A könyvbarátoknak idén is volt mire költeni, hisz a Millenáris a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál négy napja alatt Európa legnagyobb könyvesboltjaként üzemelt.
Csaknem húsz százalékkal meghaladta a tavalyi rekordot az idei, sorrendben 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál látogatóinak száma.
A csütörtökön kezdődött rendezvényen a dedikálásokkal együtt több mint 400 program, mintegy 200 új kötet, valamint 600 szerző, tudós és művész várta az érdeklődőket a Millenáris parkban, ahol a fesztivál zárónapján átadták a Budai Díjat is. A vasárnapi díjátadón az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent 100 Magyar Népmesét nevezték meg a legjobb oktatássegítő könyvnek, a legjobb hangzóanyag a Napkút Kiadó és a Petőfi Irodalmi Múzeum közösen kiadott, Lázár Ervin meséit tartalmazó könyv-CD-je lett – olvasható a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közleményében.
A Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Marek Madaric szlovák kulturális miniszter által megnyitott fesztiválon kiemelkedően sikeresnek bizonyult az idén Budapest Nagydíjjal elismert Jostein Gaarder norvég író pódiumbeszélgetése Szabó T. Annával. A világhírű prózaíró nyitónapi előadásán és dedikálásain több százan vettek részt.
Jostein Gaarder norvég író szerint nemzetek feletti megegyezést kellene kidolgozni a Föld megmentése érdekében és megalkotni az emberi kötelezettségek egyetemes nyilatkozatát, mivel az ember az egyetlen entitás, amely felelősséggel tartozik a bolygó jövőjéért. A norvég író, aki a könyvfesztivál díszvendégeként látogatott Budapestre, a Noran Libro Kiadó által a Föld napjára szervezett Etika a Jövőért című konferencián arról beszélt, hogy bár az emberiség már kinőtt a természeti népek állapotából, még mindig nem tud harmóniában élni a természettel. Jostein Gaarder a Budapest Nagydíj átvétele után azt mondta, örökre megőrzi ezt a pillanatot magában. „Az irodalom és a filozófia az emberi tudat ünnepe, az írók és a filozófusok a fő emberi kötelességekért harcolnak”.
Hatalmas érdeklődés övezte továbbá a díszvendég ország, Szlovákia programkínálatát. Különösen sikeres volt a 16. alkalommal megrendezett Európai Elsőkötetesek Fesztiválja, amelyen 18 ország szerzői mutatkoztak be. Telt ház előtt zajlott az Európai Írótalálkozó is, amelyen a díjak és a siker összefüggéseiről, valamint Európa növekvő megosztottságáról esett szó – olvasható a közleményben.
A magyar kortárs irodalom legkeresettebb könyveinek Nádas Péter Az élet sója, Grecsó Krisztián Jelmezbál, Háy János Ország, város, fiú, lány és Németh Gábor A mormota nyara című kötetei bizonyultak.
A hagyományosan népszerű próza mellett váratlan sikernek bizonyult Oravecz Imre Távozó fa című verskötete, valamint a Verslavina című kiadvány. A külföldi szerzők közül a tavalyi Budapest Nagydíjjal kitüntetett Jonathan Franzen, a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics, valamint Umberto Eco kötetei fogytak a legjobban.
Zenés előadásokkal, interaktív könyvbemutatókkal és kézműves foglalkozásokkal is várták a gyerekeket. Az elmúlt években tapasztalt felfokozott érdeklődést is meghaladta a gyermekkönyvkiadók összefogásával megvalósult Gyermek(b)irodalom programkínálata. A programokat bűvészelőadás, pókbemutató, lufihajtogatás, színezés, színezőkészítés, mese és vetítés, valamint ismeretterjesztő előadás színesítette, és lehetett játékokat is készíteni újrahasznosított anyagokból.
A könyvfesztivál idén is – akárcsak az elmúlt huszonkét alkalommal – a kerek születésnapjukat ünneplő jeles magyar írók Születésnapi Irodalmi Szalonjával zárult.

