„Nem szokványos színész-könyv ez: inkább egy ember portréja. Egy olyan emberé, aki megjárta a halált, visszajött onnan, de sok mindent elveszített.” Kulka János vallomása az őt körülvevő világról, élete állomásairól és önmagáról.
Kulka János évtizedeken át legendás alakításokkal örvendeztette meg a közönséget: eljátszotta a drámairodalom legismertebb hőseit az ország legjobb színházaiban, hangoskönyven felolvasta a legnagyobb klasszikusokat, számos musical főszereplőjeként énekelt, emellett a legkülönbözőbb karaktereket alakította filmen, legyen az romantikus vígjáték, dráma vagy éppen krimi.
„Nem szokványos színész-könyv ez: inkább egy ember portréja. Egy olyan emberé, aki megjárta a halált, visszajött onnan, de sok mindent elveszített. Nem tud többé sportolni, főzni, monológokat vagy verseket mondani, nem beszél már angolul vagy franciául (bár a kiejtése egy-egy mondatra is tökéletes), nehezen jár és állandó fájdalom gyötri. Számos olyan dolgot hagyott hátra, ami a korábbi életének fontos része és örömforrása volt. Hiányokkal él, de nem sír vissza semmit. Most mégis elindulunk vele hátrafelé. Felkeressük az élete fontos helyszíneit, elvisszük magunkkal a barátait, és ránézünk az egészre. Megvizsgáljuk, mi formálta, mi marad belőle, mi az, ami igazán fontos” – írja Gyárfás Dorka, aki elkísérte Kulka Jánost ezen az úton.
Szívbemarkolóan őszinte vallomások, abszurd humor és csodálatos fotók az év várva várt portrékönyvében.
A címre kattintva beleolvashatsz a könyvbe.
(részlet a könyvből)
„Stroke-os vagyok”, mondja János gyakran. „Lobotómia”, teszi hozzá, amikor nem sikerül valamit kifejezni, amit szeretne. Mindent ért, mindent követ, és nem tudja kiadni magából, ami belül zajlik. „Afázia. Van rá magyar szó?”, kérdezi tőlem. Nem tudok róla, szerintem ezt így hívják mindenütt. A Neurológiai Központ oldalán azt írják: az afázia „egy komplex nyelvi zavar, amely az agy nyelvi központjainak károsodása vagy sérülése miatt alakul ki. Az afázia során az érintett személyek képtelenek megfelelően érteni a beszédet vagy kifejezni magukat szavakkal. Ez nemcsak a beszélt nyelvet, hanem az írott nyelvet is érintheti”.
Mi most mégis könyvet írunk, együtt. Megpróbáljuk kibányászni, ami bent rekedt, legalább egy részét. Szavakat adunk neki, élmények által. Kicsalogatjuk a biztonságos burokból, ahová visszahúzódott, utazásokra indulunk. Mert az afáziának van egy olyan hatása is, hogy „társasági izolációt, szorongást, depressziót okozhat hosszú távon”. Aki csak töredékesen tudja magát kifejezni, az egy idő után neki sem fut. Nem kezdeményez. Nem kezd bele a sztoriba. Nem akar benne elakadni, nem szeretné látni a másik zavarát.
János volt az egyik legnagyobb magyar színész. Amikor ez történt, négy darabban játszott, egy újat próbált, koncerteket adott, épp befejezett egy filmet. Évtizedek óta a csúcson volt. Eljátszotta Hamlettől Jágón át III. Richárdig a drámairodalom legismertebb hőseit az ország legjobb színházaiban, elénekelte a Csárdáskirálynőtől a My Fair Ladyn át a Hegedűs a háztetőn musical főszerepeit, szórakoztató előadásokba kirándult. Filmen bejárta a teljes 20. századot, hangoskönyvben felolvasta a legnagyobb klasszikusokat. Ma azt gondolja, túl sokat dolgozott. Nem lassított akkor sem, amikor már fáradt volt – talán hiba volt. Egy hasiaorta-műtétet követően öt nappal már a színpadon állt. Egy hónap múlva stroke-ot kapott.
Gyárfás Dorka: Kulka, Corvina Kiadó, 2024
