„A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen.” Mindszenty József mellett mások mellett Fejtő Ferenc, Örkény István, Márai Sándor is emlékeztet arra, hogy mi történt, hol és miért 1956. október 23-án.
Irodalmi művek, amelyek tudományos háttértörténettel szolgálnak, amelyek az utca embere és a politikai vezetés részvételét egyaránt bemutatja a forradalomban. Könyvek, amelyek az 1956-os forradalom alul- és felülnézetét ötvözik.
A forradalom alapvető történelmi dokumentumait még ma is kutatják a történészek, a forradalom részvevőinek személyes sorsáról még ma is megdöbbentő történetek kerülnek elő, a filmesek, az irodalmárok és a képzőművészek még ma is keresik a lehetséges megjelenési formákat, hogy bemutassák, érzékeltessék, milyen volt az élet Magyarországon 1956. október 23-án.
Mindszenty József: 1956
Szépmíves Könyvek, 2016
„De hát tökéletes hazugság még nem volt a világon.” A forradalom és Mindszenty József neve szinte egybeforrt. De hogy mi is történt pontosan, hogyan látta a legfontosabb szemtanú az eseményeket, és egyáltalán: hogyan ítélte meg saját szerepét a szabadságharcban, az kiderül a jelen kötetből, mely a Mindszenty-hagyaték frissen feltárt anyagainak tematikus feldolgozását nyújtja.
„Én pártokon kívül és – állásom szerint – felül vagyok és maradok. Ebből a tisztemből figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörűséges egység októberi napjai után ne adjanak helyt pártviszályoknak és széthúzásoknak. Mert az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre. Maga a politizálás ma másodrendű ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk.”
(részlet)
„Az orosz támadás idején még nem tudtunk a washingtoni táviratról Belgrádba. Arról sem, hogy Tito nyilatkozatai összevisszaságával szemben – bizalmasa szerint hozzájárult a magyar szabadságharc fegyveres leveréséhez. Kína követelte e habozó Moszkvában a szabadságharc elnyomását. Hruscsov később hozzáteszi: Bukarestben a csatlósok együttese is kívánta, de leghevesebben Románia és Csehszlovákia. Ezekről még szó lesz, 5000 tank, nehéztüzérség, bombázók és 200 000 katona bevetése lett a szabadságharc büntetése.
Mindez ismeretlen még, de már rabok voltunk. Nyolc évi rabság után volt szabad 4 napom, 4 és fél szabad éjszakám. Jön a félrabság, és Villonnal mondhatom: Hazám földjén én is száműzött vagyok. Nov. 4-i egyik programpontom: a sebesült hősök és a beteg görög-katolikus megyéspüspök, dr. Dudás Miklós meglátogatása a fővárosi kórházban. Ravasz László, aki most visszatért egyházi munkakörébe, jelentette magát látogatásra. Fontos megbeszélésre gondolok. Nov. 5-re kitűztem és megüzentem visszatérésemet a már érthetően türelmetlen székvárosomba, Esztergomba. Folytak az ünnepi előkészületek. ÁVH merénylettervről is értesített dr. Mátrai Gyula, prelátus, kanonok, irodaigazgatóm. 7-én lesz Budapesten a hősök temetése, amelynek szertartására felkértek. A merényletterv nem tartott vissza. Ám a beteg- és székváros-látogatás, a vérmezői temetés elmaradtak. A magyar nép elleni merénylet akadályozott és tört le szinte mindent. Az idő már a nov. 3. és 4. közti éjfélen túl van, amikor fáradtan, tompultsággal ledőlök. Hajnali órában telefonon értesíti házamat a parlamentből Tildy miniszter titkára. Hívnak oda. Nov. 3-án nappal és éjfélig a szovjet haderő körülvette a fővárost. Nov. 4-én hajnali 4.25-kor tüzet nyitott. Száz és száz ágyú bömböl körös-körül és lövi a fővárost. Kísérteties fénylepedők és villanások az égbolton. Kísérnek rövid időre a pincébe. De hamarosan megyek a parlamentbe, autóval és sofőrrel. Itt értesülök, Maléter honvédelmi minisztert, Kovács István vezérkari főnök-tábornokot és Szűcs Miklós ezredest, akik a kormány megbízásából folytatólagosan Tökölön az orosz vezérkar meghívására annak főhadiszállásán tárgyaltak az orosz katonai megbízottakkal a kivonulás technikai lebonyolításáról, éjfél körül a tanácskozás ürügyével, csalárdul letartóztatták őket. Nem kisebb személyiség jött ezért repülőgépen, mint G. Serow generális.”
