oldalakat megtölteni az első vázlatokkal, de nekem épp az ellenkezője. Szóval élveztem belevetni magam, kitalálni ezt a világot, és elidőzni benne. Számomra a fájdalmas rész ezután jött, amikor rájöttem, hogy nem tudom, mibe vágom a fejszém, és az egész munka még előttem állt. Tíz évembe telt megírni a Halhatatlant, de az idő nagy része az átírásokkal telt… és újra csak az átírásokkal.
Azt olvastam, hogy a Brandeis Egyetemen tanult írást John Irvingtől. Csodálatos tapasztalat lehetett. Mi volt a legértékesebb, amit tőle tanult?
Megtanított a finomságok fontosságára a jelenetek felépítésében. Én nagy gonddal megírnék egy jelenetet a szereplő tettein és gondolatain keresztül érzékeltetve a jelenet érzelmi jelentőségét, de a végén egy mondattal rámutatnék az olvasónak szánt fontos üzenetre. John Irving viszont fején találva a szöget, kihúzatná velem azt a végére biggyesztett, teljesen fölösleges részt. John megtanított arra, hogy bízzak az olvasóban, hogy megérti, mi folyik a cselekményben.
Sok regényt olvasó hírében áll, most mit olvas?
Most éppen klasszikusokkal tömöm magam. Edit Whartontól a The House of Mirth-t (A mirtusz háza) és Tolsztojtól az Anna Kareninát olvasom. Két történet tragikus szituációban levő és nem túl szerencsés asszonyokról. Éppen most fejeztem be Tabish Khair The Thing About Thugs (A gengszterek viselt dolgairól) című könyvét is. Büszkén vállalom, hogy Kiping-rajongó vagyok és érdekelnek azok a könyvek, melyek a brit gyarmati időkről szólnak, de egy csavarral a meghódítottak szemszögéből bemutatva a történteket.
Néhány kedvenc könyve, kedves írója?
Márai Sándor az egyik kedvenc íróm. Szinte minden évben elolvasom a Vendégjáték Bolzanóbant és A gyertyák csonkig égneket! Márain kívül hosszú listám van kedvenc írókból, olyan hosszú, hogy tudom, hogy ki fogok felejteni néhányat: Audrey Niffenegger, David Mitchell, Tana French, John Barth, Thomas Pynchon, Edgar Allan Poe, Shirley Jackson. Anne Rice könyve, az Interjú a vámpírral is nagyon nagy hatással volt rám.
Hogy ajánlaná olvasóinak a Halhatatlant három pontban?
Egy: Lanny az 1800-as évek elején Maine államban, egy elzárt településen, nőtt fel, amikor a nők előtt álló lehetőségek még igencsak szűkre szabottak voltak. A „bűne” mindössze annyi volt, hogy többet szeretett volna az élettől, mint amit az kínált neki, és ez ahhoz vezetett, hogy rossz döntéseket hozott, aminek következtében 200 év öröklétre és szenvedésre lett kárhoztatva.
Kettő: Adair varázslatos csodaszerével halhatatlanná tudja változtatni az embereket, de ennek ára van: az halhatatlanná tett személy örökre ahhoz van láncolva, akitől az szert kapta.
És három? Hát, úgy látszik nincs harmadik.
Mit várhatunk a Halhatatlan-trilógia befejezése után?
Most éppen egy olyan könyvön dolgozom, ami a Halhatatlan-trilógiából kiindulva, annak mellékszálait dolgozza fel. Valamennyire a Leszámolás háttércselekményeire épül, alkémista eretnek szerzetesek szektájáról szól, akik olyan varázsszert kotyvasztanak, mellyel a lelküket mások testébe tudják közvetíteni, és megtudjuk, mi történik, ha valaki évszázadokon át mások testének ellopásával marad életben. Dolgozom még egy ifjúsági regényen is, ami tudományos-fantasztikusabb, mint a puszta fantázia alapján íródott könyvek.
Molnár Noémi és Kibelbeck Mara
