Egy zsidó fiú és egy katolikus lány szerelme átível a hagyománykövető Izraelen és Magyarországon. Gantner Ádám Siksze című könyve egy számunkra távoli világról és egymás elfogadásáról szól.
Az internetes társkeresés, amelynek nyomán a L@tor című könyve született már a múlté, de Gantner Ádám saját bevallása szerint is gyakran foglalkoztatja a téma, ezért várható tőle folytatás, hiszen annyit tapasztalt és látott, amit egy kötetbe képtelenség lett volna bezsúfolni.
Az Ősz Jeruzsálemben c. könyve elviszi az olvasót a bibliai tájakra. Bebarangolja vele a várost, az ortodox negyedet, a kibucokat, a sivatagot. A kötet könnyed stílusával villantja fel a kilencvenes évek izraeli hétköznapjainak színes forgatagát.
A Kissinger és én c. kötet az egykori amerikai külügyminiszterrel történt találkozásáról kapta címét. Amitől ellenállhatatlan Szindbád kétségkívül kalandor, léhűtő, csapodár figurája, attól szerethetők Gantner Ádám írásai is. A könyv a szabadságvágy regénye, amelyben többek között három kalandos utazás elképesztő krónikáját is olvashatjuk.
Gantner Ádám negyedik könyvében A Sikszében, a regény főszereplője, aki egyben a könyv narrátora is, az internetes társkereséstől való ön- és közveszélyes függőségétől megszabadulni indul Izraelbe.
A Szentföldön azonban nyugalom helyett élete legnagyobb kísértése és szerelmei várják a bábeli nyelvek zűrzavarában, egy ellenállhatatlanul szép dél-afrikai zsidó lány személyében, megtetézve egy szintén elragadó, ám katolikus és bizony alkalmanként antiszemita elveket valló felvidéki, magyar hölgy iránti vonzalmában.
Mindeközben bepillantást nyerhetünk a nagy számú külföldi önkéntesek és a kibucban élők nyári táborok hangulatát megidéző munkával, szerelemmel telitett hétköznapjaikba is.
Hősünk gyötrő magánéleti dilemmája és valós identitásának keresése végigkíséri útját a Kibuctól beköszönve Jeruzsálembe, ahol vallásos zsidó ortodoxokkal próbál zöldágra vergődni, megpihenve Tel-Aviv tengerparton, majd a kíváncsiságtól és szerelemtől vezérelve a puskaporos, kődobálós Palesztina felé veszi az irányt, némi Dunaszerdahelyi és Fokvárosi kitérővel.
A megválaszolásra váró kérdések végig ott sorakoznak a regény folyamán, mint a hovatartozás a holokauszt árnyékában, az identitás égető problémája, döntés a szerelem két fajtája között és a magyarországi antiszemitizmus megértése és azzal együtt a megélése.
Gantner Ádám könyve egymás elfogadásáról szól. A merész, helyenként provokatív, tabuk sorozatát döntögető, sokakat érintő problémákat feszegető, lefegyverző őszinteséggel tárgyaló fordulatos regény más – más okokból, egyformán fontos mondanivalót tartogat zsidóknak, nem zsidóknak, fél zsidóknak egyaránt, levonva a legfőbb tanulságot: mind egyformán értékesek vagyunk, identitástól, származástól, vallástól függetlenül.
Gantner Ádám: Siksze
(Részlet)
….Izrael kiterjedésének nagyságából, és az utunkat jelző táblákat böngészgetve nem tűnt nehéz feladatnak magamtól is kitalálnom, hogy a megcsonkított kirándulásunkon elsőként Masada erődjét fogjuk útba ejteni. Késő délutáni-, esztelen-, tomboló hőség vár bennünket a Holt- tenger peremén elhelyezkedő erőd lábánál. Nehézkesen, bódultan szállunk ki a kellemes hőmérsékletre lehűtött luxusbuszunkból és csak kapkodjuk a levegőt, amint felocsúdtunk a mellbevágó, letaglózó, száraz kíméletlen hőségtől. Már a buszban felfigyeltem az utunkat szegélyező végtelen holdbéli sivatagi tájra.
Az itteni sivatagot nem a képekből, filmekből jól ismert finomszemcséjű homokdűnék jellemzik ahol a lelkes utazó önkéntelenül is kilép a cipőjéből és önfeledten csak úgy rúgja a port meghentergőzve az aranysárga homokban, hanem afféle sziklatalajos, vad közeg, érdes kiálló kövek, mély kráterek, barátságtalan holdbéli táj fogadja a kíváncsiskodókat. Ameddig a szem ellát hepehupás, kietlen, kráterek sokasága látszódik, amiket csupán a messzi Holt- tenger kéklő sós hullámai törnek meg. A zsúfolt parkolóból egy hatalmas kiterjedésű sziklaerőd lábánál találjuk magunkat. Tenyerünket a szemünk elé téve pásztázzuk Masada épen marad romjait és egymás között félhangosan próbáljuk felbecsülni a megmászandó távolságot. A hegytetőre két út vezet fel. Drótkötélpályán közlekedő üvegezett felvonó, ami ugyan remek kilátást biztosít, de túlontúl megkönnyíti a csúcshódítást. A sivatagi hőségre való tekintettel a lányok közül tényleg csak a bátrabbak vállalkoznak a két és fél kilométeres, közel negyven perces gyalogosútra, ami felvezet az erődhöz. Virtusból tetszelegve lányaink előtt és a férfiasságunkat bizonygatva szinte futva tesszük meg az utat, és csak úgy kapkodjuk a lábunkat a sziklákba erősített lépcsőkön, hosszan fújtatunk a lépcsőfordulókon magunk mögött le-, elhagyva az elképedő, értetlenkedő, lassan vizet kortyolgató, komótosan lépkedő, egyensapkába bújtatott, különböző iskolás-, turista-, nyugdíjas csoportokat. Alig fél óra elteltével a csúcsra érve verejtékünkben fürödve, koszosan, izzadtan, egymás tenyerébe csapkodva nagyokat, hangosan kurjantva öntjük magunkba literszámra a hűséget hozó ásványvizeket, amiket kartonszámra hoztak fel utánunk a kísérőink és a kímélőbb utat választó önkéntes társaink. Meztelen izzadt, koszos felsőtestünket mutogatva az erőd látogatói előtt, pólóinkból csak úgy csavarjuk az izzadtságot, fújtatunk, kezünket a szúró oldalunkra téve kapkodunk még mindig levegő után.