Fejtő Ferenc: A magyar tragédia – 1956
(Kossuth Kiadó, 2012)
A könyv 1956 decemberében jelent meg Párizsban: ez volt a világon az első kiadvány, amely az események sűrűjében elemezte a történteket, a forradalomhoz vezető és a forradalmat, kiváltó okokat. A Tragédie hongroise nemcsak kordokumentum, hanem a szellemi erőviszonyok megváltozásának első jele. Előszavát a 20. század legbefolyásosabb francia filozófusa, Jean-Paul Sartre írta. ,,Számomra a magyar forradalom valójában nem 1956. október 23-án, a magyar egyetemisták Lengyelország iránti rokonszenvtüntetésével kezdődött” — írja könyvében Fejtó Ferenc, aki a magyar forradalomról szóló munkájának nagyobb részét a forradalom előtti hónapokban írta.
Az 1956-os magyar forradalom francia szemmel
(részlet)
„Számomra a magyar forradalom valójában nem 1956. október 23-án, a magyar egyetemisták Lengyelország iránti rokonszenvtüntetésével kezdődött, hanem 1953. március ötödikének éjszakáján. Éjfél felé felébresztett az Agence-France Presse főszerkesztője. Emlékszem a nevére, mert jóban voltunk, Monsieur Fils-nek hívták.
– Sajnálom, hogy zavarom – mondta –, de Moszkvából jelentették, hogy meghalt Sztálin elvtárs. Írjon azonnal kommentárt, nagy szükség van rá.
– Hány flekket? – kérdeztem.
– Most másfél flekk is elég – válaszolta –, mikor hívhatom vissza?
Gondolkoztam.
Másfél flekken meséljem el az életét, nahát! Ifjúságát, teológiai tanulmányait, találkozását a marxizmussal, szerepét Lenin oldalán a kommunista pártban… az 1929-es teljes hatalomátvételig, a kolhozosítás rettenetét, az alkotmány kihirdetését, szerepét a honvédő háborúban, azután Jaltát és Potsdamot, a hidegháborút egészen szentté avatásáig, amely megtörtént 1952-ben a XIX. pártkongresszuson. Mindezt másfél flekken.
– Figyeljen – mondtam –, ha öt flekkre lenne szüksége, visszahívhatna egy félóra múlva, de másfél flekkhez legalább két órára van szükségem.
– Nem – felelte –, hamarabb kell. Maradjunk másfél flekknél és egy fél óra múlva visszahívom. A további részletekre bőven lesz ideje, mert azt hiszem, valóban fontos eseményről van szó. Tehát egy fél óra múlva… – és ezzel letette a kagylót.”
Eörsi László: Corvinisták
Fapadoskönyv, 2012
„A november 4-ei szovjet támadás egyik fő iránya a legnagyobb felkelőközpont, a corvinisták ellen irányult, akik az Üllői út, Nagykörút kereszteződésénél rendezkedtek be. E felkelő csoportok felvették ellenük a harcot, de bázisaikat rövidesen aknázni kezdték. Így az ellenállás ott reménytelennek tűnt, és ezért már 4-én este vagy 5-én fegyveresen elhagyták a körzetüket. Egy kb. 350 fős egység a Víg utcai rendőrkapitányságon és a mellette lévő épületekben gyűlt össze, egy másik, ennél jóval kisebb részleg pedig a szintén VIII. kerületi Jázmin utcai iskolába vonult. Többen a Corvin mozi környékén maradtak, és kis létszámú osztagokban folytatták a harcot (nem kis veszteségeket okozva a betolakodóknak), mások letették a fegyvert és hazamentek.
