120 éve született Jávor Pál, az 1930-40-es évek legnépszerűbb magyar filmszínésze. Munkássága, személyisége a magyar színház- és filmtörténet felejthetetlen egyéniségei közé emelte őt.
Jávor Pál 1902. január 31-én szerelemgyerekként jött a világra Aradon. Tizenhét éves cselédlány édesanyja leánykori neve után Spannenbergként anyakönyvezték. Az ötvenes éveiben járó nyugdíjas vasúti tisztviselő édesapja 1905-ben házasodott össze anyjával és vette fiát a nevére, ekkortól viselte a Jermann Pál Gusztáv nevet, amelyet színészként változtatott Jávorra.
Apja halála után anyja, aki három gyerekkel maradt özvegyen, gyümölcsüzletet nyitott, hogy fiait taníttatni tudja. Pali, akit anyja vasutasnak szánt, tanulmányait Aradon kezdte, de az iskola helyett szívesebben járt az Uránia és az Apolló filmszínházba, ahol a dán Nordisk Film némafilmjeit nézte. Az első világháború alatt kiszökött a frontra, ahol kilenc hónapig hordta a postát a bakáknak. Anyja kérésére a csendőrök vitték haza. Visszatérve Aradra a mozik mellett a teátrumokat is egyre gyakrabban látogatta. 1918-ban az Aradi Hírlapnál lett újságíró gyakornok, de 1919-ben kiutasíttatta magát Romániából, hogy ingyen vasúti jegyet kapjon az államtól.
Terve az volt, hogy Dániába megy filmszínésznek, de a magyar hatóságok jegye állítólagos érvénytelensége miatt Kőbányán leszállították a vonatról, így Budapesten ragadt pénz és ismerős nélkül. Hosszú ideig a Nyugati vagy éppen a Keleti pályaudvaron éjszakázott.
Az Országos Színművészeti Akadémiára nyert felvételt Pethes Imrénél. Már az első hónapban Egressy-ösztöndíjban részesült, fél évvel később mégis kicsapták. Tanulmányait az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában folytatta, esténként a Várszínházban statisztált. 1922-ben diplomázott, nyári vizsgaelőadása után Csortos Gyula ajánlására kapott szerződést az akkoriban szerveződő Renaissance Színháztól. December 7-én, a színház nyitóelőadásán Leonyid Andrejev Aki a pofonokat kapja című darabjában Polly, a zenebohóc szerepében lépett először színpadra hivatásos színészként.
1924-től vidéken folytatta pályafutását, Székesfehérvárra, a Vörösmarty Színházhoz szerződött. Faragó Sándor társulatával Székesfehérvár mellett Esztergomban, Veszprémben és Kaposváron játszott. Az Országos Színészegyesület 1927 májusában botrányos viselkedése miatt kizárta tagjai sorából, így elvesztette játékjogát. Beállt Miklósy Imre kispesti zugszíntársulatába, innen hívta Tarnay Ernő, a Szegedi Városi Színház új direktora Szegedre. 1928 tavaszán Faludi Jenő, a fővárosi Magyar Színház igazgatója szerződtette, de szerepeket vállalt a prózát játszó Fővárosi Operett Színházban és a Belvárosi Színházban is. 1930 júliusában pedig átszerződött a Vígszínházhoz. 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színház tagja volt.
Kezdetben szerelmes hősszerepekben és népi alakokkal aratott sikert: Kukorica Jancsit alakította a János vitézben, Noszty Ferit, a Mikszáth regénye alapján készült színműben, ifjabb Nagy Istvánt Bródy A tanítónő című darabjában. Később felismerték drámai tehetségét is, s ezt modern drámákban és Shakespeare-szerepekben kamatoztathatta. Kiemelkedő alakítása volt Rank doktor a Nórában, valamint a Peer Gynt címszerepe.
A harmincas években rengeteg sztár termett a filmvásznon, és ezek a csillagok (szemben a filmek lapos sematizmusával) mind más és más karaktereket alakítottak. Ha csak a női szerepeket nézzük, Tolnay Klári például mindig szigorú, erkölcsös, karakán lányokat játszott, Perczel Zita finoman nőies naivákat, Turay Ida komikákat, Muráti Lili okos, modern, felvilágosult nőket, Karády Katalin pedig a végzet asszonyát.
Az igazán nagy sikereket a film hozta meg a számára. 1929-ben, az utólag hangosított Csak egy kislány van a világon című némafilmben állt először kamera elé, s az ezután következő tizenöt évben ő lett a magyar filmek első számú férfisztárja, az ügyeletes szívtipró.
Hogyan született meg az első magyar hangosfilm? Néhány elszánt, tehetséges és álmodozó összefogott, az egyikük közülük – gróf Zichy Géza Lipót – például múltját, kiváltságos osztályhelyzetét áldozta fel a születő új művészet oltárán. Zichy gróf eladta bitokait, és minden pénzét filmvállalkozásokba fektette. 1931. szeptember 25-én játszották az első magyar hangosfilmet a Royal Apolló moziban, Budapesten. A Kék bálványt Lázár János rendezte, főszerepben Jávor Pált és Gózon Gyulát láthatták a nézők. A Nemzeti Filmintézet azt írta honlapján, hogy amilyen változatos a film műfaji térképe, olyan eklektikus benne a színészek játéka is. A szövegre itt még nem szabad túlságosan figyelni, de a magyar film felvirágozása és reformja megindult.
