Herman Koch világsikerű regénye, A vacsora egyetlen este történetébe sűrít bele egy családi drámát.
Négy jómódú ember közös vacsorára találkozik egy csúcsétteremben. A felszínes, hétköznapi csevegés pedig, amellyel elindítják az estét, véresen komoly téma megvitatásába fordul fokozatosan.
A vacsora története látszólag igen egyszerű: a négy szülőnek döntenie kell gyermekeik sorsáról. A fiúk egy közfelháborodást keltő gyilkossági ügybe keveredtek, s a szülőknek azt kell megvitatni, hogy mivel segítik jobban a fejlődésüket: azzal, ha segítenek kimaradni az ügyből, vagy azzal, ha arra sarkalják őket, hogy vállalják tettük következményeit.
Ahogy halad előre az este, A vacsora világa egyre jobban beszippantja az olvasót. Az elsőre egyszerűnek tűnő alapszituáció lépésről-lépésre bontakozik ki, Koch krimiszerűen adagolja az információkat mind a bűntényről, mind a fiúk felelősségéről, mind a narrátor személyiségéről. Ezáltal az olvasó nézőpontja és véleménye akár fejezetenként is változhat attól függően, hogy éppen milyen darabkái kerülnek elő a nagy kirakósnak.
„A vacsora italokkal és sötét szatírával indul, és alattomosan keríti hatalmába az olvasót. Vérfagyasztó, undok és agyafúrt – képtelenség letenni.” – Gillian Flynn, a Holtodiglan szerzője
A vacsora alapos gonddal felépített regény, amely egyszerre mutatja be a jólétben unalmas-hétköznapivá váló gazdagságot, a mindennapi, a normák miatt visszanyelt, mégis újra meg újra feltörő rasszizmust, a partnerkapcsolatok élethazugságait, a nehéz helyzetekben megjelenő különböző emberi stratégiákat. És mindezek mellett Koch kifejti központi kérdését: meddig megy el az ember a gyerekek, a karrier, a boldog családi élet megmentése érdekében?
Herman Koch: A vacsora
„– A saját középiskolám történelemóráiról a leginkább az ókori egyiptomiakra, a görögökre és a rómaiakra emlékszem – mondtam. – Nagy Sándorra, Kleopátrára, Julius Caesarra, Hannibálra, a trójai falóra, ahogy átkeltek az Alpokon az elefántokkal, a tengeri csatákra, a gladiátorok küzdelmére, a kocsiversenyekre, a látványos gyilkosságokra és öngyilkosságokra, a Vezúv kitörésére, de ugyanakkor a szépségre is, a templomok, az arénák és az amfiteátrumok, a freskók, a fürdők, a mozaikok szépségére, az örökké érvényes szépségre. Ezek azok a színek, amelyek miatt még ma is szívesebben megyünk a Földközi-tengerhez, mint Manchesterbe vagy Brémába. De aztán megjelent a kereszténység, és szép fokozatosan minden hanyatlani kezdett. A végén kifejezetten örültem, hogy az úgynevezett barbárok a földdel egyenlővé tették az egész kócerájt. Erre még ma is pontosan emlékszem. És amire még ugyancsak nagyon emlékszem, hogy aztán sokáig semmi sem jött. A középkor, ha alaposabban megnézzük, egy taszító, elmaradott korszak, amelyben néhány véres ostromot leszámítva nem sok minden történt. És aztán ott van a holland történelem! Amikor a nyolcvanéves háborúról tanultunk, még mindig emlékszem, abban reménykedtem, hogy a végén mégiscsak a spanyolok győznek. Egy pillanatra fel is villant a remény, amikor lelőtték Hallgatag Vilmost, de végül az a maroknyi vallási fanatikus csak kikínlódta a győzelmet. A Németalföldre pedig végérvényesen sötétség borult. Arra is emlékszem, ahogy a történelemtanárunk évről évre egyfajta mézesmadzagnak használta a második világháborút. „A hatodik osztályban a második világháború lesz majd a téma”, mondta, de amikor végre eljutottunk a hatodik osztályba, még mindig I. Vilmosnál és Belgium elszakadásánál tartottunk. A második világháborúig sohasem jutottunk el. Az volt a maximum, hogy mesélt egy kicsit a lövészárkokról, hadd legyen nekünk is egy kis örömünk. De az első világháború a tömeges emberpusztítást leszámítva alapjában véve unalmas volt. Hogy úgy mondjam, nem volt benne kakaó. Szinte semmi mozgás sem volt benne. Később hallottam, hogy ez mindig így történt. A második világháborúig sohasem jutottak el. Pedig az az elmúlt ötszáz év legérdekesebb korszaka. Hollandiában is, ahol amióta a rómaiak belátták, hogy ez a terület számukra érdektelen, 1940 májusáig lényegében nem történt semmi érdemleges. Végül is kiről beszélnek külföldön, amikor Hollandia kerül szóba? Rembrandtról. Vincent Van Goghról. Festőkről. Az egyetlen holland történelmi alak, akit az ország határain kívül is ismernek, Anne Frank.’
Herman Koch 1953-ban született Arnhemben, Hollandiában. Hazájában a nyolcvanas évek közepe óta népszerű író, hatodik regénye, A vacsora a nemzetközi sikert is meghozta a számára. Eddig 25 országban adták ki ezt a regényt, Európában több mint 1 millió példány kelt el belőle, és az első holland könyv volt, amely felkerült a New York Times bestsellerlistájára.
A könyvből az Oscar-díjas Cate Blanchett rendezésében terveznek filmet forgatni. A kötet 2013 novemberében jelent meg az Európa Könyvkiadónál, Bérczes Tibor fordításában.