(…)
Nincsenek kellő bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy kinek a kezdeményezésére alakult ki ez az új bázishely, de nyilvánvalóan szervezetten, vezetőik irányításával kerültek ide a felkelők. Állítólag Pongrátz Gergely főparancsnok (agronómus) már 4-én hajnalban bejelentette, hogy a VIII. kerületi kapitányságra megy, ha a Corvin nem védhető tovább.
A felkelők egy része a közeli Rákóczi téren folytatta a harcot. Mások a szomszédos csarnokot őrizték a tolvajok ellen (mérsékelt sikerrel). Az italozást úgy gátolták meg, hogy belelőttek hordókba.
A parancsnokok a kapitányság épületében tartották a megbeszéléseiket, csak sejthetjük, hogy miről. Állítólag „a szétvert csoportok parancsnokai egymást okolták az ellenforradalom gyors összeomlásáért, ebből kifolyólag súlyos nézeteltérések és fenyegetések keletkeztek…” Több adat utal arra, hogy a budapesti fegyveres harc folytatását kilátástalannak ítélték. Ennek kapcsán szó esett Iván Kovács László (raktáros) „árulásáról” és ártalmatlanná tételéről is.” (Fapadoskönyv, 2013)
Örkény István: Levelek egypercben
Levelek, emlékezések, interjúk a hagyatékból
Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1992
„1956. október 23-án este 11-kor indultunk a Rádió elfoglalására. Odáig csak tüntettünk, énekeltünk, néhány éljent és vesszent kiáltottunk: eszünkbe sem jutott, hogy elfoglaljunk valamit. Csak amikor az ávósok orvul rálőttek arra a küldöttségre, mely az ifjúság kiáltványát akarta felolvasni, indultunk el a Sándor utcán a Rádió felé…
Még akkor nem voltak fegyvereink. Még akkor igazi dühünk sem volt. Olyanok voltunk, mint a fiatal kígyó, melynek még nem nőtt méregfoga. Ilyenféle verseket kiabáltunk: „Menjünk tovább előre /Ne hallgassunk Gerőre”. Mentünk is előre. Az első halott – egy ezredes teste – ott feküdt a Puskin utca kövén.
Mint a vasat a vas, úgy vonzotta ez a nem élő test a sok tízezernyi élőt. Mentünk, mentünk, míg el nem dördültek az első sortüzek. Mondják, hogy a jó katonaló nem lép holttestekre.
Mi rosszabbak voltunk a lovaknál: futtunkban rátapostunk saját halottainkra. De ugyanakkor egy ismeretlen, aki majdnem föllökött a rohanásban, visszaszólt: „Pardon, bocsánat”. A Múzeum-kertben a menekülők kikerülték a virágágyakat, de az utcára érve felgyújtottak két autót. Ezeket jól összeszidtuk, mert még egyikünk se tudta, hogy már felkelők vagyunk.”
Eörsi László: Mítoszok helyett, 1956
Fapadoskönyv, 2012
Eörsi László Mítoszok helyett – 1956 – E kötetben olvasható tanulmányok korábbi változatai 1994 – 2002 között jelentek meg különböző folyóiratokban, periodikákban. Együttes megjelentetésüket, nemcsak a tematikájuk indokolja (valamennyi dolgozat szorosan összefügg az 1956-os magyar forradalommal), hanem az is, hogy e tárgykörök mindegyikét – kisebb-nagyobb mértékben – legendák, mítoszok lengik körül.
