Alighanem az év egyik legérdekesebb, nagy izgalommal várt könyve a Magvető Kiadó újraindított Tények és tanúk sorozatában elsőként megjelent Bokáig pezsgőben című beszélgetőkönyv. Réz Pál és Parti Nagy Lajos kötetéről Ayhan Gökhan írt.
A könyv alapjául a kitűnő rádiós szerkesztő – akinek emlékére különben ajánlják a könyvet — Szebényi Cecília ötlete szolgált, neki köszönhető, hogy Réz Pál és Parti Nagy Lajos leült egymással beszélgetni, majd a felvett és megszerkesztett szöveg elhangzott a rádióban. A beszélgetések rögzítési ideje tehát 1992 környékére esik, majd egy 2015 nyarán felvett beszélgetéssel egészül ki.
Könyvszerkesztőket, főszerkesztőket jobbára nem kísér akkora figyelem, mint általában azt elvárhatnánk. Amolyan hálátlan státus ez, de Réz Pál esetében kivételt tehetünk, az ő neve összeforrt a Holmin és a korábban szerkesztett könyveken keresztül a magyar irodalom maradandó figuráival, nem beszélve számos nagyszerű fordításáról vagy a Kosztolányi Dezső életműsorozat elindításában játszott szerepéről, ha már Réz Pál munkásságának maradandóságára igyekszünk értő és vitathatatlan magyarázatot adni.
Egyes részei a beszélgetéseknek zavarba ejtően személyesek, például amikor a megszűnt Holmi főszerkesztője a családjáról, az édesapjáról, a feleségéről, vagy a baráti kapcsolatairól beszél, utóbbi kör egyik érdekessége a Csurka Istvánhoz fűződő viszony taglalása, azzal kapcsolatosan a nagy barátság megromlásának józan feltárása. Rézből az érthető neheztelés mellett a vérbeli szerkesztő itt is megszólal, és néhány Csurka-írást maradandónak ítél.
Réz Pál nyíltan és őszintén beszél a Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjára Vas Istvánnal közösen szerkesztett antológiáról, nem titkol és nem maszatol el semmit, nem szándéka önmaga felmentése, végig azt érezzük, hogy Réz már-már a kelleténél is őszintébb.
Réz örömmel beszél azóta klasszikussá lett, kanonizált barátairól, Kormos Istvánról, Zelk Zoltánról, csak úgy röpködnek a történetek az italszerető Tersánszky Józsi Jenőről vagy a mindig elegáns Szép Ernőről, Weöres Sándorról, Petri Györgyről. Ennek ellenére a Bokáig pezsgőben az irodalmi bulvár helyett elegáns irodalmi boulevard, ahogy Tersánszky Józsi Jenő egyik könyvének címe sugallja: nagy árnyakról bizalmasan, a legnagyobb tisztelettel és szeretettel tartott beszámolók gyűjteménye.
A magyar irodalom soha olyan gazdag nem volt, mint a Nyugat Folyóirat idején, olyan brand, mint az Osvát Ernő, Ignotus, Babits Mihály igazgatta lap, azóta megközelítőleg nem született. Réz Pál jól érzi ezt, és többször utal rá, bár gyorsan jegyezzük meg, néha a túlzások gyanúja forog fenn, pláne, hogy a Réz követte minták óta új jelenségek és minták jelentek meg az irodalomban, új, nem rosszabb, inkább más típusú erővonalak képződtek. Ez nem baj, és természetes velejárónak tekinthető, habár Réz 2015-ös mondata a fiatal magyar költészetről sokaknak rosszul eshet. „A mai harminc alattiak közt nincs olyan, mint a fiatal Juhász vagy Nagy László volt. Nincs mellbevágóan jelentős költő. Ezt gondolom, de nem nagyon merem mondani, mert egy szerkesztő ne mondjon ilyeneket, hanem közöljön jó verseket.” Ezen a meglátásán némiképp enyhít a folytatás. „Ezért is van rendjén, hogy nyolcvannégy éves korában leteszi az ember a szerkesztői tollat, mert lehet, hogy elévült az ízlése. Lehet, hogy jobbak a fiatalok, hogy én öregedtem meg, s az érzésem más, mint az övék.” Réz Pál nem hagyta, hogy a Holmi saját paródiájává, kísértő árnyékává váljon, illő és üdvös módon időben döntött a lap megszüntetésénél, s hogy döntése senkit ne érjen mellbevágóan váratlanul, a Holmi antológiát jelentet meg az elmúlt évtizedekben közölt anyagok legjobbjaiból. Másik meglepő, s talán csak nekem megütközést keltő és a kritikát nem megúszó kategorikus kijelentése Réznek, hogy Illyés Gyula nagy költő. Errare humanum est. (Tévedni emberi dolog).
Az irodalmi élmények, anekdotaszámba menő események felidézése, utólagos boncolgatása adja a beszélgetések gerincét, de Réz Pál egyéb témákat érintő elemzései is rendkívül érdekesek, főleg a múltról és a barátságról folytatott beszélgetést ajánlhatjuk kiemelten az olvasó figyelmébe; holmi prousti rögtönzéssel merül el a két beszélgetőpartner az időben, hogy onnan sajátos tapasztalatokkal a felszínre érve szokatlanul hatásos megjegyzéseket fogalmazzon meg az irodalom határain túlmutató érvényességgel.
Az ínyenceken és az elszánt, az irodalomért rajongó fanatikusokon kívül bárkinek ajánlható a figyelemreméltó, tanúvallomás kategóriájába sorolandó könyv, s nem kérdés, hogy Réz Pál valóban nagy idők nagy tanúja és hűséges szereplője.
Ayhan Gökhan
Átjáró
