„Mire rakódik rá minden más: a nőiség, a szerelem, a gyász, a világban való élet? Keresem.” Van, egy erős, határozott nyelv, különben nem hatna annyira a vers, a versek. Kiss Judit Ágnes tökéletes, maníroktól védett beszélője ennek a nyelvnek. – Ayhan Gökhan kritikája
Koncentrikus korok? Kiss Judit Ágnes új verseskötete halálanya-könyv. Nézzük a szót együtt. Nézzük a szót külön. A halált. A halott anyát. Súlyos szavak. Az anya az élet oldala felől vizsgált súlyos élet-szó, a halál a pusztulás oldala felől vizsgált súlyos halál-szó. Töredékek. Az anya a halállal teljes. Mindennapi kenyerünk. Mindennapi halálunk. Halál sincs, anyával. A halál az anyahalállal teljes. Vele ismerhető meg a jó halál. Bocsánat, nincs olyan, hogy jó halál. Neki köszönhetően mutatkozik be őszintén, gonoszul. Gonosz halál, rossz halál, őszinte halál. Kiss Judit Ágnes könyve a gonosz varázslóval találkozás emlékét (örök-jelent) őrzi. Megbántó és meg semmit nem bánó varázsló. A könyv emiatt nem könnyű olvasmány. Nem olvasmányos. Nem egy nyári kaland, egy strandon megtörténő flört, egy vastag rúzzsal elkent, francia csók.
A korábban megjelent kötetek könnyed, chansonszerű dalaiból, dalverseiből a hajdan nyomdákban szedett versek ólombetűi után összesűrűsödött fekete szín maradt. Kiss Judit Ágnes a fekete betűk maradéka feletti szomorúságából, az elhamvasztott testek tragédiájából írt verseket. Nem mondtam igazat. Azt szeretném, hogy igazam legyen. A forma maradt. A forma nem feláldozható. A forma nem ég el a belső szervekkel együtt, nem kerül urnába, koporsóba. Föld alá. A hozzá hasonló halottak közé. A nyelv a tragédiában is csak nyelv. Ilyen ingerszegény. Kiss Judit Ágnes verseiben halottak vannak. Halottak szólíttatnak meg. A nevükön. Az evilági, hívó- nevükön. Az ehhez szükséges nyelv és forma a Kiss Judit Ágnes verseiben megszeretett nyelv és forma. A sajátja. Részben. A forma közkincs, mindenkinek másképp áll. Van, akinek jól. Van, akinek rosszul. Kiss Judit Ágnesnek tudjuk, hogy jól. Sokat beszélek. Nézzünk szét a könyvben.
”Nem a halál, nem a végállomás, / mi oda vezet, az lehet nehéz.„ Nyit az első vers első mondata. Ami odavezet. Az apró pusztulás-csíkok a bőrön, az életen, a betegség-periódusok, a betegségek. Halálosak és gyógyíthatók. A tudatukban élni. A tudatukban haldokolni. Az öregedés, a ráncok, a tükrök, régi fényképek bántó őszintesége. Félsz? Félhetsz! Haldokolsz évtizedek óta! A születésed óta. Meghalsz, ne félj! Ilyen mondatok a tükrökön, a fényképeken. Rúzs helyett fekete tussal kiírva. A könyvben megjelenik az öregedés miatti aggodalom, természetesen a kétségbeesett nőkre jellemző nyelv nem sajátja Kiss Judit Ágnesnek, a versek feltételezett elbeszélője iróniával, rézreszelékbe mártott, karcos humorral számol be magáról magának és az olvasónak, a testről a testnek, köntörfalazás nélkül. Kiss Judit Ágnes korszakváltó költő. A felnőttkor után a gyermekkor nyelvén beszél.
Egyszer azt mondja: ”az anyák nem halnak meg / nem szokásuk / csak távol vannak / egy ideig/ de addigra megszokjuk„ Máskor meg: ”Az anyukám a mennybe ment, / Azt mondják, Isten része lett, / Most este, ha feküdni kell, / Az imát kinek mondjam el?„ A gyereknyelven-megszólaló versekre számos példa akad a magyar irodalomban, nézzük meg Sajó László tavaly megjelent kötetének gyermekhangra írt szövegeit, — érdemes! – a gyógyíthatatlan betegségről beszámoló, gyermekhangon szóló verseket. A semmit nem tudó gyermek. A mindentudó gyermek. Az ő nyelvén a mi nyelvünket. A tragédia elfér egy apró gyermekben? Van hozzá nyelve, a halálhoz, a szorongáshoz? Van, egy erős, határozott nyelv, különben nem hatna annyira a vers, a versek. Kiss Judit Ágnes tökéletes, maníroktól védett beszélője ennek a nyelvnek.
Van a kötetben mindenféle témájú vers. Van enyhébb, persze. Úgy gondolom, a fő irányai a fentebb leírtak. Azokból épül fel a gerince. A meghajlott, fáradt, szomorú gerinc. Kötet-gerinc. Lírai én-gerinc.
A könyv hangulata volt, érzésem szerint, a fontos, a kötet, külön-külön a versek elemzésére nem vállalkozom. Az maradjon az irodalmárok, a kritikusok, az alkalmi műelemzők dolga. A körön kívül, a biztonságos, védett távolságban állóké. A semlegeseké. A bölcsészkar- tekintetűeké. Akik ezt a kötetet majd úgy olvassák, ahogyan én nem tudom. Ahogyan sokan nem tudjuk. Mert nekünk, — sajnos, — van közünk ezekhez a versekhez. Mert egy régi, kihalt szóval élve: megérintenek.
Kiss Judit Ágnes: Koncentrikus korok, Kiadó: Európa Könyvkiadó, Megjelenés: 2012, Oldalszám: 128
Ayhan Gökhan