(Részlet)
Az ’56-os legendák már a forradalom első napjaiban kibimbóztak, akkor főleg az információk hiányából fakadóan. Ezek közül a legismertebb Nagy Imre védelmében született, miszerint a sztálinisták ráirányított géppisztollyal kényszerítették a statárium és a kijárási tilalom bevezetésére. Közvetlenül a forradalom fegyveres leverése után az elkeseredés szülte legendák nem ritkán növelték a tragikus kimenetelű események számát. Ezek közül a legelterjedtebb Maléter bakonyi ellenállásának fikciója volt, melyről még lesz szó a „Bástya” csoport című tanulmányban. A pártállamban – mint közismert – a politikai vezetők és udvaroncaik végletesen meghamisították a forradalom célkitűzéseit, történetét; kis túlzással azt mondhatjuk, hogy az egész forradalmat a Köztársaság téri lincseléssel azonosították.
Márai Sándor: A forradalom előérzete – Márai Sándor és 1956
Helikon Kiadó, 2016
A kötet válogatás Márai Sándor műveiből, naplóiból, cikkeiből és a Szabad Európa Rádióban elhangzott jegyzeteiből. Üzenetét talán így fogalmazhatnánk meg: Márai Sándor, a fantasztikusan érzékeny publicista 1945-ben megjósolta 1956-ot. A SZER-ben 1954 és 1957 között Ulysses, Candidus, illetve saját néven felolvasott jegyzetei mellett más cikkei, naplóbejegyzései, versei mind azt bizonyítják: az író hitt az igazságot szolgáltató sorsban – és azt, hogy mennyire együtt élt hazájával az emigrációban is. Márai mindent tudott – csak megalkudni nem. Jelen kötet a 10 évvel ezelőtti első kiadáshoz képest újabb, 1956-tal foglalkozó írásokkal gazdagodott, melyek most először látnak napvilágot.
(részlet)
„Kevés idő múltával a kommunisták el akarták hitetni a magyar néppel, hogy forradalmi vívmányokat hoztak a társadalomnak, a forradalom véráldozata nélkül. Elkobozták a földbirtokot, a házbirtokot, „államosították” az ipart, a kereskedelmet, a „munkásosztály nevében” birtokukba vették az államhatalmat, „forradalmi ideológia” cégére alatt megszállották az iskolákat, a sajtót, a szellemi életet. Kisajátították a magántulajdont, és minthogy a kommunizmus az egyéniséget is magántulajdonnak tekinti, egy napon nekikezdtek, hogy kisajátítsák az egyéniséget is.”
Szakolczai Attila: Az 1956-os forradalom és szabadságharc
Kossuth Kiadó, 2013
Előzmények
„A magyarországi sztálini rezsim romokban hevert 1956 őszére. Rajk Lászlónak és kivégzett társainak tovább már nem halogatható temetése nem megrendítette a kommunista diktatúrát, hanem kiállította halotti bizonyítványát. A Politikai Bizottság (PB) képtelen volt tőkét kovácsolni az általa rendezett ceremóniából. A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) élére júliusban kinevezett Gerő Ernő és a párt második embere, Kádár János nem vett részt a temetésen, inkább a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága (SZKP KB) Elnökségének tagjaival, Mikojannal és Szuszlovval tárgyaltak Moszkvában. Távollétükben kevéssé ismert és jelentős pártemberek (Apró Antal, a Rákosi- és a Kádár-kor szürke eminenciása, Münnich Ferenc, Rajk spanyolos harcostársa stb.) ítélkeztek és fogadkoztak – az előbbi megkésett, az utóbbi pedig hiteltelen volt. Az egyetlen őszintének elfogadott beszéd Rajk egyik vádlott-társáé, az 1954 őszén szabadult Szász Béláé volt, aki kimondta azt, amit mindenki gondolt: „amikor százezrek vonulnak el a koporsók előtt, nemcsak az áldozatoknak adják meg a végső tisztességet, de szenvedélyes vágyuk, megmásíthatatlan elhatározásuk, hogy egy korszakot temessenek el”. Nagy Imre szavak nélkül is sokat mondott, amikor Rajk özvegye és árvája mellé állt. A temetőből bölcsészek egy csoportja sztálinizmus- és ávoellenes, Jugoszláviát éltető jelszavakkal vonult a Sztálin-szobor, az Andrássy (akkor Sztálin) út 60. és a jugoszláv követség elé. A demonstráció békésen ért véget, az ávo nem lépett fel ellene.”
