„Kegyetlen könyv, mert két ember, sőt három ember írta: 1. a sokat-tudó, 2. a vátes, 3. a magyar. Ignotus gondolkozó-neműsége soha erősebben fején nem sújtott gondolkozó embereket, mint ebben a könyvében.” Így jellemzezte Ignotus Egy év történelem című kötetét Ady Endre a Nyugatban.
„Az itt következő jegyzetek szerzője, mint elmélkedő cikkíró, végigkrónikázta a háborút a Világban, a Nyugatban s a Magyar Hírlapban, s e cikkeiből válogatta össze e könyve ben egyelőre az első hadi esztendő termék séből a sorokat, melyeket vagy jelíemzőeknek érez azon napokra, vagy további napokra is igazaknak. A tulajdonképpeni háborús krónikáknak elébe bocsát néhányat az előző hetekről, amiken, most visszanézően, már meglátni a nagy világzivatar eíővillanását s melyekben mintha egy és más nem rosszul lett volna előre meglátva. Hogy megértekbe e sorok az újságból a könyvbe való átment tetést s érdemes-e folytatásuknak következnie, azt sokkal nagyobb problémákkal együtt nyilván csak a háború vége fogja eldönteni.
Budapesten, 1916 június havában.”
1916 júniusában a Nyugat főszerkesztő-kritikusa, Ignotus úgy döntött, hogy a háborús helyzetről írt feljegyzéseit, tárcáit kötetbe rendezi, ahogy ő fogalmaz: Az itt következő jegyzetek szerzője válogatta össze e könyvében egyelőre az első hadi esztendő terméséből a sorokat, melyeket vagy jellemzőeknek érez azon napokra, vagy további napokra is igazaknak.
Akkor mi is ez pontosan?, tehetnénk fel a kérdést. Háborús krónika, titkok könyve, ismeretlen tények és összefüggések tárháza, netán helytörténet vagy bédekker? Talán mindegyik egy kicsit. Ignotus európai körképet fest a világégés első évéről, benne egyszerre szól a balkáni nemzetiségi ellentétekről, a szarajevói gyilkosságról, az amerikai kontinens ízléstelen divatjáról, a Monarchia hanyatlásáról és a „parisienne” kultúra dekadenciájáról, városkultúráról, hadvezérekről és nagypolitikai szándékokról.
„Sőt azt hiszem, hogy, ha jószemű ember, mind több gyönyörűsége telhetik a mai világban, mely — nem tudom, vették-e észre — mindinkább elkatonásodik. Persze nem úgy, hogy a tisztek nagy urak volnának s az asszonyok csak hadnagyoknak tartogatnák kegyeiket — ebben inkább feltűnő a visszaesés. Ellenben, egyaránt a nagy fegyverkezesekkel, világszerte felütköznek a katonai konfliktusok s több helyt kiújulnak a polgárság s a katonaság közt való összeütközések.”
Nem felelősöket keres, hanem világosan érvel, meglátásai és következtetései ismeretlen összefüggésekre hívják fel a figyelmet, amikor nem ismert adalékokkal szolgál a román királyról, az albán törekvésekről, a Titanicról, a Lusitániáról, a Tátráról és a Lomnici-csúcsról, Clemenceau-ról, aki Ignotus szerint a világ legrosszabb embere.
A kötet egy kiváló elme látlelete 1914-ről és 1915-ről.
„Kegyetlen könyv, mert két ember, sőt három ember írta: 1. a sokat-tudó, 2. a vátes, 3. a magyar. Ignotus gondolkozó-neműsége soha erősebben fején nem sújtott gondolkozó embereket, mint ebben a könyvében.
Mégis úgy kell lenni: ma a Háború valóban (nem hittük) mindennél fontosabb, hiszen Ignotus háborús írásai elfeledtetik a poéta Ignotust. Ignotust, a literátus vezért, a minden szépért és jóért (bocsánat: ezek nem Ignotushoz méltó szavak, banálisak lévén) hevülő Ignotust, a szinte mindentudó és minden-értő Ignotust.
Utálok majdnem minden háborús írást, de gőg, de öröm, de a lelkem gyászának akaratlan, váratlan megtisztelése volt ez a könyv, mikor megkaptam. Pedig ezt a könyvet még az Ignotus talentumával se írtam volna meg, pedig fáj nekem az Ignotus nagy tisztánlátása, e könyvből borzasztóan kisugárzó.” (Ady Endre: Ignotus háborús könyve, Nyugat, 1917)
Ignotus: Egy év történelem, Szépmíves Könyvek, 2019
