Ha Daniel Day-Lewis, akkor dráma és Oscar-díj. A közismerten „nehéz szerepek embere”, a visszafogottságáról és mérhetetlen alaposságáról híres brit színész mindeddig az egyedüli, aki háromszor is elnyerte a rangos díjat a legjobb férfi főszereplők között.
Történelmet írt a 85. Oscar-gálán Daniel Day-Lewis és bekerült az összes filmtörténeti lexikonba: ő az első színész, aki harmadszorra is átvehette a legjobb főszereplőnek járó elismerést – ezúttal Steven Spielberg rendezésében, a Lincolnban. Day-Lewis igen gondosan válogat a szerepek között, az elmúlt húsz évben csak tíz filmben játszott. A többnyire komoly, visszavonultan élő színész úgy örült, hogy még viccelni is hajlandó volt az Oscar-gálán:
– Eredetileg úgy volt, hogy én játszom el Margaret Thatchert a Vasladyben, és Meryl Streep lesz Lincoln – mondta. – Meg is nézném szívesen, ahogy Meryl Lincolnt játszik. És Steven Spielbergnek igazából nem kellett győzködnie, hogy vállaljam a forgatást: nekem kellett meggyőznöm őt, hogy ha rám osztja a szerepet, akkor ne legyen musical az elnök életéből.
A brit-ír állampolgárságú színész 1957. április 29-én született Londonban a koszorús költő, Cecil Day-Lewis és Jill Balcon színésznő gyermekeként. Anyai nagyapja az egyik nagy brit stúdió vezetője volt, nővére pedig dokumentumfilmesként vált híressé. A nyughatatlan természetű Daniel több iskolát is kipróbált, de a tanárokkal támadt összetűzései miatt egyikben sem maradhatott sokáig. Tizennégy évesen epizódszerepet kapott John Schlesinger Átkozott vasárnap című filmjében, s beleszeretett a színészetbe. A Bristol Old Vic színiiskoláját végezte el, ezután a híres Royal Shakespeare Company színpadán Antony Hopkins és Sir Laurence Olivier oldalán lépett fel.
Oscar 1.
A mozivászonra 1982-ben a Gandhi című filmeposzban, mellékszereplőként tért vissza, majd tévés szerepeket vállalt, és a színházhoz sem lett hűtlen. A figyelmet az Én szép kis mosodám, majd a Szoba kilátással című filmekkel hívta fel magára: az ugyanazon a napon bemutatott két alkotásban két teljesen különböző karaktert játszott, mindkettőt zseniálisan. 1987-ben Philip Kaufman rendezőtől megkapta a Milan Kundera regénye alapján készült A lét elviselhetetlen könnyűsége című film főszerepét, de még ezt az alakítását is elhomályosította a Jim Sheridan rendezte A bal lábam című filmben nyújtott játéka.
Day-Lewis ezért a szerepért vehette át első alkalommal, 1989-ben a legjobb filmszínésznek járó Oscar-díjat. Daniel Christy Brownt játszotta el, akit még saját szülei is gyógyíthatatlannak, mozgássérültnek és gyengeelméjűnek tartanak. Egy szép napon azonban a családnak rá kell döbbennie, hogy Christy nemcsak ért, érez, de gondolkodik és iszonyú elszántsággal küzd szerettei elismeréséért. Segítségükkel emberfeletti harcot vív azért, hogy teljes értékű embernek tarthassák.
A faiparos színművész
A siker után még eljátszotta Hamletet a színházban, majd kimerültsége miatt visszavonult, színpadon azóta sem szerepelt. A felvevőgép elé 1992-ben állt ismét a Cooper indiánregényének feldolgozásában, Az utolsó mohikánban. Hames Fenimore Cooper klasszikus indinánregényének harmadik hollywoodi feldolgozása mind közül a legromantikusabb, legizgalmasabb, legszebb (a világítás és a fényképezés egészen csodálatos) és a legerőszakosabb – a skalpok számát és erőszakos látványát tekintve. Daniel lobogó sörényével és ziháló testével a férfias, mégis érzékeny hőst testesíti meg.
A következő évben főszerepet kapott Martin Scorsese Az ártatlanság kora című történelmi drámájában, melyben a 19. század vége felé New Yorkban Newland Archer fiatalember alakját öltötte magára. Ebben a kosztümös-romantikus alkotásban a felső tízezer kötelező szabályai és korlátozásai által elszenvedett kegyetlennek is nevezhető megtorlást mutatta be Daniel.