(…)
„A rezsim társadalmi elfogadottsága a nullához közelített. A nemzeti érzésében és/vagy vallási meggyőződésében megsértett; a világjobbító ígéretekből kiábrándult; a vezetőiben, valamint a hirdetett eszme és a valóság közötti különbség miatt csalódott; a nélkülözésekbe beleunt emberek egységesen úgy gondolták: elég volt.”
Drábik János : 1956 – A magyarok harmadik útja
Gold Book Kiadó, 2014
(részlet)
Visszatérve 1956 egyik legmesszebb tekintő, legtisztábban látó politikusára, az embernek és gondolkodónak egyaránt kiemelkedő Bibó Istvánra, ő 1957 elején, még letartóztatása előtt így foglalta össze a harmadik útra vonatkozó nézeteit:
„Ez a kapitalizmusra és kommunizmusra felszabdalt világ valójában rémképek ellen és álproblémákkal küzd. E rémképek középpontja ortodox kapitalistáknak és ortodox kommunistáknak az a közös előítélete, hogy a szocializmus – azaz a kizsákmányolásmentes társadalom – eredményesen nem valósítható meg másképpen, mint a szabadság nyugati technikáinak a hosszú időre való elvetésével. Ezzel szemben a harmadik utas – valójában egyetlen lehetséges utas – mindenki, aki azt vallja, hogy a kizsákmányolás felszámolására irányuló szocialista célkitűzés maga sem más, mint a többi emberi szabadság felé haladó egyetemes fejlődés egyik állomása, s a kizsákmányolás elleni harc nem jelenti, sőt nem is tűrheti a politikai és közéleti szabadság már kidolgozott formáinak elvetését. S a szabadságnak a hatalmak elválasztásán, többpártrendszeres szabad választáson, szabadságjogokon – főleg sajtó- és véleményszabadságon, valamint bírói függetlenségen és a jogállam rendszerén nyugvó egész építménye – mely a nyugati világot minden hibája ellenére is olyan emberségessé és elviselhetővé teszi – nem valami „polgári” felépítmény, hanem egyszerűen egy objektív technika, a szabadságnak mindmáig felülmúlhatatlan legfejlettebb technikája… Ha valahol és valamikor, akkor a magyar forradalomban ez a harmadik út akart konstruktívan megszületni…”
Albert Zsuzsa: Irodalmi legendák, legendás irodalom 1956
Kiadó: Pro Pannónia Kiadói Alapítvány
A könyvben olyan írók, költők történetei szerepelnek, amelyek a legközvetlenebbül kapcsolatban vannak az 1956-os forradalommal. Kárpáti Kamil, Buda Ferenc, Tóth Bálint, Borzsák István, Papp Tibor, Parancs János, Bihari Sándor, Lakatos István, Virág Mária és a szerző, Albert Zsuzsa történetei a szívünkig érnek, a börtönévek megalázásait nem lehet elfelejteni, ahogy azt a boldog pár napot sem, amíg a forradalom résztvevői azt hitték, hogy sikerül a szabadság kivívása. Mindez, a változásokba vetett hit az írók, költők életművében élt tovább. Akik a könyvben mesélnek, interjút adnak, életben maradtak, történeteikben hitelesen vetítik elénk a kort, érzékeltetik a forradalmi napok emelkedett hangulatát, majd a későbbi időket, a kemény és a puha diktatúrát, az ötvenes, a hatvanas évek légkörét, társadalmi viszonyait, irodalmi életét.
