„
A boldogság titka a jó egészség és a rossz memória” Ingrid Bergman nem csak a levegőbe beszélt, élete az egyik legmozgalmasabb a XX. századi sztárok között.
Ingrid Bergman háromszoros Oscar-díjas svéd filmszínésznő 97 éve született és 30 éve, 1982. augusztus 29-én halt meg Ingrid Bergman. Stockholmban született 1915. augusztus 29-én. Édesapja, Justus Bergman festőművész volt, aki egy jól jövedelmező, akkoriban még újnak számító szakmát választott, fotóstúdiót nyitott. Ingrid három éves volt, mikor édesanyja meghalt, ekkortól apja egyedül nevelte. Ő mutatta be neki a színházat, tánc és ének órákra járatta, egyszóval a színész mesterségre ő készítette fel. 13 éves volt, mikor édesapja is meghalt, árván maradva a rokonok nevelték fel, csakhogy az idős, egyedülálló, szívbeteg Ellen nénikéjéhez került, aki félév múlva szintén meghalt. Ezek után Otto nagybátyjához és Hulda nagynénjéhez került, akik befogadták őt öt unokatestvére mellé.
Ingrid szégyenlős lány volt, ami színészi ambícióinak igencsak ellentmondott, nevelőszüleitől pedig nem kapott sok bátorítást ez irányban. Az apjától örökölt játékszeretet azonban erősebb volt, egyezséget kötött Otto bácsikájával, miszerint ha elsőre felveszik a színiiskolába, minden támogatást megkap tanulmányaihoz, de ha nem, akkor örökre le kell tennie a színészi pályáról. Első apróbb lehetőségét is a már elhunyt apának köszönhette: az apja egy régi ismerőse felajánlott a fiatal nő számára egy statiszta szerepet. A munka csak negyed óráig tartott, de Ingrid ott maradt egész nap, megfogta őt a mozikészítés mechanizmusa. Kitartása meghozta gyümölcsét, hiszen 18 éves volt, mikor felvételt nyert a Royal Dramatic Theatre School-ba, ahol 1933 őszén megkezdte tanulmányait.
Nem sokkal később megismerkedett Petter Lindströmmel, egy fiatal fogorvossal. Következő nyáron próbafelvételt csináltak vele a Svenskfilmindustri-nál. Gustav Molanderre mély benyomást tett Ingrid, akiben felismerte a tehetséget. Három évre szóló szerződést kötött a Berlin UFA Filmsszel, ám csak egy mű készült el, a Die Vier Gesellen (The Four Companions). A színésznő úgy döntött, nem tesz eleget a szerződésnek, mert az UFA Films náci beállítottságú volt, és ő nem akart Németországban propaganda filmet forgatni. Ráadásul ebben az időben várta első gyermeke, Friedel Pia születését is. még állapotos is volt ebben az időben.
Megfeszített munka nyomán hamar nemzetközi hírnévre tesz szert, elhagyja szülőhazáját, Svédországot, és Hollywood királynőjévé válik. Ki gondolta volna, hogy az angyalarcú színésznő hamarosan megbotránkoztatja az embereket? 1939. május 6-án Ingrid Bergman megérkezett New Yorkba, első amerikai próbafelvételeire, férje és gyermeke Petter Svédországban maradt. David Selznick filmproducer hollywoodi sztárt akart faragni Bermanból, meg kívánta változtatni a színésznő kemény hangzású nevét – Ingrid Berjman, Ingrid Berriman és Ingrid Lindström nevek jöttek szóba -, ő azonban megtartotta a saját nevét. Ő Ingrid Bergman volt és kész. Ingrid „engedetlen” hozzáállása adta az ötletet Selznicknek, hogy hagyják Ingridet olyannak amilyen, ezzel megteremtve az első természetes sztár. Így készült el az első hollywoodi próbafelvétele az Intermezzo.
Ingrid Bergman 1939-ben már a legnépszerűbb svéd sztárok egyike volt, amikor eljátszotta az Intermezzo zongoristalányát, aki beleszeret az ünnepelt, házasságban élő hegedűművészbe. A film, de főként a főszereplő felkeltette Hollywood figyelmét, s még abban az évben leforgatták az angol nyelvű változatot. Ezzel megszületett az 1940-es évek legnépszerűbb színésznője, akinek friss, természetes északi szépsége elütött az amerikai filmcsillagoktól. Máig egyik legnépszerűbb filmje az 1942-es Casablanca, amely filmtörténeti klasszikusnak számít. A világsztár, sármos Humphrey Bogarttal varázslatos párost alkottak, noha a pletykák szerint a valóságban ki nem állhatták egymást. Ezután – Hemingway áldásával – megkapta álmai szerepét: Mariát az Akiért a harang szól filmváltozatában; szerepéért 1943-ban Oscar-díjra jelölték, s Hollywood összes filmstúdiója a kegyeiért versengett.
