„Le kellett hunynom a szemem, hogy elkezdjek látni”. A polinéziai legendák által inspirált festmények különleges helyet foglalnak el Gauguin munkásságában.
1891-ben Paul Gauguin elhagyja Marseille-t, és a Csendes-óceán felé indul, hogy megtalálja a földi paradicsomot. Vajon valóban megtalálta-e? Létezett-e az a tiszta, érintetlen világ, amelyet festményein látunk?
Az elveszett paradicsom nyomában – Gauguin élete és művészete a mozivásznon
A művészet templomai sorozat 2020. január 23-tól mozikba kerülő új epizódja a művészet örök lázadója utazását követi nyomon az élet és művészet esszenciájának nyomában, Párizs, Bretagne és Edinburgh városán át Tahitiig és a Markézi-szigeteki – a hosszú utat, ami végül az egyik legnagyobb modern művésszé tette őt.
Az első, ami Gauguint Tahitin megragadta, a bennszülöttek szoborszerű mozdulatlansága volt, akik képesek voltak órákig ugyanabban a testtartásban ülni vagy állni. Modelljeinek ez a képessége rendkívül tetszett neki, hiszen már a pont-aveni időszak óta képeinek egyik, többé-kevésbé állandó jellemzője volt a mozgás hiánya.
Gauguinnek az ebből az időszakból származó vásznait álmatagon merengő tahiti nők statikus figurái népesítik be. Egyesével, kettesével vagy csoportosan ábrázolja őket kunyhóik előtt vagy azok belsejében. Ilyen az Álom (London, Courtauld Institute Art Galleries), a Dologtalanul, a Fatörzsből kivájt csónak és ennek másik változata, a Szegény halász (Sáo Paulo Museó de Arte) s a Never more (London, Courtauld Institute Art Galleries).
A másfél órás filmben a művész által hőn szeretett helyi lakosok segítségével felfedezhetjük azokat a mára legendássá vált területeket és útvonalakat, amelyek Gauguin világhírűvé vált festményeit inspirálták. Meglátogathatjuk azokat a helyeket, ahol a bambuszból és levelekből saját maga által ácsolt házakban olyan fényeket és színeket fedezett fel, melyek örökre megváltoztatták a művészetét, és megismerhetjük az őslakosok gátlásoktól mentes érzékiségét is, ami oly nagy hatással volt a festőre, hogy feladta érte korábbi életét.
A rendező, Claudio Poli szerint Gauguinnek le kellett győznie kezdeti csalódását, amikor a nyugati világ hatásait és sebeit magán viselő Tahitivel találkozott, és tovább kellett keresgélnie a szigetvilág távolabbi sarkaiban, ahol még megtalálhatta és az utolsó pillanatban – színeivel, lakóival, buja tájaival – megörökítette az „elveszett paradicsom nyomait”. Mindehhez szükség volt egyedülálló művészi látásmódjára, amely felül tudott emelkedni a kiábrándító valóságon. Ahogy Gauguin fogalmazott: „Le kellett hunynom a szemem, hogy elkezdjek látni”.
A film arra is rávilágít, hogy Gauguin egyetlen műve sem maradt Tahitin, nagy részüket maga a művész juttatta vissza Európába, utolsó hátrahagyott képeit pedig a helyi püspök semmisítette meg, obszcénnek minősítve azokat. Európában és a nagyvilágban azonban hamarosan óriási kultusza lett műveinek. Nemcsak a posztimpresszionista festészetre voltak nagy hatással, de az irodalomra is: Gauguin lett a szimbolisták, elsősorban Mallarmé kedvenc festője.
A Gauguin Tahitin – Az elveszett Paradicsom címmel mozikba kerülő alkotás a festő életének európai állomásai és Francia-Polinézia szigetvilága mellett az Egyesült Államok legnevesebb múzeumaiba is ellátogat, ahol Gauguin mesterműveinek többségét őrzik: a New York-i Metropolitan Museum of Art, a chicago-i Art Institute of Chicago, a washingtoni National Gallery of Art és a bostoni Museum of Fine Arts Gauguin-gyűjteményei is megelevenednek a vásznon a sorozatra jellemző részletgazdag közeli felvételeken.
A film január 23-tól érkezik a mozikba, Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik, emellett országszerte számos további helyszínen, többek között Szegeden, Pécsett, Miskolcon, Szombathelyen ia műsoron lesz, magyar felirattal, a Pannonia Entertainment forgalmazásában.
A művészet templomai: Gauguin Tahitin – Az elveszett paradicsom
színes, feliratos olasz ismeretterjesztő film, 90 perc, 2019 (12)
Rendező: Claudio Poli
Forgatókönyv: Marco Goldin, Matteo Moneta
Főszereplő: Adriano Giannini (narrátor)
Zene: Remo Anzovino
Operatőr: Lorenzo Giromini, Alessio Viola
Vágó: Claudio Poli
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