Tabajdi Gábor: Budapest a szabadság napjaiban- 1956
Kiadó: Jaffa Kiadó, 2016
A magyar fővárosban 1956 októberében kirobbant forradalom hatására Budapest a nemzetközi érdeklődés középpontjába került: a város hétköznapi terei, mindennapi helyszínei egyszerre világpolitikai jelentőségű tanácskozások témái lettek, és az utcákon készült képek bejárták a világsajtót. A megtapasztalt szabadság élménye, a forradalom történetei – és nem egy esetben az októberi napokhoz kapcsolódó mítoszok – a magyar közemlékezetben is kitörölhetetlenül összekapcsolódtak a városi terekkel.
Az események óta eltelt hatvan esztendő alatt Budapest arculata alapvetően változott meg, bár néhány helyszín továbbra is elevenen őrzi a forradalom emlékezetét. TABAJDI GÁBOR új történelmi útikalauza arra vállalkozik, hogy topografikus megközelítésben tárja az olvasó elé az 1956-os forradalom és szabadságharc nevezetes eseményeit és a ma is használatos városi terek azóta javarészt feledésbe merült történeteit. Olyan fővárosi helyszínekre is elkalauzol minket, amelyek sokkal kevésbé állnak reflektorfényben, mint a múltidézés jól ismert terei. Az elfoglalt közterek, a hatalmi központok, a mindennapok helyszínei vagy épp a harcterek leírásait olvasva átfogó képet kaphatunk a korabeli Budapest egészéről, miközben az is kiderül, hogy az október 23-át követő szűk két hétben miként alakult át a nagyváros élete. Az egyes leírások városi séták alapjául is szolgálhatnak, amelyekre vállalkozva a kötet kilenc térképe is segíti a tájékozódást.
Naszvadi Judith: A mi 56-unk
Kiadó: Figyelem Kiadó
Milyen lenyomatot hagyott bennünk 1956? Történelem alulnézetből, avagy családi emlékek, személyes történetek az ominózus őszről, ami után minden más lett.
Hogyan lesz egy 17 éves gyárimunkás fiúból néhány nap leforgása alatt forradalmár? Mi történt Erdélyben ’56-ban? Mikor eszmél rá a hatéves kislány, hogy a nagyapja Magyarország legfontosabb embere? Hogyan él tovább az, akinek a menyasszonya örökre elhagyta az országot? Hogyan válik a távoli kultúrából érkező idegen október 23. szellemiségét átérző emberré?
Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre válaszol többek között Horgas Eszter, Varga Miklós, Kiss Zoltán Zéro, Tordai Teri, Vámos Miklós, Bornai Tibor és sokan mások. A különös, szívszorító vagy kalandos emlékekből megismerhetjük az ezerarcú forradalom néhány emberi mozzanatát.
Naszvadi Judith családi érintettsége okán is kezdte el feltenni a kérdéseket előbb szűkebb, majd tágabb környezetében. A 60. évfordulóra így, ezekből az interjúkból állt össze a Mi Ötvenhatunk.
Budapest 1956: a forradalom
Erich Lessing fotográfiái
„Ha az ember Európában él, kell, hogy érdekeljék a körülötte lévő országok.” Erich Lessing a Magnum Photos fotoriporterének, mint nyugati újságírónak vízumhoz jutni a Varsói Szerződés országaiba 1954-56-ban nem volt mindenhol egyformán könnyű dolog. Míg Csehszlovákiába például meglehetősen nehéz volt bejutni, Magyarországra viszonylag egyszerűen lehetett beutazási engedélyt kapni.