Noha őröltség számba tűnt a hóbortos felfutásunk, mi a teljesítményünk sportértékét és csúcsidejét tartottuk fontosnak, a hátunknak címzett aggódó felszólalások helyett, amik leginkább, az örültségről, kiszáradásról és napon való futás kockázatának veszélyeiről szóltak. Miközben learattuk a siklóval érkező társaink jól eső dicséretét, bevártuk a többieket, akik takarékoskodva az energiájukkal a kaptató alatt, fotografálással és egyéb módon történő útdokumentálásával töltötték ki a mászó idejüket. Jessica velünk kezdett az élbolyban óriási nagy lelkesedéssel, de nem sokáig bírta a sportos latinok és a hirtelenjében megőrült koreaiak diktálta gyilkos tempót, hamarjában lemorzsolódott. A lányok az első kétszáz méter megtételét követően egymást támogatva, szédelegve szinte dülöngélve a szeptemberi gyilkos forróságtól, kiszámított tyúklépésekkel, apránként próbáltak a csúcsközelbe jutni, férkőzni.
Vagy egy tucatnyi önkéntes lány nem általlott félútról visszafordulni, engedve a nap erejének és inkább a sikló biztosította kényelmet választották a koszos, poros, töredezett lábkörmök helyett. Masada tulajdonképpen egy meredek egyes helyeken függőleges falú sziklafensík, aminek a tetején az időszámításunk előtti Masada Erőd romjai állnak. A hegycsúcs csaknem négyszáz méterrel magasodik a Holt- tenger valamint a kietlen, barátságtalan, a fél országot beterítő Negev – sivatag felett. Ám ezek a területek mélyen a tengerszint alatt fekszenek, így Masada valódi magassága csupán száz méter körül mozog.
De így is! A hegyre látogatót különös-, bizsergető érzés keríti hatalmába Masada tetején – a világ tetején állva. Mintha egy különös, megmagyarázhatatlan erő kerítené hatalmába a hegymászót, már a lépcsökön felfelé futva, vagy csak szaporázva a lépteit elfogja az furcsa, erőt adó, bizseregtető érzés, amit annak idején érezhettek a harcosok, az erődöt védők. Az a különös, pátoszi emelkedettség, ami hatalmába keríti és le is teríti az embert, amit csak nagyon különös alkalmakkor érez az embert. Mintha valaminek az aktív részesei lennénk, hajt előre, amikor minden más hétköznapi probléma baj, eltörpül, egy adott cél érdekében, és kedvünk lenne a történelmet újra írni és igazságot szolgáltatni Masada hős védőinek, kézbe véve és meglobogtatva a világ előtt a szélben büszkén lengedező hatalmas, kék fehér Dávid csillagos lobogót azt üzenve:
– Masada, nem eshet el soha többé!
Masada, ez a hatalmas sziklaerőd, maga az erő, ami szimbolizálja Izrael erejét.
A hely szelleme tényleg óriási hatást tett rám. Szeretem ezt a ritkán érzett nyers, belső erőt, ami tűzön – vízen ösztökél egy kiemelkedő sportteljesítményre, vagy csak egy különös őrültségre, amire máskor nem lenne merszem.
Nem volt már mire várnom, nem haboztam tovább.
Jessica megfáradt alakját véltem felfedezni, aki a társainkat kereste a tekintetével. A többiek már egy csomópontban gyülekeztek, beszélgetve, kortyolgatva a vizüket, kattogtatva a kamerájukat, kíváncsian nyújtogatva az erőd felé a nyakukat, útikönyvek ide vágó passzusait böngészgetve, hogy végre rendezve a sorainkat, vezető segítségével hiteles képet kapjunk és megismerkedjünk Masada igaz történetével.
Egy ásványvizes flaskát nyújtok Jessica felé és gyorsan elnavigálva a többiek kutató, rajtunk megállapodó tekintetük elől, az erőd szikla pereméhez vezettem, ahonnan körbe pillantva gyönyörű kilátás kápráztatott el bennünket.
A természeti elemek a kezemre játszanak. Az egyre kisebb és távolodó, lassan lenyugvó vörös korongba már bele tudtunk nézni, ami szabályosan haladt lefelé a nyugpályáján, vörösre színezve az ég alját, távolban kéken csillámló, halkan morajló Holt- tenger, miközben mi a világ tetejéről figyeljük a minket körülölelő természeti jelenségeket. Ennél romantikusabb helyszínt el sem tudtam volna képzelni az első, hosszú és szenvedélyes csókunkhoz Jessicával.
