Tanítványai között volt Marlon Brando és James Dean is, ő maga háromszor vehette át az Oscar-díjat, mégis megosztotta a művészvilágot. Elia Kazan Oscar-díjas amerikai filmrendező, író 105 éve született.
Szakmailag a legnagyobbak közé tartozott, mestermunkák sora került ki keze alól, ugyanakkor aktív részvétele az ötvenes évek kommunista boszorkányüldözésében élete végéig árnyékot vetett rá. Elia Kazan Oscar-díjas amerikai filmrendező 105 éve, 1909. szeptember 7-én született. Elia Kazanjoglous néven látta meg a napvilágot Isztambulban. Görög szülei nem sokkal később kivándoroltak Amerikába, New Yorkban telepedtek le. Elvégezte a Yale Egyetemet, majd színész lett a Broadwayn, hamarosan rendezni is kezdett. Pályafutása során háromszor nyerte el a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjat. 1948-ban egyik alapítója volt a híres Actor’s Studiónak, az intézményt 1962-ig vezette. Tanítványai között volt Marlon Brando és James Dean is, később több filmjében is főszerepet kaptak.
„Lehettem volna én a befutó.”
1937-ben ült először a rendezői székbe, tíz évvel később megkapta első rendezői Oscar-díját Úriember-megállapodás című filmjéért, amely az antiszemitizmust ostorozta, és a legjobb filmért járó szobrocska is az övé lett. 1951-ben készítette a Marlon Brando karrierjét elindító A vágy villamosát, amely a 12 Oscar-jelölésből négyet kapott meg. A színészek rajongtak érte, hiszen például az akkoriban főként színházban játszó Vivien Leigh az általa alakított déli szépséggel másodszor is elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscart.
1934 és 1936 között tagja volt az amerikai kommunista pártnak, ezért 1952-ben beidézték az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság elé. Először megtagadta kommunistagyanús munkatársainak megnevezését, de miután megfenyegették, hogy soha többé nem dolgozhat a filmszakmában, újra tanúskodott, és több nevet is felsorolt, majd sajtóhirdetésekben buzdított további feljelentésekre. Évekkel később is azt nyilatkozta, hogy nem bánt meg semmit.
Második rendezői Oscarját A rakparton (1954) című filmjéért vehette át. A történet Elia Kazan személyes élményein alapul: gyakorlatilag igazolása mindannak, amit Kazan az 1950-es években dúló és Amerikát a kommunistáktól megtisztítani szándékozó mozgalom időszaka alatt tett. Az irányzatot teremtő, dokumentarista hűségű alkotás a New York-i kikötő dokkjait kézben tartó maffia üzelmeit leplezte le. A főszerepet, a hírhedten korrupt dokkmunkás-szakszervezet kifutófiúját, ismét Marlon Brando játszotta, aki ekkor már karrierje csúcsára ért. A műben a legnagyobbak sorában örök helyet biztosító klasszikussá vált monológok és gondolatok hangzanak el, mint például a „Lehettem volna én a befutó!”.
Amerika, Amerika
1955-ben rendezte leghíresebb filmjét, amely John Steinbeck regényéből készült. Az Édentől keletre a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb alkotás díját. Ezúttal is Brandóra osztotta volna a főszerepet, de az író, Steinbeck rábeszélésére végül James Deant választotta. A forgatás megkezdése előtt Kazan Kaliforniába utazott Deannel, hogy jelmezpróba ürügyén újabb próbafelvételeket készítsen vele. Útközben megálltak, hogy meglátogassák Dean apját. Kazannak feltűnt, hogy apa és fia között vibrált a feszültség. Ez a kissé kínos találkozás arról győzte meg a rendezőt, hogy Cal Trask története egyben James Dean története is. A film forgatása idején Brando, aki a rendező barátjának tekintette magát a Guys and Dolls filmjének munkálatainak szünetében ellátogatott a forgatásra Kazan kérésére, mert James Dean találkozni szeretett volna vele.
1956-ban bemutatott Baby Doll című filmje nem minőségével, hanem témaválasztásával – egy idős férfi és egy gyereklány házassága – keltett feltűnést. 1964-ben ötödik rendezői Oscar-jelölését kapta az Amerika, Amerika című filmdrámáért, és a forgatókönyvíró, továbbá a legjobb film kategóriában is a jelöltek közt volt. Az író-rendező nagybátyjának családi legendává lett századvégi története elevenedik meg ebben a monumentális lírai-naturalista filmregényben, amely „pikareszkbe bújtatott szenvedélyes vallomás”.
Utolsó filmjét 1976-ban Az utolsó filmcézár címmel Scott Fitzgerald nyomán készítette. Francis Ford Coppola 1974-ben A keresztapa második részében először neki szánta a zsidó gengszter Hyman Roth szerepét, de végül Lee Strasberg mellett döntött. Kazan filmjeiben összesen 21 színészt jelöltek az amerikai filmakadémia legrangosabb kitüntetésére, s közülük kilencen győztek is. Önéletrajza 1988-ban látott napvilágot.
Kazan íróként és forgatókönyvíróként is ismert, Amerika, Amerika című bestselleréből film készült, önéletrajza 1988-ban látott napvilágot. 1983-ban életművéért megkapta az Egyesült Államok egyik legrangosabb kulturális elismerését, a Kennedy Center díját. Négy Golden Globe (Arany Glóbusz)-díjat kapott filmrendezéseiért (Úri becsületszó, Rakparton, Babuci, Amerika, Amerika). Harmadik Oscar-díját 1999-ben életművéért méltán ítélték oda neki, de a gálán kiderült, hogy megítélése még mindig megosztja a művészvilágot. A 89 éves rendező színpadra lépésekor sokan fel sem álltak, mások viszont tüntető tapsviharban részesítették. Martin Scorsese 2009-ben Levél Eliának című dokumentumfilmet készített Kazanról, akit saját pályája ihletőjeként mutatott be.
A filmjeiben szereplő színészek közül huszonegy színészt jelöltek az amerikai filmakadémia legrangosabb kitüntetésére, és kilencen el is nyerték a díjat. Martin Scorsese 2009-ben Levél Eliának című dokumentumfilmet készített Kazanról, akit saját pályája ihletőjeként mutatott be. 2003. szeptember 28-án halt meg New Yorkban.