Lessing már a forradalmat megelőző időszakban és utána is fotózott Magyarországon, többek között üzemeket, termelőszövetkezeteket keresett fel.Egy külföldi sajtófotós viszonylag szabad mozgást élvezett Magyarországon, ha előzetesen jelezte a külügyminisztériumban, hol akar fotózni vagy kivel akar találkozni. Azonban voltak korlátozások is.
Bartos Margit: Margó naplója – 1956-1959
A forradalom és utóélete egy kamaszlány szemével
Kiadó: Libri Kiadó, 2016
A tizenkét éves Bartos Margit naplót vezetett az 1956-os forradalom napjaiban. Környezetének lelkesedése és aggodalommal terhes várakozása elgondolkodtatta és naplóírásra ösztönözte, ám a forradalom elfojtása után csalódottan hagyta abba az írást. Két évvel később, az évfordulón már kamaszlányként kezdi újra naplóját: a diktatúra legkomorabb éveiben barátságról és szerelemről írt titkos füzetébe.1956-ban az országban fellobogott, majd kihunyt a szabadság lángja, amit a megtorlás látszólag elfojthatott, az emberek azonban saját életüket és vágyaikat nem adták fel. Ahogy Margó is, magukban óvták a szabadság ábrándját.
A személyes, felkavaró napló bepillantást enged abba, hogyan teltek a mindennapok a forradalom idejében.
Naplót most nem azért írok, hogy titkolt dolgaimat beleírjam, hanem egy olyan dologról, amit az egész világ, és főleg mi, magyarok tudunk. Október 23. – ezt a napot és az ezt követőket jól be kell vésni a szívekbe. Ekkor tört ki a Magyar forradalom. Leírom hát hogy történt, nem azért, mert elfelejteném, hanem azért, ha majd én meghalok, az unokáim is tudjanak róla.
Bob Dent: Budapest, 1956
Kiadó: Európa Kiadó
„Dent a közérthető, de magas intellektuális színvonalú történeti esszé és a retrospektív tényfeltáró újságírás sajátos ötvözetét választotta… A vérbeli újságíró kielégíthetetlen kíváncsiságával fordul az egyes apróbb-nagyobb események, „fontos” és „kevésbé fontos” szereplők felé.” (Rainer M. János)
Budapest 1956 – mi történt, hol és miért? A Budapesten élő angol szerző a legkülönfélébb – korabeli és mai – forrásokat felhasználva meséli el az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét. A Műszaki Egyetemtől kezdve Csepelig végigjárja velünk azokat a helyeket, ahol a forradalom eseményei zajlottak, s megkísérli, hogy a számos, gyakran egymásnak ellentmondó beszámolók alapján rekonstruálja nemcsak a tényleges történéseket, hanem a történelem viharába került emberek indítékait is.
1956 valamennyi szereplőjével találkozhatunk: utcai tüntetőkkel, fegyveresekkel, politikusokkal, gyári munkásokkal… és az Új Magyar Könyvkiadó munkatársaival is, akik szintén forradalmi bizottságot alakítottak, és úgy döntöttek, a kiadó ezentúl az Európa nevet fogja viselni.
Bob Dent könyve mindvégig érzékeltetve az események drámaiságát elemzi az 1956-tal kapcsolatos problémákat, ellentmondásokat és azokat a rejtélyeket, amelyekre a történészek máig sem találtak egyértelmű választ.
A szerző, miközben mély empátiával kíséri végig forradalmunk sorsát, újszerű szemlélettel mesél a XX. századi európai történelemnek erről a meghatározó eseményéről: könyve egyszerre útikönyv és történelmi munka, dráma és a lehető legnagyobb objektivitásra törekvő elemzés. Ugyanakkor az 1956-tal kapcsolatos dokumentumokat, feljegyzéseket, visszaemlékezéseket összevetve, a mítosz és a valóság közti, gyakran nagyon bizonytalan határokról, magáról a Történelemről is szól.