Az Oscart először 1944-ben a Gázláng főszerepéért vehette át, a pszicho-thrillerben feleséget játszott, akit rablógyilkos férje az őrületbe kergetve akar elpusztítani. 1946-ban készült a Forgószél, amelynek forgatásakor komoly nehézségeket okozott az a törvény, amely megtiltotta a három másodpercnél (illetve filmszalagon az ölelési manővert is beleszámítva 2 méter 15 centinél) tovább tartó csókot. A találékony rendező végül úgy döntött, hogy Bergman és Cary Grant tizenötször három másodpercig csókolózzon, a pillanatnyi szünetekben pedig pár szót is váltott…
Ez idő tájt Ingrid Bergman fülig beleszeretett Robert Capa fotóriporterbe, noha a viszony csak két évet élt meg, már a házasság gondolata is felmerült – elsősorban a színésznőben. Egyéniségük különbözősége azonban a hosszútávú kapcsolatot nem tette reálissá. Capa úgy érezte, hogy Bergman túlságosan átengedi magát a férje – Petter Lindström és a filmvállalatok kizsákmányolásának. „Csak a munka, a munka és a munka – mondta Capa Bergmannak – Nem veszed el, amit az élet nyújt, mert nincs időd élni. Olyan vagy, mint egy három keréken guruló szekér; nem veszed észre, hogy elvesztetted a negyedik kerekedet, pedig már bármelyik pillanatban felborulhatsz.” Bergman személyiségének alakulásában fontos szerepe volt a Capával való kapcsolatának. A Robert Capa életútját kutató Richard Whelan szerint, a fotográfus kisfiús kamaszsággal fűnek-fának dicsekedett Ingrid Bergmanhoz fűződő viszonyával, szerelmével, mindenkinek hozzáfűzve, hogy ne mondja el senkinek. A svéd filmszínésznő bánatában Hitchckocknak öntötte ki a lelkét, aki azonnal beleírta a Hátsó ablak című filmjébe a Capa-Bergman páros szerelmi siralmát. A műben James Stewart alakította a fotóriportert.
Miután Diadalív és Szent Johanna című filmje is hűvös fogadtatásra talált, Itáliába költözött és Roberto Rossellinivel, a Róma nyílt város rendezőjével kezdett dolgozni. A közös munka eredménye a Stromboli című film, továbbá egy gyermek lett – jóllehet Bergman akkor papíron még Petter Lindström svéd orvos felesége volt. Bergman követte a szívét, és beleszeretett a szintén házas Roberto Rossellini rendezőbe, akiért elhagyja férjét és gyermekét, és ezzel a korabeli társadalom szemében a legnagyobb hibát követte el. Bár a válást gyorsan nyélbe ütötték és házasságot kötöttek, hatalmas botrány kerekedett, Amerika sokáig nem bocsátott meg korábbi kedvencének. A színésznő, akit addig imádtak, a bűnös és elkárhozott nő szinonimájává válik.
Rossellinivel együtt több olyan filmet is forgattak, amelyek meghatározzák a hetedik művészet egy korszakát, noha abban az időben inkább a bukottak kategóriába sorolták. A kitaszított pár szerelme nem lehetett tartós, noha három közös gyermekük született, kapcsolatuk megromlott a sok viszály miatt, végül el is váltak. Bergman harmadik férje, Lars Schmidt svéd származású színházi producer volt, akivel 1958-ban házasodtak össze.
Kevés hozzá hasonló formátumú sztár szenvedett ilyen sokat a hirtelen és tartós kegyvesztettségtől, de még kevesebben térhettek vissza olyan figyelemre méltó körülmények között, mint ő. 1957-ben az Anastasia című történelmi meséért megkapta második Oscar-díját, bűnei hivatalosan is megbocsáttattak. A filmezésen kívül fellépett színházban, sőt próbálkozott a televízióval is. Filmszerepeit a hatvanas években már erősen megválogatta, kimagasló alakítást nyújtott a Szereti ön Brahmsot?, Az öreg hölgy látogatása című filmekben és vénkisasszony fogorvos-asszisztensnőként a Kaktusz virága című vígjátékban.
Harmadik Oscar-díját 1974-ben kapta az Agatha Christie által írt Gyilkosság az Orient Expresszen című krimi adaptációjában lévő epizódalakításáért. Ingrid Bergman továbbra is több filmben tündökölt. Elképesztő életvidámságán csak a szörnyű rák képes felülemelkedni, amely ellen éveken keresztül hősiesen küzdött, s amely idő előtt, 1982-ben elragadta az élők sorából. 1978-ban visszatért Svédországba és elvállalta az Őszi szonáta című film egyik szerepét, ekkor első és egyetlen alkalommal forgatott Ingmar Bergman rendezővel. 1982-ben még be tudott fejezni egy tévéfilmet Golda Meir izraeli miniszterelnök-asszony életéről, utolsó szakmai elismerését, az Emmy-díjat is ezért kapta.
Az eleganciájában, romantikus, könnyes pillantásában feledhetetlen színésznő 67. születésnapján, 1982. augusztus 29-én hunyt el Londonban. Három házasságából négy gyermeke született, Friedel Pia, Roberto, ikerleányai (Isotta és Isabella) közül Isabella Rossellini szintén filmszínésznő, amellett hosszú évekig sikeres modell volt.