A romantikus filmet egy angol-ír életrajzi dráma követte: újra Sheridan keze alatt játszott az Apám nevében című filmben. Ezután a Salemi boszorkányok című Arthur Miller-darab filmváltozatában a tragikus sorsú John Proctor megformálásáért kapott dicséretet. 1997-ben harmadszor dolgozott Sheridannel A bunyós című filmben, amelyben egy IRA-harcos bokszolót alakított, aki tizennégy év börtön után próbálja újrakezdeni életét.
Day-Lewis ezután váratlanul ismét hátat fordított a filmvilágnak, öt évig teljes visszavonultságban fafaragással és cipőkészítéssel foglalkozott Itáliában. Önkéntes száműzetéséből csak Martin Scorsese nógatására tért vissza, hogy eljátssza a rendező New York bandái című filmjének egyik főszerepét, Hentes Billt. A mű vegyes fogadtatásra talált, de Day-Lewis játékát mindenki dicsérte, és Oscarra is jelölték, nem véletlenül: a maximalista színész a forgatás ideje alatt még otthon is Hentes Bill akcentusával beszélt, és a hitelesség kedvéért „leckéket” is vett egy igazi hentestől. Filmszerepet csak két év múlva vállalt megint, a felesége által rendezett Jack és Rose balladájában.
Oscar 2.
Az Oscar-díjat másodszor 2007-ben, a Vérző olaj című filmben nyújtott alakításáért kapta meg, s a Golden Globe-díjat is átvehette. A Vérző olaj az 1900-as évek elejére visz el, amikor minden az olajról szól az amerikai határvidéken. Daniel Plainview szerepét játszó Daniel Day-Lewis hírét veszi, hogy van egy kisváros nyugaton, amely szinte fürdik az olajban, felkerekedik és a fiával együtt útnak indul Kaliforniába. Számítását siker koronázza, megcsinálja a szerencséjét, gazdag emberré válik. Ám az olajbányászat velejárója a korrupció, a csalás, a pénz, a gazdagság ígérete elvakítja az embereket, veszélybe kerülnek a hagyományos értékek. A film sikere teljes mértékben Daniel Day-Lewis érdeme, akit ez esetben sem lehet eleget méltatni. Olyannyira magáévá tette a karakterét, hogy ő Daniel Plainview teljes életnagyságban.
Még ugyanabban az évben, 2007-ben Rob Marshall Kilenc című zenés filmjében játszotta a válságba jutott filmrendezőt. Ebben egy világhírű filmrendező, Guido Contini élete válságba jut szakmai és magánéleti problémái súlya alatt.
Oscar 3.
Steven Spielberg tavaly osztotta rá az Egyesült Államok 16. elnöke, Abraham Lincoln szerepét nagyszabású életrajzi drámájában, Day-Lewis alakításáért elnyerte a legjobb drámai filmszínésznek járó Golden Globe-díjat és most az Oscar-díjat is. Ezzel ő lett a harmadik olyan színész, aki három Oscar-díjat kapott: Jack Nicholsont kétszer főszereplőként, egyszer mellékszereplőként jutalmazta az akadémia, míg Walter Brennant mindháromszor mellékszereplőként tüntették ki.
Daniel Day-Lewis alakításai magával ragadóak, a szerepekre való felkészüléséről legendák keringenek. A ráosztott karakterekkel olyannyira azonosul, hogy még a forgatáson kívül sem bújik ki bőrükből: A bal lábam készítésének idején például, amikor a gyógyíthatatlan beteg, mozgássérült Christy Brownt formálta meg, a forgatási szüneteket is a kerekesszékben töltötte. Elvárta kollégáitól, hogy minden helyzetben valódi mozgáskorlátozottként kezeljék és hosszabb időt töltött mozgássérültekkel, köztük olyanokkal, akik egyáltalán nem tudtak beszélni. Amikor Az utolsó mohikánon dolgozott, 18. századi módon maga sodorta cigarettáit, megtanulta, hogyan kell állatokat nyúzni és az erdőben élni.
Day-Lewis a tavalyi legjobb színésznőtől, Meryl Streep-től vette át a szobrocskát, majd a sajtótájékoztatón elárulta, hogy egy ideig egyáltalán nem tervezi, hogy újra kamera elé áll – „Most nem jut eszembe senki, akit eljátszanék, néhány évre le kell dőlnöm… Nagyon nehéz lenne bárki bőrébe belebújni ezek után.”