Jávor, Gózon és a többiek hittek az új művészetben, megsejtették a benne rejlő lehetőségeket, érezték, hogy színészi eszközeiket hamarosan átformálja. Jávor Pál olyan otthonosan mozgott a felvételek alatt, hogy amikor a Hollywoodban élő Székely István rendezte, második magyar hangosfilm, a Hyppolit, a lakáj előkészületeit megkezdték, nevét már nem hagyhatták le a szereposztási listáról. Noha Székely eleinte merevnek tartotta Jávor játékát, türelmes és megértő társa lett a további közös munkák során: csiszolta játékát, igyekezett pontatlanságairól és az európai (a magyar) színészekre jellemző merevségről leszoktatni; a természetes magatartást kérte tőle számon.
A hangosfilmekkel elért siker és elismerés azonban negatívan érintette a színházi életet. Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója például egyszerűen eltiltotta színészeit a hangosfilmtől. Ez a tilalom – önkéntelenül is – a fővárosi színészeknek azt a csoportját juttatta kedvező helyzetbe, akik más színház kötelékébe tartoztak. Köztük Csortos Gyula, Gózon Gyula, Jávor Pál Kabos Gyula, Makláry Zoltán, aki nemcsak az első hangosfilmeknek, de a magyar filmgyártás első évtizedének a legnépszerűbb, legvonzóbb vezető művészei lettek.
Kabos Gyula, a zseniális mulattató sajnos nagyon hamar kidőlt a sorból: az egyre erősödő fasizmus láttán 1939 elején Amerikába távozott. Jávornak még hat esztendeje volt ezután, akkor érkezett a csúcsra is. De induláskor még együtt voltak. Ők ketten a magyar film első sztárjai.
Jávor több mint hatvan filmjében aratott sikerét remek megjelenésének és a jellegzetes, kissé felületesen, de elegánsan megrajzolt alakjainak köszönhette. Szerepkörét a kor ízlésének megfelelő karaktere határozta meg, különösen hitelesen alakított dzsentrifigurákat. Olyan filmsikerekben szerepelt, mint a Hyppolit, a lakáj, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Nászút féláron, a Halálos tavasz, az Uz Bence, a Gábor diák, a Dankó Pista vagy a Valamit visz a víz.
A népszerűséggel a legendája is nőtt. Szótlanul tűrnie kellett a magánéletébe való beavatkozást. Egyszerre azon kapta magát, hogy ár nem csupán kedvenc olvasmányára, cigarettájára kíváncsiak, de legszemélyesebb magánügyeit is úgy tárgyalják, mintha ez is a világ legtermészetesebb dolga lenne, mintha mindenkinek joga és köze lenne hozzá.
Smink, frakk és izgalmas háttér nélkül viszont egy másik Jávor Pál próbálta feldolgozni a hírnévvel járó figyelmet. Gyakran kerül nyilvános viták középpontjába, mert arra mindenki felfigyelt, ha valamire nemet vagy ellent mondott. A negyvenes évek elején külföldön is filmezett. Egy ausztriai forgatáson letartóztatták zsidó származású feleségét, Jávor emiatt is egyre inkább szembekerült a Nemzeti Színház jobboldali vezetésével. Soha nem titkolta, hogy megveti a hungaristákat, a zsidótörvények életbe lépése után sok állás nélküli kollégájának szerzett alkalmi munkát.
Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után előbb a színházból, majd a filmgyárból is kitiltották, és az október 15-i nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, Sopronkőhidára, majd a németországi Pfarrkirchenbe került, és csak 1945 nyarán térhetett haza.
A Nemzeti Színházban az új vezető, Major Tamás nem engedte színpadra, így került Jávor a Művész Színházhoz és a Magyar Színházhoz, ahol elhalmozták szerepekkel.
1946-ban Amerikába ment, ahol Sárossy Szüle Mihály társulatával járta a magyarlakta településeket és kisebb filmszerepeket játszott Hollywoodban. A komoly siker azonban – részben nyelvtudásának hiányossága, részben a félremagyarázott szerződése miatt (vagyis becsapták, társaival hakniznia kellett) – elmaradt. 1949-ben felhívta Major Tamást, puhatolózott, várnak-e rá szerepek a Nemzetiben, de Major elutasította.
Jávor egy izraeli vendégszereplés után 1957-ben hazatért Magyarországra. A Petőfi és a Jókai Színházban, valamint a Kamara Varietében lépett fel. Valószínűleg Aczél György parancsára Major felvette a kapcsolatot a már betegeskedő Jávorral, 1959-ben a Nemzeti Színházba szóló szerződést nyújtott át neki. Jávor Pál két hétig volt újra a Nemzeti tagja. Elhatalmasodó betegsége miatt már nem léphetett színpadra.
Budapesten hunyt el 1959. augusztus 14-én. A legenda szerint, ahogy a filmvásznon és életében is gyakran tette, utoljára még a kórházban muzsikus cigányokkal mulatott.
Az életének utolsó hónapjairól szóló, Kék-lila nyár című színművet 2010-ben mutatták be a Szegedi Szabadtéri Játékokon, és szintén 2010-ben került a mozikba a Mindszenty – Szeretlek, Faust című játékfilm, amely Mindszenty József püspök és Jávor Pál találkozását mutatja be 1944-ben a sopronkőhidai fegyházban. 2016-ban a Spinoza Fesztiválon tartották az életéről szóló, Jávor: a fenegyerek, a színművész és az ember című zenés játék premierjét.
